Így készül a legismertebb magyar utcalap, a Fedél Nélkül

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nincsen ember érték nélkül! Ez a Fedél Nélkül magazin hitvallásának zárómondata. Tudnánk ezzel a megállapítással vitatkozni? Persze! Egészen addig, amíg el nem olvassuk az első fedél nélküli terjesztő élettörténetét a magazin online felületén. Majd a következőt, mert nehéz abbahagyni az olvasást. Kik árusítják az utcalapot, miért és hogyan működik? Egyáltalán milyen a Fedél Nélkül? Derítsük ki!

Ha Budapest utcáin járunk, egészen biztosan találkozunk olyan rászorulókkal, akik valamilyen újságot próbálnak eladni sétálóutcákban, aluljárókban. A Menhely Alapítvány gondozásában megjelenő Fedél Nélkül utcamagazin tulajdonképpen egy családi vállalkozás. A lap kiadója, szerkesztői és árusítói ugyanis egy nagy családot alkotnak, ahol mindenkinek meg van a feladata. Vannak, akik terjesztenek, vannak, akik kitűzőket gyártanak, és akadnak olyanok is, akik festményekkel, versekkel, esszékkel töltik meg a periodikát. Mindenki más háttérrel rendelkezik, más az élettörténete. Egy-egy ilyen élettörténetből pedig regényt lehetne írni. És bár a hátterük és sorsuk különbözik, összeköti őket a tenni akarás: érdemben segíteni másokat, hogy később saját erőből boldoguljanak, vagy tenni önmagukért, hogy fennmaradjanak, hogy előre tudjanak lépni az életben.

Fénymásolástól a könyvkiadásig

A Fedél Nélkül utcamagazin 30 éve segíti az otthon nélkül maradt embereket abban, hogy munkájuk révén boldoguljanak a hétköznapokban. Az 1993-ban indult lap kezdetben csak kiadással foglalkozott, azóta viszont több mint 50 kiállítást és egyéb rendezvényt szerveztek, a Fedél Nélkül Könyvek sorozatban pedig már 9 könyvük jelent meg. Ezek közül is kiemelkedik Röhrig Géza: angyalvakond című kötete, amiből közel 10 000 példány kelt el. A kiadó ez idáig számos művészeti programot indított, és egyre több teret enged a hajléktalan emberek alkotásainak befogadására is.

Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője a Díványnak elárulta: 20 éve írnak ki művészeti pályázatot otthontalan emberek számára vers, próza és kép kategóriában. A pályamunkákat neves szakemberek bírálják el, az Év Alkotása-díjat pedig ünnepélyes keretek között adják át a nyerteseknek. A közönségszavazás az idei évben április 15-től május 15-ig tart a Fedél Nélkül Facebook-oldalán. Az irodalmi alkotásokat a Loupe Színházi Társulat tolmácsolásában ismerhetik majd meg a szavazók. A díjátadó ünnepségre várhatóan május 25-én kerül sor. 

A kezdetben csak egy üres lapra összeollózott cikkekből álló, fénymásolóval sokszorosított lap ma már színes, igényes címlappal jelenik meg. Hajléktalan emberek írásain, grafikáin, festményein túl minden számban ismert írók, költők, szakemberek művei találhatók. Ezenfelül a hazai kulturális élet meghatározó személyiségeivel készült interjúkat olvashatunk. Az 1993-as indulás óta több mint 5 millió példány kelt el. Terjesztőik olyan csökkent munkaképességű, többnyire hajléktalan emberek, akik számára a magazin jelenti az egyetlen munkalehetőséget, bevételi forrást.

Az utcalap terjesztésének szigorú szabályai vannak

Mint az a Fedél Nélkül online kiadásából is kiderül, a magazin terjesztésének vannak szabályai. Az lehet terjesztő, akit személyesen is ismernek a lapnál, és jogosult a lap által kiadott igazolvány viselésére, amihez egy sorszám is tartozik. A nálam lévő példányra a 710-es számot írták fel. A sorszámhoz tartozó terjesztő csak egy meghatározott területen árusíthat. Tilos ittas állapotban vagy úttesten árusítani, illetve erőszakosan tukmálni a lapot. Tehát azok, akik kitűző nélkül, egy régi lappal koldulnak, vagy akik nem adnak semmit a pénzért cserébe, csak vatikáni valutát, azok nagy valószínűség szerint nem tartoznak a magazin szerkesztőségének kötelékébe.

A magazin úgy működik, mint egy családi vállalkozás
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary

A magazinokért maguknak a terjesztőknek is kell fizetni. Egy lap ára 100 forintba kerül, de minimum 10 példányt kell megvenniük az árusításhoz. Hogy mi, járókelők mennyit adunk érte, az ránk van bízva. De érdemes abba belegondolni, hogy a terjesztő közvetlenül a lap eladásából él, egész nap az utcán árusít, és a magazin előállítási költsége sem egy filléres tétel.

És milyen a Fedél Nélkül?

Az asztalomon heverő februári szám egy Závada Péter-interjúval kezdődik, a következő oldalakon verseket is találunk tőle. De olvashatunk még a lapban könyvajánlókat, továbbá számos verset hajléktalanoktól, kedves naivakat és rendkívül erőseket egyaránt. Festményt és grafikákat is láthatunk itt: érzéki csókot dobó hölgyről, egy borongós kékbe öltözött szobabelsőt egy tál tűzpiros gyümölccsel, illetve remek írásokat Bihari Viki bloggertől és Nuszer Mirjam szociális munkástól.

A Fedél Nélkül megélhetést biztosít az utca emberének
Fotó: Mike Harrington / Getty Images Hungary

Az év terjesztőit megjutalmazzák, és életükből egy pár sornyit a hátoldalon is megjelenítenek. Szakács János élete magával ragad: elérhetetlen álmokról mesél, de az ő története végül mégis egy „csak azért is” történet. Egy influenszer biztatását az Instán nem tudom komolyan venni. Szakács János küzdelme viszont inspiráló. A Fedél Nélkül végül is olyan, mint egy sokszínű vásár, ahol biztosan találsz valami kincset, amit hazavihetsz magaddal. 

Érdekel milyen, kitartó tud lenni a szeretet? Olvasd el Nobel-díjas írónk történetét!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szénási Pál
Szénási Pál
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.