Új fogalmat vezetnek be a KRESZ-ben, százezreket érinthet

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az több százezernyi magyar iskolás gyermek szüleinek életét megkönnyítő fogalom, az utascsere is bekerült az új KRESZ-be, a szabályok aktualizálásáról még folyik a társadalmi egyeztetés.

A nemrég bemutatott új KRESZ-tervezet egyik megalkotója, Pető Attila az InfoRádió műsorában összegezte, mi az, amit a ma még szokatlan fogalomról, az utascseréről tudnunk kell, írta meg az Infostart

A szakember szerint az utascsere fogalmának bevezetése azoknak segíthet, akik a gyereküket viszik az iskolába, ugyanis amennyiben az utas csak kiszáll, más kategóriába esik majd a megállás, és rövid idejű várakozás. 

Szülők tömegének életét egyszerűsíti meg az utascsere fogalmának KRESZ-be emelése
Fotó: Shutterstock

Ezt jelenti az utascsere

Az utascsere lényegében egy rövid ideig, pár másodpercig tartó megállás, aminek kifejezetten az a célja, hogy az utas kiszálljon, becsukja az ajtót, majd eltávolodjon a járműtől. Leginkább az iskoláknál számíthatnak technikai szempontból utascserére a sofőrök. Az életszerű helyzet szülte fogalom azt a célt szolgálja, hogy az egyedül közlekedő gyerekek zökkenőmentesen kiszállhassanak, amíg elindulnak az iskola épülete felé.

Idézőjel ikon

„Más a helyzet akkor, ha be kell kísérni a gyereket, mert egy hatéves gyereket nem biztos, hogy beengedek egyedül – akkor sajnos továbbra is olyan helyen kell tartózkodnom, ami szabályos, tehát erre a helyzetre nem ad mentséget az új KRESZ ”

– magyarázta Pető Attila, kiemelve, hogy az utascsere vélhetően autóbusz-öbölben, illetve félig a járdára felállva, és kerékpársávon is megtörténhet majd. 

Változó parkolási szabályok az új KRESZ-ben

A parkolási szabályok is módosulnak, azon elv szerint, hogy minden helyzet, amikor a sofőr kiszáll a volán mögül, akárcsak azért is, hogy a csomagtartóból kivegyen valamit, parkolásnak minősül majd, és ennek megfelelően kell majd kiválasztani a megállás helyszínét is.

Idézőjel ikon

„Rögzítettük végre, hogy maga a megállás a forgalom elhagyását jelenti.

A forgalomban is meg lehet állni egy stoptáblánál, egy lámpánál, de az nem az a megállás. Szerettem volna más szót, de nem találtunk, kiállás, félreállás, ezek nem magyaros szavak. Úgyhogy marad a megállás, amikor elhagyom a forgalmat, ha ott maradok a járműnél, az megállás, ha elhagyom a járművet akár egy percre is, onnantól kezdve parkolás” − mondta el a szakember. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.