Lehet boldog egy nő, ha már mindent elveszített?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vajon mi visz rá egy középkorú nőt arra, hogy mindent hátrahagyva egy temetőben vállaljon gondnoki állást? Meddig lehet tűrni egy rossz házasságot, ahol a férj minden este más nők illatát árasztva tér vissza? És elérhető-e a boldogság annak, aki már szinte lemondott róla?

Valérie Perrin Másodvirágzás című, nagyon francia és nagyon pasztellárnyalatú regényének főszereplője Violette Toussaints. (Nomen est omen: mi lenne alkalmasabb név egy temetőgondnok számára, mint a mindenszentek?) Violette egyedül él egy burgundiai kisváros temetőjének szolgálati lakásában, férje, Philippe Toussaints évekkel ezelőtt eltűnt. Társas kapcsolatai leginkább a temetőre korlátozódnak: piciny lakásában hol közvetlen kollégáival, a sírásókkal, a tulajdonosokkal és a pappal beszélget, hol pedig a gyászolók lelkét ápolgatja, miközben teával vagy kávéval kínálja őket.

Idill a temető mellett

De tévednénk, ha azt gondolnánk, hogy egy ilyen hely szükségszerűen depresszív. A temető Perrin regényében nem egy nyomasztó hely, hanem idilli, csöndes oázis. A halottak a főszereplő számára nem az enyészet megtestesítői, hanem egykor volt emberek, akiknek sokszor az élettörténetét is megismerjük, nem csak a két évszámot a nevük alatt. Violette békében és nyugalomban él, zsebkendőnyi kertjében zöldségeket termeszt, gondja van arra, hogy minden síron legyen friss virág, és esténként kinyit egy üveg minőségi vörösbort, amíg a múlton mereng. Majdnem idillinek mondható, nyugalmas, ám súlyos veszteségeket sejtető élete akkor bolydul fel kissé, amikor egy nyomozó keresi fel, aki az édesanyja hamvait szeretné egy számára vadidegen férfi mellé temetni, az anya végakaratának megfelelően.

A regényben a temető nem csak az elmúlást testesíti meg
Fotó: kzenon / Getty Images Hungary

Titkos szerelmek

A titokzatos, ám vonzó férfi és Violette kapcsolata fokozatosan mélyül el, miközben egy titkos, régi szerelem és Violette korábbi élete is kibomlik a könyv lapjain. Megtudjuk, hogy élete során bőven kijutott neki a nehézségekből: csecsemőként ott hagyták a kórházban, majd intézetben és befogadó családoknál nevelkedett. Az első adandó alkalommal férjhez ment egy vonzó, szőke, kék szemű férfihoz, férje azonban úgy vélte, az „intézetis lányok kevéssel beérik”, így Violette házassága a legkevésbé volt harmonikus. Dologtalan férjét csak a motorozás és a nők érdeklik, Violette pedig erőn felül teljesít, hogy biztosítsa a családi idill illúzióját. Az illúziók azonban nem tartanak sokáig, s nincs ez másként ebben a könyvben sem: egy váratlan utazás darabokra töri, s ezután már semmi nem lehet olyan, mint addig.

Önismereti kérdések

A regény két idősíkon, a jelenben és a múltban játszódik, és érint számtalan olyan kérdést, amely sokunk életében fontos lehet. Miért marad valaki benne egy házasságban, ha már nincs közöttük valódi kapcsolat? Miért lesz valakiből önző, egoista férj, és valóban az-e, ha a felesége annak látja? Meddig elviselhető és hogyan gyógyítható a lelki fájdalom? Vannak-e sírig tartó szerelmek? Kapcsolódhatunk-e valakihez, aki már nincs az élők sorában? És újra lehet-e kezdeni az életet, jogunk van-e a boldogságra súlyos veszteségek után?

A Másodvirágzás egyik fontos témája az újrakezdés
Fotó: Európa Könyvkiadó

Izgalmasan szép történet

A jelen- és múltbéli szereplők élete és szerelmei lassan bontakoznak ki, de az olvasó figyelme egy percig sem lankad. Szeretnénk megtudni, mi tartotta Violette-et olyan sokáig link férje mellett, miért kötött ki a temetőben gondnokként, és honnan van lelkiereje tovább élni. A múltbéli szálak, különösen a főszereplő életének tragédiája miatt folytatott nyomozás lebilincselően izgalmassá teszi a történetet, a finomság pedig, ahogy a könyv a gyászról és a szeretetről, az emberi kapcsolatok fontosságáról és sokféleségéről beszél, nagyon is szerethetővé teszi a regényt.

Az élet apró örömei

A keserédes, melankolikus történet, aminek borongását időnként egy-egy humoros epizód enyhíti, úgy viszi nagyon mélyre az olvasót, hogy közben egy percig nem ereszti, és az érdeklődést is mindvégig fenntartja. A múlt és a szereplők személyiségének újabb és újabb rétegei tárulnak fel minden egyes fejezetben. Miközben szinte érezzük a nyíló virágok illatát, Violette-tel együtt átéljük az élet apró örömeit, legyen az a paradicsom befőzése vagy egy finom tea élvezete:

Idézőjel ikon

„Nap mint nap rácsodálkozom a világ szépségére. Persze tisztában vagyok az elmúlással, sok szomorúság vesz körül, mindenszentekkor az ég is beborul, de az élet mindig újraindul, felülkerekedik mindenen. Mindig elérkezik egy reggel, amikor ragyogóan kisüt a nap, amikor a felperzselt föld is újból kizöldül.”

Lehetséges az újrakezdés

Az utóbbi évek legnagyobb példányszámban eladott, 26 nyelvre lefordított francia regénye számos irodalmi díjat nyert, méltán megérdemelten. A szinte nem is szavakkal és mondatokkal, hanem érzelmekkel megírt könyv egyik fontos témája az újrakezdés, s az emberi sorsok és az emberi lélek iránt érdeklődő olvasó maga is elgondolkodhat azon, hogy vajon mindig, minden körülmények között lehetséges-e az újrakezdés, s mi kell ahhoz, hogy valaki az őt ért számtalan tragédia és nehézség ellenére képes legyen tovább élni, sőt: boldognak lenni. „Elvégre semmi sem tart örökké, egyszer minden boldogtalanságnak vége szakad.” A regény olvasható az életközépi válság felől, egy gyászfolyamat bemutatásaként, vagy a sírig tartó, sőt azon is átívelő szerelmek könyveként. Leginkább talán mégis egy középkorú nő magára találásának, a krízisből való kilábalásának és önmaga újbóli felépítésének története. Egy titkokkal, szerelmekkel, csalódásokkal, veszteségekkel és reménnyel teli könyv azoknak, akik hisznek abban, hogy az élet végső soron, mindennel együtt, szép.

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.