Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A traumák túlélőit nem kell sajnálni, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a velük történteket. Ha nem érted, hogy miért telik akár évekbe is a történtek feldolgozása, szerencsés vagy. És bár egyre többen mernek beszélni az őket ért traumákról, a túlélők száma tovább nő. A trauma alattomos és pusztító. Ne várjuk el a túlélőktől, hogy úgy tegyenek, mintha minden rendben lenne.
Annak ellenére, hogy a legtöbb ember a bántalmazás nyílt formáit, a fizikai és a szexuális abúzust tekinti traumának, épp ilyen ártalmas a szóbeli és a lelki erőszak is, sőt minden olyan váratlan és súlyos megrázkódtatás, ami jóval túlhaladja a mindennapok élményeit, és az ember képtelenné válik feldolgozni azt.
A trauma megfosztja az embereket attól, hogy biztonságban érezzék magukat, felerősödik a jövőbeli kockázatoktól való félelem. A traumatikus élmények mindig a tehetetlenségünket erősítik, az események feldolgozása pedig sokszor évekbe telik. Hiszen amint a pulzusunk és a légzésünk normalizálódik, a kezdeti sokk elmúlik, kezdetét veszi a történtek megemésztésének hosszú és rögös útja.
Az út, amin a normális viszonylagossá válik, és minden gondolatot, érzést és reakciót újraértelmezünk.
Mivel a trauma megfosztja a túlélőt attól a biztonságérzettől, hogy a világban minden rendben van, rossz dolgok pedig csak rossz emberekkel történhetnek, a gyógyulás során át kell értékelnünk az igazságosságba vetett hitünket is. Ez a folyamat pedig a legjobb esetben is kényelmetlen, de van, amikor darabjaira bontja az egész életünket, amiből egy teljesen új világképet kell alkotnunk.
Ahhoz, hogy megértsük, mire van szükségünk a gyógyuláshoz, meg kell barátkoznunk a ténnyel, miszerint rossz dolgok történnek jó emberekkel is. Ha úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna, az rövid távon csökkenti a stresszt és a szorongást, hosszú távon azonban konzerválja a sérülést, aminek hatásai a legváratlanabb helyzetekben fognak jelentkezni. Mert míg a konkrét emlékek elhalványulnak, az érzések és a zsigeri reakciók akár évekkel később is jelentkezhetnek. A trauma nem egy halálos ítélet, de alapvetően változtatja meg az embereket. És éppen ez az, ami miatt felesleges ragaszkodni a megrázkódtatás előtti életünkhöz.
Így segíthetsz a traumák túlélőin
A traumák áldozataival nem kell óvatoskodni – rövid idő alatt valószínűleg több mindenen mentek át, mint más egy élet során. Jamie Cannon pszichológus szerint van azonban néhány alapvető szempont, amit érdemes szem előtt tartani:
Amikor azt látod, hogy egy túlélő a legkisebb stresszhelyzetet is nehezen kezeli, lépj hátra egyet és hagyj teret az érzéseinek. Nagy eséllyel még a traumatikus élmény hatásai alatt áll, emiatt pedig egy sokkal kevésbé kritikus helyzetben is reflexszerűen reagálhat. Ez kívülről úgy tűnhet, mintha túlreagálná a történteket, valójában azonban még nincs túl a feldolgozás folyamatán.
Előfordul, hogy úgy tűnik, a traumát túlélt személy elveszti a kapcsolatát a környezetével. Csak bámul maga elé, egyszavas válaszokat ad, nem reagál az érzelmi közeledésekre. Ha egy gránát robbant a fejedben, és senki, még te sem vagy képes eloltani a tüzet, szinte lehetetlen hatékonyan reagálni a környezet történéseire. Ne vedd magadra, láss át a felszínen és ne hibáztasd a trauma túlélőjét a viselkedése miatt.
A trauma túlélői által tapasztalt félelem nem hasonlít az ágy alatt bujkáló szörnyeteghez.
Ez a félelem sokkal valóságosabbnak tűnik, hiszen a múlt megismétlődéséről, az irányítás elvesztéséről szól, ráadásul a legtöbb esetben teljesen váratlanul érkezik. Sok túlélő állandó készenlétben él, egyfajta túlélő üzemmódban, hiszen nem tudhatják, mikor érkezik a következő sokk. Segíts nekik megtapasztalni az érzelmi biztonságot, támogasd őket, amíg meg nem tanulnak újra bízni a világban.
Hagyd, hogy dühösek legyenek a velük történtek miatt. Ne várd, hogy azonnal átértékeljék a velük történteket, és ne ragaszkodj ahhoz, hogy a traumák túlélői feltétlenül megbocsássanak. Sok túlélő nem ismeri fel a saját fájdalmának a mélységét, és a tapasztalataik miatti dühük sokáig rejtve marad. Az érzelmek megélése azonban elengedhetetlen a gyógyuláshoz.
A gyógyulás nemcsak a túlélő, de a környezete érdeke is. A trauma előtti életbe való visszatérés azonban nem elvárható, sőt. A traumatikus események ugyanis megváltoztatják az embert, az azok előtti élethez való ragaszkodás pedig sokkal inkább káros, mint amennyit használ. A felépüléssel ugyanis kéz a kézben jár a bűntudat. Kezdetben a történtek miatt, később azért, mert a trauma megváltoztatta a túlélő és a környezete életét, végül pedig azért, mert nem képes ugyanúgy működni, ugyanúgy reagálni, mint korábban.
Add meg magadnak azt a szabadságot, hogy a jövő másképp nézzen ki, mint a múlt.
Ne várd el, hogy a trauma túlélői úgy tegyenek, mintha minden rendben lenne. Ne ragaszkodj ahhoz, hogy leüljenek és megosszák a történetüket, ha nem állnak rá készen, és mindenekelőtt ne hibáztasd őket a velük történtek miatt. A trauma áldozatai egy pillanat alatt szorulnak ki a korábban megszokott, normális életükből, és látható vagy láthatatlan módon változott meg minden, amit addig biztosnak hittek. Alapjaitól kell felépíteniük valami újat, ami sokszor jóval nehezebb, mint túlélni a traumát.
