A legjobb könyvek időutazáshoz, amikből másképp ismered meg a történelmet

Olvasási idő kb. 3 perc

Olvasni sokféle okból lehet. Azért, hogy egy nehéz élethelyzetben vigaszt merítsünk, azért, hogy ismereteket szerezzünk, és azért is, hogy elvarázsolódjunk: térben és időben valahová nagyon messzire jussunk el.

A történelmi regények kedvelői pontosan tudják, hogy egy-egy korszak jóval több annál a néhány évszámnál, ami megmaradt bennünk a történelemórákról. Emberek éltek, haltak, szerettek, küszködtek akkor is – bár a nevüket rég elfeledtük.

A legjobb történelmi regények

Utazzunk egy kicsit az időben könyvek segítségével, az ókori Egyiptomból indulva a középkori Európán át egészen a 20. századba, egy szibériai fogolytáborig! Miközben hagyjuk magunkat elvarázsolni az írói fantázia által, tekintsünk bele a múlt feneketlen kútjába, ahonnét szerencsére bármikor visszatérhetünk a kényelmes karosszékbe, és a minden bizonnyal kényelmesebb jelenünkbe.

Mika Waltari: Szinuhe

A neves finn író, Mika Waltari regényében Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el eseményekben gazdag életének fordulatos történetét. Az izgalmas regény az ókori Egyiptomban, Ehnaton uralkodásának időszakában játszódik, de Szinuhéval együtt bejárhatjuk az ókori Kelet többi országának különös, mesés világát is, és végigkísérhetjük egy kivételes ember életét: onnantól kezdve, hogy megtalálták egy nádfonatú kosárban a folyón, egészen a halála pillanatáig. Kivételes szépséggel megírt, örök emberi tanulságokkal szolgáló olvasmány.

Mika Waltari történelmi regénye az ókori Egyiptomba kalauzolja az olvasót
Fotó: Harald Nachtmann / Getty Images Hungary

Spiró György: Fogság

Spiró György szintén a messzi múltba kalauzolja az olvasót: a Fogság időszámításunk kezdetén, az első században játszódik, főhőse a rövidlátó Uri, aki bejárja a Római Birodalom tájait: Rómából eljut Jeruzsálembe, majd Alexandriába, végül visszatér a fővárosba. Az olvasó, aki vele tart az utazáson, elképesztően részletgazdag képet kaphat a korszakról és a Római Birodalomról, miközben a történelemből nagyon is ismerős nevek jelennek meg a könyv lapjain.

Sienkiewicz: Quo vadis

Sienkiewicz klasszikusa, amely szerzője számára elhozta a Nobel-díjat, szintén az ókorba kalauzolja az olvasót, Néró császár és a keresztényüldözések időszakába. A lenyűgöző és izgalmas történelmi tabló cselekménye több szálon fut, amelyek közül a szerelem sem hiányozhat: egy katona, Vincius beleszeret a gyönyörű királylányba, Lygiába, és semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy megszerezze. Szerelem, küzdelem, római tivornyák és a katakombák titokzatos világa több mint 500 oldalon elbeszélve.

A Quo vadisból nagy sikerű film is készült
Fotó: Archive Photos / Getty Images Hungary

Ken Follett: A katedrális

A történelmi (ponyva)regények koronázatlan királyának talán legsikeresebb műve. A 12. századi Angliában járunk, ahol egy katedrális építése körül jelentkező problémák összefonódnak a szerelmi bonyodalmakkal és a különféle összeesküvésekkel. A cselekmény szinte filmszerűen pereg, a nyers, kegyetlen, erőszakos középkori világ pedig végérvényesen beszippantja az olvasót. És ha a majd´ ezer oldal nem volna elég, olvashatjuk a folytatást is, hiszen Follett trilógiává bővítette a történetet.

Emma Donoghue: A cafka

Ha valaha úgy éreztük, hogy szerencsétlenek vagyunk, mert velünk aztán jól kibabrált a sors, jusson eszünkbe az ír szerző, Emma Donoghue könyve. Donoghue A cafka című regényében egy tizenéves lány, Mary Saunders életének története tárul elénk. A 18. századi Londonban Mary rettenetes körülmények között él, minden vágya egy vörös szalag, amiért arra is képes, hogy odaadja az egyetlen dolgot, ami a korszakban a szegény lányok értékének számított: a szüzességét. A meggondolatlanság események egész láncolatát indítja el, meghatározva Mary további életének alakulását. Készüljünk fel: nem vidám olvasmány.

Sue Monk Kidd: Szárnyak nélkül szabadon

A 19. század Amerikájában járunk, Délen, ahol még nagyon is él a rabszolgaság. Hetty a jómódú Grimké család rabszolgája, aki szenved a kitaszítottságtól, jogfosztottságtól, megalázástól. Gazdája, a nála mindössze egy évvel idősebb Sarah szintén másodrendű állampolgár, amiatt, hogy nő. Megígéri, hogy felszabadítja Hettyt, írni és olvasni tanítja, de amikor mindez kiderül, el kell szakadniuk egymástól. A regény két nő kalandos életét mutatja be, váltott szemszögből: más-más módon, de mindkettőjüknek meg kellett küzdeniük azért, hogy szárnyalhassanak – szárnyak nélkül, szabadon.

Guzel Jahina: Zulejka kinyitja a szemét

Az 1930-as években, egy apró tatár faluban él Zulejka idős, kegyetlen férjével és szintén kegyetlen, vak anyósával együtt. Sikálja a padlót és szenved a megalázottságtól, de amikor megjelennek a szovjet katonák, férjét megölik, a fiatal nőt pedig deportáljákegy fogolytáborba, a távoli Szibériában. Az utazás hónapokig tart, a kényszermunka pedig úgyszólván a végtelenségig: a foglyoknak embertelenül nehéz körülmények között kell életben maradniuk. Zulejka azonban nem adja fel, sőt: lenézett, egyszerű teremtésből önálló, magabiztos nővé válik, akire a szerelem is rátalál.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.