Petneházy Gyula és családja az ukrán fővárosban él. Fiuk nyáron szerzi meg orvosi diplomáját, addig nem kell bevonulnia. 16 éves lányuk két éve úgy jár iskolába, hogy bármikor mennie kell az óvóhelyre.
2022. február 24-én Petneházy Gyula lázasan ébredt a légiriadó szirénáira; elkapta a lányától a Covidot, de akkor már tudta, ez a kisebbik baj. Tíz nappal később feljutottak egy Kárpátaljára tartó vonatra, mert úgy döntöttek a feleségével, hogy lányukat, Tündét kimenekítik a városból. A feleség, Irina azonban maradt, mivel fiuk, András nem akarta abbahagyni az egyetemet.
Megszokni nem lehet, de alkalmazkodni igen
Végül 17 óra alatt jutottak el Gyula szüleihez, ám néhány hét után nem bírták, hogy a család szétszakadt. A katolikus húsvétot még Kárpátalján töltötték, aztán elindultak vissza, Kijevbe, hogy a pravoszláv húsvéton már ott legyenek.
„Április vége volt már, és ahogy a fák, a növények zöldültek, kezdték eltakarni a pusztítást – mondja Petneházy Gyula, a Magyarok Kijevi Egyesületének vezetője. Nem látszottak a leégett házak, a felperzselt erdők. A természet újjáéledt.”
Gyula azt mondja, döbbenetes az emberi alkalmazkodóképesség; bár megszokni nem lehet, de alkalmazkodtak az új helyzethez.
Ma hajnalban is a feleségem még az előtt felébresztette a lányunkat, mielőtt megszólalt volna a légiriadó. Így könnyebb elviselni a robbanásokat, mintha álmából veri fel az embert.
„Vannak barátaink Harkovban, ott naponta többször is szól a sziréna. Kijevben picit jobb a helyzet.”
Azt meséli, a legnagyobb veszélyt inkább az eltalált rakéták és drónok jelentik; van ismerőse, akitől alig fél méterre csapódott a földbe egy szétlőtt rakéta darabja.
„A házakat nem lövik, szerencsére a miénk sem sérült, és mostanság az energiaellátást biztosító központok sem célpontok. Tavaly rengetegszer volt áramszünet, előfordult, hogy néhány óráig a város egyik, majd másik felében volt csak elektromosság. Most működnek a mozik, a színházak és az éttermek is. Csak ember nincs nagyon benne. Teljesen üresek az utcák Kijevben.”
„Reménykedünk, hogy nem a lövészárokba küldik”
Gyula elmúlt már 60 éves, így szabadon mozoghat, de azt mondja, a városban számos ellenőrző pont van, ahol megállítják az autókat, és ha katonakorú férfi ül benne – azaz 18 és 60 év közötti –, már a kezébe is nyomják a behívóját.
„András fiunk az orvosi egyetemre jár, nyárig van ideiglenes katonakönyve, mivel akkor diplomázik – mondja az apa. Utána behívhatják. Abban reménykedünk, hogy egy frissen végzett sebészorvost a hadsereg valamelyik kórházában helyeznek el, és nem a lövészárokba küldik. Az egyik ismerősünk fia megszerezte a diplomát, de nem tud munkába állni; csak úgy veszik fel állásba, ha hoz egy igazolást a sorozóbizottságtól, hogy megjelent előttük. Ez viszont egyenes út, hogy vigyék a frontra. A szülei nem engedik, hogy odamenjen, ő viszont nem akarja, hogy életerős férfiként az apja és az anyja tartsa el.
Nagy a munkanélküliség, és becslések szerint úgy hárommillió férfi bujkálhat. A pénz, a tartalékok pedig fogytán vannak.
Sok család kettészakadt, akad, ahol a gyerekek Franciaországban vannak az anyjukkal, de az apjuk nem bírta idegenben, és hazajött. Több mint egy éve csak interneten tudnak beszélgetni. De az sem ritka, hogy a külföldön maradt asszony beadja a válópert, mert nem akar újra Ukrajnában élni. És olyan családot is ismerünk, ahol az asszony állami tisztségviselő, ezért nem engedték ki az országból. Így nehéz szívvel, de elengedte a gyerekeit a jobb jövő reményében. Sajnos, sokan nem bírják a nyomást, és kilátástalannak érzik a helyzetet. Van, aki úgy dönt, nem tudja így folytatni, és eldobja magától az életét.”
Az idősek nem értik, miért háborúznak
Petneházy Gyula azt meséli, az iskolák működnek, de Tünde lánya is délelőtti vagy délutáni műszakba jár, mert csak a gyerekek felét tudják leengedni az óvóhelyre, ha jön a légiriadó.
„Az óvóhelynek sajnos nem jó a szellőzése, folyton betegek a gyerekek, elkapják ott lent egymástól a Covidot, az influenzát – mondja Gyula. A boltok is működnek, de egyre drágább minden.”
Aggódunk, hogy nem lesz elég étel; a gazdák tavaly se tudták eladni a termést, sokan ősszel már nem is vetettek. Remélem, azért kenyér idén is lesz.
A férfi szülei 93 évesek, nem is értik, miért zajlik ez az egész. Nekik magyar, ukrán és orosz barátaik is voltak, és békében megfértek egymás mellett.
„A feleségem, Irina anyja ukrán, az apja Moszkvából származik, gyakoriak az ilyen vegyes házasságok. Az édesanyja révén tatár vér is csörgedezik az ereiben, talán azért ilyen kemény, fegyelmezett asszony. Azért előfordul, hogy ő is elfárad lelkileg. De ma reggel is volt templomban, erős a hite.”
Ha kíváncsi vagy, milyen vészjósló kijelentéseket tettek brit szakértők egy esetleges háborúval kapcsolatban, olvasd el ezt a cikkünket is.
