Mekkora király lennél történelemből az érettségin?

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hagyományosan az írásbeli vizsgaidőszak harmadik napján kerül sor a történelem tantárgyra, a magyar és a matek után. Van, akinek nem okoz gondot, hogy megjegyezze az évszámokat, uralkodókat, csatákat, sőt még a világ- és a magyar történelem nagy összefüggéseit is remekül átlátja. Te közéjük tartozol? Kvízünkből kiderül, mekkora király vagy a témában!

Indulhat a kvíz 10 kérdéses játék
1. kérdés
Az első ipari forradalom idején kulcsszerepet játszó gőzgép feltalálása kinek a nevéhez köthető?
Robert Fulton
James Hargreaves
James Watt
2. kérdés
Mikor és kik között kötötték meg a karlócai békét?
A törökök és a Szent Liga között 1699-ben.
A kurucok és labancok között 1711-ben.
Bocskai István és II. Rudolf császár között 1606-ban.
3. kérdés
Kinek a vezetésével foglalta el a török Buda várát?
Szulejmán
I. Szelim
II. Mehmed
4. kérdés
Melyik keresztény felekezetre igaz? Az uralkodó átvette a saját országában az egyház irányítását a pápa helyett.
anglikán
református
evangélikus
5. kérdés
Melyik vár ostromakor halt meg a várvédő kapitány és az ostromló török szultán is?
Drégely
Szigetvár
Eger
6. kérdés
Melyik település kötődik az 1849. április 2-ától május 21-ig tartó tavaszi hadjárathoz?
Dés
Pákozd
Isaszeg
7. kérdés
Ki volt Magyarország miniszterelnöke 1921 és 1931 között, akinek nevéhez gazdasági helyreállító politika (konszolidáció) kötődik?
Tisza István
Bethlen István
Teleki Pál
8. kérdés
Ki volt a magyar király a tatárjárás idején?
IV. Béla
II. András
III. András
9. kérdés
Milyen tisztség nem volt az ókori athéni demokráciában?
türannosz
arkhón
sztratégosz
10. kérdés
A nagy földrajzi felfedezések korában ki érte el elsőként hajóval Indiát?
Kolumbusz Kristóf
Vasco da Gama
Amerigo Vespucci

Az értékelésért görgess lejjebb!

Értékelés:
0–4: Nem annyira jó, azonban aggodalomra semmi ok, több is veszett Mohácsnál!

5–7: Nem rossz, de mindent meggondoltál, mindent megfontoltál a válaszadáskor? 

8–10: Jöttél, láttál, győztél, gratulálunk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.

Testem

7 alattomos tünet, ami rákot is jelezhet

Szervezetünk mindennapos apró jelzéseit könnyű ráfogni a stresszre, a fáradtságra, egy nehezebb munkanapra vagy az idő múlására. A legtöbb makacs vagy kellemetlen panasz mögött szerencsére valóban ártalmatlan, könnyen kezelhető probléma áll. Vannak azonban olyan alattomos tünetek, amelyeket egyetlen alkalommal sem szabad elintézni egy vállrándítással. A korai felismerés ugyanis életet menthet.

Világom

Tojássárgájával építették Európa egyik leghíresebb hídját

Prága macskaköves utcáin sétálva szinte lehetetlen kikerülni a fenséges Moldva folyón átívelő Károly hidat. A gótikus remekmű évszázadok óta dacol a pusztító árvizekkel, a háborúkkal és a hömpölygő turistaáradattal. De vajon mi a titka ennek a rendkívüli szilárdságnak? A legenda szerint nem más, mint a tojás. Egészen pontosan több ezer láda tojás, amit az építkezéshez használt habarcsba kevertek.

Szülőség

Ezért nem mindegy, mikor kerül ágyba a gyerek – egész életére hatással lehet

Sok szülő szembesül az esti fektetés körüli végtelennek tűnő harcokkal, és hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az időben történő elalvás csupán azért fontos, hogy a gyerek másnap ne legyen nyűgös. A legújabb neurológiai kutatások szerint azonban ennél sokkal nagyobb a tét. A gyermekkori alvás nem egy passzív pihenőidő, hanem egy rendkívül aktív biológiai folyamat. Ha a gyerek nem alszik eleget vagy nem fekszik le időben, az közvetlenül megváltoztathatja az agy fejlődését, és egész felnőttkorára, a tanulási képességeitől kezdve az érzelmi stabilitásáig kihatással lehet.