Elfogy a víz a mederből: több tonnányi halat semmisítenek meg a Holt-Tisza egy szakaszán

Olvasási idő kb. 2 perc

Összesen körülbelül 53 tonnányi idegenhonos és invazív halfajt semmisítenek meg a Holt-Tisza egyik szakaszán, és a szolnoki cukorgyári tavaknál. Mindkét vízterületen a kiszáradás miatt volt szükség a lehalászásra.

„A 60 hektáros Gói-tói Holt-Tisza szinte teljesen kiszáradt, már csak egy-kéthektáros területen található víz. 1999 óta dolgozom ebben a szakmában, de azóta én ilyet még nem láttam” – mondta a Pecaverzumnak Dónkó Péter, a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége (KTVHESZ) ügyvezető igazgatója. Napok óta dolgoznak a halak megmentésén. 

A KTVHESZ munkatársai a napokban két helyszínen is igyekeztek a halakat menteni a kiszáradt vízmederből, a Gói-tói Holt-Tisza mellett a szolnoki cukorgyári ülepítő tavaknál is dolguk akadt. Közbeavatkozásukra a folyamatosan csökkenő vízszint miatt volt szükség. 

A Tisza holtágából eltűnt a víz

Mint mondták, ilyen mértékű apadással ötven éve nem találkoztak, mint a Gói-tónál. A két helyszínen összesen közel 5 tonnányi halat sikerült lehalászniuk, 

Idézőjel ikon

azonban ezek jelentős része invazív és idegenhonos faj.

A Magyarországon őshonos fajok jóval kisebb számban kerültek csak a hálókba. A szolnoki cukorgyári ülepítő tavaknál 200 kiló ezüstkárászt és 100 kiló őshonos halat fogtak ki. 

Idegenhonos halakat nem engednek vissza

Mindkét vízterület esetén az idegenhonos és az invazív halfajok voltak túlsúlyban, nyolc és félszer annyi példányt találtak, mint a hazánkban őshonos fajokból. Az összesített adatokból kiderült, hogy a KTVHESZ munkatársai összesen 635 kilogrammnyi őshonos halat helyezhettek vissza eddig a mentést követően.

Idézőjel ikon

Ezek jelentős része ponty, abból  az elmúlt napokban összesen 350 kilogrammnyit,

csukából 205 kilogrammnyit, süllőből 28 kilogrammnyit, harcsából 40 kilogrammnyit, balinból 8 kilogrammnyit, keszegből pedig 5 kilogrammnyit találtak a vizekben.

Idézőjel ikon

A visszahelyezett állomány értéke 1,5 millió forint.

Mindemellett a horgászoknak gondoskodniuk kellett a vissza nem helyezhető halak elszállításáról is, hiszen igencsak nagy mennyiségben fogtak ki belőlük, összesen 5300 kilogrammnyit. A 4750 kilogramm busa, 290 kilogramm kárász, 165 kilogramm amur nem kerül majd vissza a vízbe, ezeket megsemmisítik.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.