Egyre több középkorú dönt a válás mellett

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyre több középkorú dönt a válás mellett. Ez nem csak rájuk, de felnőtt gyerekeikre, sőt, akár barátaikra is nagy hatással lehet. Cikkünkben a válás gyászmegélésére, a felnőtt gyerekek reakciójára és a középkorúak válása mögött meghúzódó szociális okokra keressük a választ.

A válás általában nem egyszerű, akkor sem, ha a gyerekek már rég kirepültek, és önállósodtak. A középkorúak válása pedig egyre gyakoribb. A Központi Statisztikai Hivatal 2019-es adatai szerint egyre idősebb korban válnak a magyarok. Az elmúlt három évtized alatt a negyvenes éveikben váló nők száma megkétszereződött, az ötvenesként váló nők száma pedig megháromszorozódott. A férfiak esetében korábban is a negyvenes éveikben volt a legjellemzőbb a válás, ez a trend még dominánsabbá vált azóta, de az ötvenes férfiak is gyakori demográfiai csoportját képezik a válófélben levőknek.

A válás mint gyász

A válás is veszteségélménnyel jár, és a pszichológus szerzőpáros Carol R. Hughes és Bruce R. Fredenburg Psychology Today-nek írt cikke szerint a gyászfeldolgozásra kitalált módszerek és elméletek nyújthatják a legnagyobb segítséget azoknak, akiket érint. Az érintettek köre nemcsak a házaspárt jelenti, hanem az egész családot, sőt a barátokat is.

Korábban a Feminának Bogár Zsuzsa szakpszichológus-családterapeuta is úgy nyilatkozott, a válás veszteségélménye a baráti körig terjed. A pár tagjai a közös életet és az elképzelt közös jövőt is gyászolják ilyenkor, de a gyerekek is gyászolnak.

Hughes és Fredenburg megemlítik cikkükben Robert Emery, a University of Virginián oktató pszichológus munkásságát. Emery kifejezetten a váláskor megtapasztalt gyászról alkotott elméletet: a pár tagjai „gyászkörforgásba” kerülnek, amely során a szeretet, a düh és a szomorúság hármasa között cirkulálnak, amelyből idővel kikerülnek. Mivel a válás nem tűnik szükségszerűen véglegesnek, mint mondjuk a halál, ezért az ehhez kapcsolódó gyász késleltetett, megszakított, ismétlődő, elhúzódó és megoldatlan lehet. Ezeket minden érintett ember megélheti, nem csak a váló felek.

Egyre több középkorú dönt a válás mellett, és ők sem tudják kikerülni az ezzel járó gyászt
Fotó: kemalbas / Getty Images Hungary

A felnőtt gyerekek és szüleik válása

Hughes és Fredenburg szerint nem számít, hány évesek a gyerekek, felnőttként is rosszul viselhetik szüleik válását. Elméletük szerint vannak olyan felnőttek, akik számára saját vagy szüleik válása különösen fájdalmas lehet: ezt W. Thomas Boyce Orchideák és pitypangok című könyvére alapozzák. Boyce szerint a világ gyerekeinek 20 százaléka érzékenyebb, törékenyebb és fogékonyabb a többieknél, így nekik speciális környezetre van szükségük ahhoz, hogy kivirulhassanak. Ők az orchideák. A pitypang típusú gyerekek, a maradék 80 százalék viszont bármilyen környezetben egészséges, szívós és ellenálló tud lenni. Ez alapján Hughes és Fredenburg azt feltételezik, hogy az orchidea-gyerekekből lesznek azok a felnőttek, akiket érettebb korukban is jobban megviselnek a válások.

Miért egyre gyakoribb a középkorúak körében a válás?

Az Everyday Health Bill Gates és Melinda Gates válásának kapcsán megszólaltatta Susan L. Brown szociológiaprofesszort, aki arról is beszélt, vajon miért dönthet a válás mellett egyre több középkorú. Brown szerint ez főként annak tudható be, hogy társadalmainkban gyökeresen megváltozott a sikeres házasság fogalma. Manapság a házasságtól azt várjuk el, hogy személyes boldogságunkat és kiteljesedésünket szolgálja. Ha egy házasság többé már nem tudja ezt nyújtani a feleknek, könnyebben döntenek a válás mellett. Az emberek akár 85 évig vagy tovább is élhetnek, így ha valaki 65 évesen azt érzi, boldogtalan a házasságában, érthető, ha nem akarja hátralevő két évtizedét ebben leélni.

Brown fontosnak tartja azt a tényt, hogy a nők anyagilag függetlenebbek tudnak lenni most, mint pár generációval korábban, így a válással kevésbé teszik kockára megélhetésük lehetőségét. Ezt erősítik a Dívány korábbi Szeret, nem szeret párkapcsolati pszichopodcastja során Péter Anna és Sákovics Diana pszichológus beszélgetésében elhangzottak is. Kiderült, 2017-ben az esetek 65 százalékában a nők kezdeményezték a válást, nem a férfiak. Ez valószínűleg azért lehet így, mert a nők végzik a kapcsolati érzelmi munka nagy részét, azaz ők gondoskodnak a kapcsolat érzelmi jóllétéért, ők tesznek aktívan érte (például programok szervezése, együtt töltött minőségi idő kezdeményezése). Gyakran megesik, hogy ha a nő kielégítetlennek éli meg kapcsolati igényeit, elfárad a kapcsolati érzelmi munkában, jelzi ezt a férfinak, aki viszont nem fogja fel a helyzet súlyát, és csak akkor ocsúdik fel, amikor a nő kimondja, „Váljunk!”, akkor pedig már általában túl késő.

Ha kíváncsi vagy arra, miről beszélgetett még Péter Anna és Sákovics Diana pszichológus a váláshoz vezető út kapcsán, olvasd el korábbi cikkünket. Ha pedig az érdekel jobban, miként lehet túlélni a válást, ezt a cikkünket ajánljuk.

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.

Testem

Éveken át rejtve maradhat ez a súlyos betegség: innen tudhatod, hogy gond van a májaddal

A májbetegségek egyik legnagyobb veszélye, hogy sok esetben évekig teljesen észrevétlenül, tünetmentesen fejlődnek a szervezetben. Mire a panaszok egyértelművé és zavaróvá válnak, a szerv károsodása gyakran már előrehaladott stádiumban van. Bár a májunk elképesztő módon képes regenerálódni, a nem alkoholos zsírmáj és a krónikus gyulladások csendben pusztítják a sejteket. Utánajártunk, milyen rejtett, hétköznapi tünetek – mint a makacs bőrviszketés vagy a koncentrációs zavarok – utalhatnak arra, hogy baj van, és melyek azok a kritikus laborértékek, amelyeket évente egyszer mindenkinek ellenőriztetnie kellene.

Offline

Gyászruhás esküvő a Habsburg-házban: Mária Terézia lánya fellázadt a kényszerházasság ellen

Mária Terézia udvarában a hercegnők sorsa elrendeltetett: politikai kényszerházasságok áldozataivá váltak. Kivéve egyet. A császárné imádott kedvence, Mária Krisztina főhercegnő volt az egyetlen, aki kivívta magának a jogot, hogy élete szerelméhez menjen hozzá. Az udvari intrikák és egy váratlan családi tragédia miatt azonban a történelem legkülönösebb menyegzője lett az övék: az ifjú pár és a teljes násznép tetőtől talpig fekete gyászruhában vonult az oltár elé. Utánajártunk a Habsburg-ház legnagyobb családi botrányának.

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.