Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nemcsak a bőrünk tónusát, a szemünk színét vagy a testalkatunkat örököljük a szüleinktől. Ugyanígy hordozzuk a családunk történetét, a felmenőink traumáit is.
Transzgenerációs traumának azokat a traumákat nevezzük, amelyek nem érnek véget az egyénnél. Ehelyett észrevétlenül adjuk át a következő nemzedéknek. A jelenség lényege, hogy a traumát elszenvedő egyéneket követő generáció annak ellenére mutatja a traumatizáltság tüneteit, hogy saját maga közvetlenül nem volt áldozat.
Örökölt sors
A transzgenerációs trauma meghatározása nem könnyű. Gyakran rejtett családi minták felszínre törésében, máskor szorongás, depresszió, önértékelési problémák, öngyilkossági hajlam és más negatív megküzdési stratégiák formájában jelenik meg. A trauma ugyancsak jelentős hatással lehet az immunrendszerünk működésére is, hozzájárulhat például az autoimmun és más krónikus betegségek kialakulásához.
Nehéz megmondani, hogyan érhet véget a traumák generációkon át tartó átadása, de abban a legtöbb pszichológus egyetért, hogy a továbbörökítés elsődleges eszköze ismétlődően a hallgatás. Ahogy azonban a traumatikus tapasztalatokat továbbadhatjuk, ugyanúgy csökkenthetjük a generációs traumák következő nemzedékre gyakorolt hatását.
Kutatások eredményei szerint például az egyik legkézenfekvőbb megoldás a családon belüli nyílt kommunikáció. Amikor ugyanis a traumák túlélői őszintén beszélnek a velük történtekről, az nemcsak a saját gyógyulásukat segíti, de a környezetük számára is könnyebb a trauma feldolgozása. Az, ha nem beszélünk a problémáinkról, a gyerekekben a magány és az elszigetelődés érzését keltheti. Érzik, hogy valami van a levegőben, mégsem beszélhetünk róla. És bár a titkok mögött általában a védeni akarás szándéka húzódik, a gyereknek ebben az esetben a trauma mellett azt is el kell viselnie, hogy magára marad a terheivel.
Éppen ezért fontos, hogy beszéljünk a velünk történtekről. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy biztonságban vannak, bízhatnak a felnőttekben, akik gondoskodni fognak róluk. Amikor a szülők bizalmatlanok és haragszanak a világra, a gyerekek is megtanulják ezen a szemüvegen keresztül szemlélni a környezetüket, ami akadályozza a biztonságos és bizalommal teli kapcsolatok létrejöttét, valamint az egészséges önértékelés kialakulását is. Később további nehézséget okozhat a felismerés és a következményekkel való megküzdés.
Számos ember leéli úgy az életét, hogy ismétlődő, egészségtelen mintázatok vagy depresszió, szorongás, harag emészti őket, amik nem múlnak különböző terápiás beavatkozások hatására sem. A transzgenerációs továbbörökítést – annak minden következményével együtt – megelőzendő érdemes a traumát minél hamarabb, a közvetlenül érintett generációkban feldolgozni. Ez értelemszerűen nagyobb terhet ró az érintett túlélőkre, de csökkenti a továbbörökítés súlyosságát. Minden gyógyulás a csend megtörésével kezdődik.
