Sok magyar munkavállaló örülhet: új kötelező juttatást vezethetnek be

Olvasási idő kb. 2 perc

Egy nemrégiben benyújtott törvényjavaslat alapján úgynevezett nyereségrészesedést vezetnének be a magyar cégeknél. Ennek értelmében a munkavállaló közvetlenül és kötelezően maximum 25 százalékban részesedne a munkája eredményéből.

A számvitelről szóló törvény 114/A. § 8. pontja szerint a vállalkozásoknak az adózás előtti eredményük legalább 25 százalékának megfelelő összeget kötelező arányosan szétosztaniuk a beszámoló elfogadásának időpontjában azon munkavállalók között, akiknek már legalább 180 napja munkaviszonyuk van a cégnél. Mindezt pedig a dolgozók munkaidejének figyelembevételével arányosan kell megtenni – írja a Pénzcentrum

Az új törvényjavaslat árthat is a cégeknek

A javaslat csak azokra a vállalatokra vonatkozik, ahol minimum 250 fő a bejelentett létszám, vagyis a kis-, közép- és mikrovállalatokra nem érvényes.

Több pénzt kaphatnak a munkavállalók
Fotó: Europa Press News / Getty Images Hungary

A munkavállalók akkor is megkaphatják még a juttatást, ha a cég éves bevétele megfelel 50 millió eurónak vagy a mérlegfőösszeg meghaladja forintban a 43 millió eurót.

A kifizetés megvalósulhat:

  • készpénzben,
  • részvényben
  • és ezeknek a kombinációjával.

A részesedés kiszámítása több módon is történhet. A munkaadók megadhatnak fix összeget vagy az alapbérhez viszonyított százalék, a munkaidő vagy a teljesítmény alapján.

Az Újváry és Társai Ügyvédi Iroda szerint a 25 százalék túlzó összeg és ronthat a cégek versenyképességén. Ha ez megtörténne, akkor a beruházásokat áttelepíthetik másik országokba vagy akár teljesen kivonulhatnak Magyarországról.

A javaslat nem tesz különbséget munkavállalók között, vagyis ugyanolyan arányban részesedik egy adminisztrációs munkatárs is, mint egy mérnök.

A jelenlegi adójogi szabályozás szerint a cégek kötelesek eredmény alapján fizetni, a plusz eredményalapú juttatás általában bónuszokban jelenik meg.

Azúj törvényjavaslat a visszájára is elsülhet, mivel ha a cégeknek nagyobb összeget kellene kifizetniük a munkavállalóknak, azzal a költségvetésüket kellene csökkenteni, ami elbocsátásokkal járhat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gyüre Bernadett
Gyüre Bernadett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.