Ma változik a szabály, sosem vásárolhatsz már úgy, mint eddig

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szeretjük a mindennapok megszokott rutinjait, azonban mostantól minden más lesz. Ne lepődj meg, ha a következő hónapokban ezt tapasztalod a boltokban.

Új törvény lép életbe 2023. július elsején, mely minden háztartásra hatással lesz. 

A 2000-es évek elején kezdtek rohamosan eltűnni a visszaváltható üvegek a hazai polcokról. A két legnagyobb üdítőgyártó cég 2002-re végleg átállt a PET-palackokra. Ugyan néhány alkoholos üveget még bedobhattunk egy ideig az üvegvisszaváltókba, a kis mértékű betétdíj és az élelmiszerüzletek számára anyagi terhet jelentő üvegvisszaváltó automaták fokozatos kivonása megtette a magáét. Egészen a mai napig csak elvétve kellett plusz pár tíz forintot kifizetnünk egy-egy termékért, s azt is inkább a szemetesbe dobtuk a végén.

Plusztétel a számlán?

A PET-műanyagok szelektálási nehézségei, a lakosság ez irányú érdektelensége és a környezetszennyezés mértékére vonatkozó kutatás következtében azonban egyre több ország döntött úgy, hogy ösztönzi a lakosokat a szelektív hulladékgyűjtésre. Nemcsak a kék és sárga hulladéktárolók jelentek meg hazánkban is minden háztartásban, de 2021-ben kivonták a forgalomból az egyszer használatos műanyagokat is. A következő lépés többek között a pillepalackok visszaszorítása lesz, s ennek első jele az, hogy az üzleteknek üvegvisszaváltó pontot kell létesíteniük a közeljövőben. Sokan már el is kezdték, ugyanis 2024 január első napjától kötelezővé válik számukra a hulladék visszaváltása. Élelmiszerboltok esetén ez visszaváltó automaták telepítését jelenti. Ne lepődjünk meg, ha egyre több bolt mellett találkozunk velük, használjuk bátran őket, hiszen már nemcsak egyre több üvegbe csomagolt termék borítása, de az alumínium- és a műanyag palackok is visszaválthatóak egyre több üzletben. 

Üvegeket, dobozokat és palackokat is egyre több boltban válthatunk vissza
Fotó: FluxFactory / Getty Images Hungary

Indul a tesztidőszak!

A kötelező visszaváltás a tervek szerint 2024. január elsejével kezdődik, azonban szombattól lehetőségük van a cégeknek felkészülni. A kötelező visszaváltási rendszer a műanyag, üveg- és fémpalackok tekintetében a betétdíjas megoldást váltja fel, ám a gyakorlatban egy plusztétel lesz majd a számlán a visszaváltási díj is – de olyan mindennapi használati tárgyak hulladékaival is a gyártó vagy forgalmazó cégeknek kell jövőre elszámolniuk, mint például a textilipari termékek, fabútorok, gépjárművek, sütőolaj vagy az egyszer használatos műanyagok. 

A környezetvédelmet szolgáló, újonnan életbe lépő törvény hosszú távon nagy lépés lehet a soha le nem bomló anyagok mennyiségének és a lakossági szeméttermelés visszaszorításában egyaránt. Azon országokban, ahol már gyakorlata van az efféle újrahasznosításnak, a termékek majdnem 90 százaléka kapcsolódott be a körforgásba. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.