Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Azt, hogy a stressz és a traumák miként hatnak az agyműködésre, azon belül is az emlékezőképességre, csak mostanában kezdjük közelebbről megérteni – mint azt a séf példája is mutatja.
2016 elején egy átlagos napon Juliet Owen-Nuttall úgy döntött, hogy nekiáll tortát sütni. A képzett séf és egykori esküvői tortadíszítő ezt korábban már több százszor megtette. Csakhogy ezúttal üres volt az elméje.
Elfelejtettem, hogyan kell csinálni.
„Tudom, hogy nagyon furcsán hangzik, de az elmúlt hónapok traumái után olyan volt, mintha többé nem fértem volna hozzá az évek során felhalmozott tudáshoz” – idézte fel a 48 éves nő, aki azért akarta belevetni magát a tortasütésbe, hogy némi megnyugvást találjon benne élete egyik legmegrázóbb élményét követően.
Így hatott a trauma a séf emlékezetére
Juliet Owen-Nuttall nem sokkal előtte Costa Ricára költözött, hogy férjével a világ egyik legszebb strandján lovakra vigyázzon. Az álomkaland azonban átverésnek bizonyult, amire az összes megtakarított pénzük ráment, és arra kényszerítette őket, hogy egy apró sátorban tengődjenek a tengerparton.
„Csak bizonyos részletekre emlékszem. Amikor megtudtuk, hogy mindenünket elvesztettünk, elkezdtem nagyon rosszul érezni magam” – nyilatkozta utólag. A séf szerint korábbi emlékei az idő múlásával szabályosan széthullottak, olyannyira, hogy sütéssel kapcsolatos ismereteit is elvesztette.
Mintha egyetlen, sötét folyosóvá zsugorodott volna össze az elmém. Ezen a folyosón kívül nem maradt semmi, belül pedig csak az alapvető dolgok.
Amit Juliet átélt, az egy gyakori, bár ritkán körülírt jelenség, amely magas érzelmi stressz vagy gyász idén jelentkezhet. Vannak, akinknél ködös tudatállapot formájában csapódik le, míg mások filmként élik meg a valóságot, vagy úgy érzik, hogy lemorzsolódnak az emlékeik (amelyek töredékek formájában később újra megjelenhetnek).
Az ilyen típusú memóriavesztést gyakran a poszttraumás stresszel azonosítják, ami nem feltétlenül állja meg a helyét. Az állapot egyik pszichológiai kifejezése a disszociatív amnézia. Ez a memóriavesztés egy olyan formája, amely súlyosabb, mint a puszta feledékenység, és nem írható körül más orvosi diagnózissal. Úgy gondolják, hogy a nőknél gyakoribb, mint a férfiaknál, és néhány naptól kezdve hónapokig vagy akár évekig is eltarthat.
A 35 éves, Hackney-ből származó Sophie azután tapasztalta meg az állapotot, hogy 8 hónappal ezelőtt szülés közben elvesztette kisbabáját. Azóta gyakran megtörténik, hogy valahol elhagyja fontos tárgyait, vagy nem tudja felidézni közeli barátai nevét. „A nap felét azzal töltöm, hogy olyan dolgokat csinálok, amelyeket már megtettem, vagy arra gondolok, hogy megtettem, amikor még nem, ami nagyon frusztráló és költséges is.”
Dr. Chloé Rowland klinikai pszichológus szerint a magyarázat az lehet, hogy az agy fő memóriaközpontja, a hippokampusz és az érzelmekért felelős amigdala az intenzív stressz során felszabaduló vegyi anyagok, például a kortizol miatt „offline” állapotba kerül, ami az emlékezetre is kihatással van.
„Az emlékezet az elme figyelemre méltó funkciója. Szinte csoda, hogy egyáltalán van emlékezetünk” – mondja dr. Bernhard Staresina, az Oxfordi Egyetem kísérleti pszichológiai tanszékének kognitív idegtudományokkal foglalkozó professzora.
Az emlékezésnek lényegében három szakasza van: a kódolás (az információ megtanulása), a konszolidáció (a tárolás folyamata) és a visszahívás (az információhoz való hozzáférés képessége, amikor szükséged van rá).
De ebben a három szakaszban sok minden elromolhat.
Ha például a kódolási szakaszban valamilyen oknál fogva elterelődik a figyelmed, csökken az esélye, hogy teljes értékű emlék váljon belőle. Ez különösen igaz fokozott érzelmi stressz vagy trauma esetén. Nem véletlen, hogy akit fegyverrel fenyegetnek, később alig képes felidézni, hogy mi történt körülötte.
Mivel az emlék így nem tud teljesen rögzülni, visszahívása során problémák jelentkezhetnek. Az előre nem látható folyamat nem mindig lineáris – mint azt Sophie példája is mutatja. Közvetlenül fia elvesztése után a nő még semmilyen furcsaságot nem tapasztalt, ám egyszer csak elkezdte cserben hagyni az emlékezete.
A szakpszichológus szerint ez kicsit olyan, mint amikor a verekedő embert elönti az adrenalin. „Hiába ütnek meg, az adott pillanatban nem zökkensz ki a fókuszból, a zúzódások csak később jelennek meg. Nem lennék meglepve, ha az agy is így működne.”
Van belőle visszaút
A jó hír, hogy bármi, ami egyszer bevésődik az agyba, az még menthető lehet. Kutatások azt mutatják, hogy az alvás kulcsfontosságú része a memória stabilizálásának, illetve hathatós segítséget nyújthatnak egyes kezelések, mint a kognitív viselkedésterápia (CBT) és a dialektikus viselkedésterápia (DBT) is.
Erre utal Juliet Owen-Nuttall esete is. Az asszony számára az jelentette az utolsó cseppet a pohárban, hogy amikor 2015-ben visszaköltözött az Egyesült Királyságba, megtudta: egy fertőzés megtámadta a méhét, ezért valószínűleg soha többé nem eshet természetes úton teherbe, ami teljes lelki és testi összeomláshoz vezetett.
Idővel aztán férjével elkezdték gyakorolni azokat a dolgokat, amelyek előtte rutinszerűen mentek – mint az életében kulcsszerepet játszó sütés-főzés is. Eközben terápián vett részt, és számos lelki gyakorlatot végzett. Öt évvel később pedig a diagnózis ellenére természetes úton esett teherbe.
A nő – aki gyakran ír tapasztalatairól, hogy az elveszett információk visszatérését segítse –, azóta hatalmas változásokon ment keresztül. Bár még mindig vannak dolgok, amikre nem emlékszik, végre úgy érzi, hogy visszakapta önmagát. „Nagyon hálás vagyok ezért.”
