Törvényt sért a szomszéd, ha ilyenkor nyírja a füvet

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mikor éppen a másik oldaladra fordulnál vasárnap reggel az ágyban, de a szomszéd egy vadászrepülőt is felülmúló hangerővel beindítja a fűnyíróját… Miután kidühöngted magad, gondolj arra is, hogy tehetsz ellene, hiszen szabályozva van, mikor szabad zajjal járó tevékenységet végezni.

A vidéki élet árnyoldalai éppen azokat a vágyott dolgokat tiporják el, melyek miatt sokan ezeket a településeket választják: a csendet és a madárcsicsergést fűnyíró, flex vagy éppen láncfűrész hangja nyomja el. Ezek ugyan szorosan hozzátartoznak ehhez az élethez, hiszen a természet úgy szép, ha rendben van tartva, azonban használatuk időpontja nem mindegy.

Nemcsak a szomszédok nyugalma érdekében kell odafigyelni erre, hanem azért is, mert törvényben van szabályozva, mikor végezhetünk zajjal járó tevékenységet, például fűnyírást.

A hely és az idő is számít a törvény szerint

Először is azzal kell tisztában lenni, hogy mi is számít zajos tevékenységnek, mivel a szabálysértésekről szóló törvény azt is kimondja, hogy aki lakott területen, az ott levő épületben vagy az ahhoz tartozó telken indokolatlanul zajt okoz, amely alkalmas arra, hogy mások nyugalmát zavarja, szabálysértést követ el.

Nem kell tűrni a zavaró zajkeltést, a törvény szabályozza a fűnyírás idejét is
Fotó: Manu Vega / Getty Images Hungary

A kaszával való fűnyírás nyilván nem zajos, sőt léteznek már egészen halkan működő elektromos automata fűnyírók is, melyek szinte lábujjhegyen, csendesen végzik a dolgukat. Azonban míg ezek nem válnak tömegesen elérhető, kedvező áron megvehető eszközzé, addig maradnak a zajosak.

A zaj szintjét decibellel mérik (dB), ennek törvénysértő mértéke attól függ, hogy hol és mikor történik a zajkeltés

1. Kisvárosban, faluban található lakóterületen 6 és 22 óra között között 50 dB, 22 órától 6 óráig 40 dB zaj a határ.

2. Nagyvárosban, sűrűn beépített, vegyes lakóterületen 6 és 22 óra között 55 dB, 22 és 6 között pedig 45 dB a határérték.

3. Az épületek zajtól védendő lakóhelyiségeiben a határ egységesen 06 és 22 óra között 40 dB, 22 és 06 óra között pedig maximum 30 dB.

A külső zajforrásokról szóló törvény szerint füvet nyírni csak hétköznap reggel 7 és este 20 óra között szabad, szombatonként reggel 9 és 12 óra között, vasárnap és ünnepnapokon pedig tilos.

Jogunk van a csendhez

Ez azonban csak egy általános szabályozás, a lakóhelyünk szerint még módosulhatnak a szabályok, mivel az önkormányzatok szabadon eltérhetnek ettől.

Érdemes utánanézni a helyi rendeletnek, annak érdekében, hogy ne zavarjunk másokat, és a törvényt is betartsuk. Aki szabályt sért, arra bírságot szabhatnak ki, amennyiben ez rendszeres, akkor birtokvédelmi eljárás is kezdeményezhető ellenünk vagy a zajt keltő szomszéd ellen.

A fűnyírás miatti szomszédvitákat a törvény rendezheti
Fotó: JackF / Getty Images Hungary

Amennyiben – normális hangnemben – beszéltünk a rendszeresen zavaró zajt keltő szomszédunkkal, és az nem hozott eredményt, akkor lehet lépéseket tenni a nyugalmunk érdekében.

200 ezer forintos büntetést is kaphat a törvényszegő

A szomszédjogok alapvető rendelkezéseit a Polgári törvénykönyv (Ptk.), míg a speciális kérdéseket a szomszédjogi törvény tárgyalja. Ezeket az önkormányzati rendeletek egészítik ki, valamint a bíróságok ítélkezési gyakorlata. Így a csendháborítást nem szükséges eltűrni, van lehetőségünk tenni ellene. Ha a figyelmeztetés nem állítja meg a csendháborítót, talán a várható büntetés igen; a legtöbb településen ugyanis a fűnyírással kapcsolatos korlátozások megszegőire akár 200 ezer forintig terjedő közigazgatási bírságot is kiszabhatnak.

Ha arra is kíváncsi vagy, mi a helyzet akkor, ha egy fa lóg át a szomszédba (vagy éppen a szomszédból), olvasd el ezt a cikkünket is.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.