Így változtatta meg az ismerkedést a Tinder

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több kutatás is kimutatta, hogy manapság sokkal nehezebb stabil párkapcsolatot találni, mint valaha, és az ismerkedésben is vannak gátlásaink, Tinder ide vagy oda. Az online tér a bőség zavarának élményét nyújtja a szingliknek, akik, olybá tűnik, nem biztos, hogy tudnak ezzel mit kezdeni. Válogatósabbak lettünk és talán már az értékéből is veszítettek emberi kapcsolataink. Szinte már nem is tudjuk, mitől rettegünk jobban: a magánytól vagy az elköteleződéstől.

Ma sokkal nehezebb párt találni, mint 15 évvel ezelőtt, pedig a kapcsolattartás lehetőségeinek tárháza gyakorlatilag kimeríthetetlen. Ennek ellenére mégis azt mutatják a statisztikák, hogy ettől nem lett könnyebb megtalálni az igazit. Ma már nem megyünk oda egymáshoz az utcán csak azért, mert szimpatikus, Ma már a telefonunk és a randiappok leghűbb szárnysegédeink, ha az ismerkedésről van szó.

Kötődési stílusok és elvárások nehezítik az ismerkedést

Az, hogy milyen kapcsolatra vágyunk felnőtt korunkban, nagyban befolyásolja, hogy milyen kötődési stílust sajátítottunk el gyerekkorunkban. Négyféle variáció lehetséges:

Sok szempontnak kell megfelelnie esetleges partnerünknek az ismerkedés során
Fotó: Maskot / Getty Images Hungary
  • Biztonságos: az a típus, akit ha egyedül is hagyott az édesanyja vagy az édesapja, akkor sem érezte magát veszélyben, képes volt megnyugtatni magát;
  • Szorongó-aggodalmoskodó: ha magára hagyták, akkor stresszelt és szorongott, hogy ez ismét be fog következni;
  • Elutasító-elkerülő: aki ilyen módon kötődik, azt miután magára hagyták, de visszajöttek, már nem tudott kapcsolódni, mert úgy élte meg, nem törődnek vele, és csak magára számíthat;
  • Bizalmatlan-elkerülő: leginkább úgy lehetne leírni, mint az elutasító és a szorongó keveréke. Ez a típusú ember nem tud érzelmileg nyitott lenni mások felé.

Egyéb tényezők is bonyolítják a pártalálást a kötődési stílusok mellett. Eli Finkel pszichológus szerint, tekintve, hogy egyre többet tudunk a világról és saját magunkról is, arról, mire van egészen pontosan szükségünk, sokkal több mindent várunk már a partnerünktől, mint korábban.

Idézőjel ikon

Elvárjuk, hogy intellektuálisan egyenrangúak legyenek velünk, azt akarjuk, hogy nagyszerű szülők legyenek, emellett tökéletes partnerek, és persze fenomenális partnerek az ágyban is

– fogalmaz a szakember. Hozzátette, mivel a Tinderen kívül sok más randiapp is megjelent, összezavarhat a bőség. Képesek vagyunk elhitetni magunkkal, hogy annyi randipartnert találhatunk magunknak, amennyit csak akarunk.

A Tinder mögé bújnak

Annak ellenére, hogy a Tinderen mi magunk állíthatjuk be preferenciáinkat, hogy pontosan milyen is a számunkra ideális partner, még nem biztos, hogy ugyanazok a szándékaink is. Paul C Branson Tinder-kutató elmondása szerint sok felhasználó nagyon figyelmetlen, mivel nem gondolja végig, milyen kapcsolatra vágyik pontosan, hiszen már ebben is vannak variációk.

Már jóval komfortosabb az általunk választott, jól beállított képek mögé bújni
Fotó: Fiordaliso / Getty Images Hungary

Sokan már nem hosszú távú partnert keresnek elsősorban, gyakorta előfordul, hogy csak alkalmi partnerre vágynak.

A Z-generációnál megfigyelték azt is, hogy már elsődlegesen randiappokon ismerkednek, nemcsak azért, mert kényelmes, hanem azért is, mert már kifejezetten kényelmetlenül élik meg a személyes ismerkedést. Michael Rosenfeld, a Stanford Egyetem szociológus professzora szerint ennek az egyik legjelentősebb oka a pandémia és az azzal járó bezártság.

Idézőjel ikon

Néhány évbe beletelik majd, amíg újra visszaépítik azt a szociális magabiztosságot önmagukban, ami által ismét lesz kedvük kimozdulni a komfortzónájukból és tapasztalatokat gyűjteni.

A Z-generáció tagjainál megfigyelték, hogy különösen magas elvárásokkal fordulnak randipartereik felé. Az első találkozásnak tökéletesen kell alakulnia, különben nem hajlandók folytatni a kapcsolatot. Érdekes generációs különbségre is rámutattak: míg a Z-generációnál az első találkozás élménye a legfontosabb, addig az eggyel idősebbeknél a fizikai vonzalom áll az első helyen. Ez szintén fontos a fiataloknak, de csupán a második helyen áll.

Összességében tehát megállapítható, hogy a mai fiatalság kifejezetten szorong az ismerkedéstől, nagyon igyekeznek biztosra menni és elkerülni a csalódásokat.

A szociológus professzor szerint ebből az úgy nevezett „randizási recesszióból” úgy lehet kikeveredni, ha bízunk a fiatalokban. Hagyni kell, hogy újra ráérezzenek az új élmények szórakoztató részére és ne az foglalkoztassa őket elsősorban, hogy mégis hol rejtőzik a buktató.

Károsak lehetnek a szerelmes regények. Ha kíváncsi vagy miért, ebből a cikkünkből megtudhatod.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Szülőség

Nyaralás a gyerek nélkül: önzés vagy nem? A pszichológus megmondja

A feltöltődés, a regeneráció ideje a nyaralás. Sok szülő azonban úgy érzi, ilyenkor nem tud kiszakadni a napi rutinból, csak a környezet változik, ez pedig komoly gond. Regeneráció nélkül ugyanis a napi feladatainkat és a gyermekünk igényeit is sokkal kevésbé tudjuk ellátni, kielégíteni. A pszichológus azt mondja, adott esetben érdemes néhány napot a szülőknek kettesben, vagy akár egyedül is eltölteni.

Mindennapi

Nagy változás jön a boltokban: a garancia lejárta után is kötelező lehet a javítás

A hónap végétól életbe lép a javításhoz való jog az EU területén. Ennek köszönhetően az egyes termékeknél a gyártók nem korlátozhatják sem szerződéssel, sem technikailag, hogy javíthatóak legyenek, akár használt, akár utángyártott alkatrészekkel. Ezzel jelentősen csökkenthető a hulladékképződés, és javítható az erőforrás felhasználás is.

Offline

Villámkvíz: melyik költőnk írt verset ezekhez a múzsákhoz?

Szendrey Júlia, Léda, Kozmutza Flóra. Csak néhány a magyar irodalom legfontosabb múzsái közül. A legszebb magyar szerelmes versek ihletői sokszor legalább akkora hírnévre tettek szert, mint maguk a költők. Te tudod, hogy kik voltak a híres magyar költők múzsái?

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.