Legszívesebben ki sem kelnél az ágyból? Tehetsz ellene

Olvasási idő kb. 4 perc

A téli depresszió, pontosabban a szezonális affektív zavar (SAD) egyes tünetei talán mindenkinél felbukkantak már valaha. Ha telente inkább téli álmot aludnál, pilledt bagolyként gubbasztasz a lakásodban, és erőtlenül tévelyegsz a nap nagyobb részében, akkor téged biztosan érint. Mutatjuk, mit lehet tenni ez ellen.

Ez az az állapot, amikor már késő ősszel úgy érzed, hogy legszívesebben ki sem kelnél az ágyból, és állandóan csokoládé után sóvárogsz. Télen aztán végképp kimerültnek érzed magad, alig várod, hogy otthon bekuckózhass, és ne csinálj semmit. Természetesen emellett még számos tünete van a szezonális depressziós állapotnak, sőt némelyik ezek közül utalhat egyszerű vitaminhiányra is. 

A legtöbb esetben a szezonális affektív zavar tünetei késő ősszel vagy tél elején jelentkeznek, és a tavaszi és nyári naposabb napok alatt el is múlnak. Ritkábban, de megesik az is, hogy a tünetek tavasszal vagy nyáron kerülnek elő – ezért is nevezik szezonálisnak és nem szimplán téli depressziónak. A tünetek mindkét esetben enyhén kezdődhetnek, majd a hideg vagy nagy meleg előrehaladtával súlyosbodnak, de a nyári depresszió esetében ellentétes rendellenességekkel kell számolni, például túlalvás és -evés helyett álmatlanság és étvágytalanság jellemzi.

Nézzük hát a tüneteket! 

  • Kedvetlen, szomorú, levert vagy a nap nagy részében, és majdnem mindennap
  • Elvesztetted az érdeklődésedet olyan dolgok iránt, amelyeket korábban szerettél
  • Nagyon kevés az energiád, olyan érzés, mintha lomha lennél
  • Túl sokat szeretnél aludni, és nagyon nehezen kelsz fel
  • Szénhidrátok (tészták, csokoládé, zsíros ételek) iránti vágyad megnőtt, túl sokat eszel és hízol is
  • Nehezen koncentrálsz
  • Reménytelennek, értéktelennek érzed magad 
  • Állandó bűntudatod van, és nem érted, miért
  • Olyan gondolataid vannak, hogy nem akarsz élni

Miért történik ez veled? 

A szakemberek abban egyetértenek, hogy pontosan nem lehet megmondani, mi okozza a szezonális depressziót, viszont közös pont az esetek között a fény – annak hiánya vagy túlzó jelenléte –, ezért sok minden esélyes, így az agy vegyi folyamatai, a levegőben lévő ionok, sőt a genetikai háttér is. 

Tehát, aki télen érzi a tüneteket, biztosan több fényre van szüksége annál, mint amit ebben a szezonban kaphat a naptól. Mivel a nappalok és éjszakák hosszúsága valóban ősszel kezd el csökkenni, erre valamelyest választ ad ez a teória, hiszen nemcsak kevesebb fényt kapunk, de jóval kevesebb ideig is. A napi rutin jórészt sötétben zajlik: sötétben (és hidegben) kelünk fel, sötétben érünk haza, sokszor napközben is szürkeség uralkodik – hiányoljuk a természetes fényt, a friss levegőt a kinti hideg miatt. 

Sok fény, természet és D3-vitamin

Több forrás is megemlíti, hogy a tüneteket enyhítheti a fényterápia, ami praktikusan lehet egy kvarclámpa is, vagy a több lehetőséget adó bioptron lámpa. Mindenképpen mozdulj ki otthonról, ha csak egy séta erejéig is, hogy több friss levegőhöz és igaz, hogy kevesebb, de mégis természetes napfényhez juss.

A sok fény sokat segíthet a téli depresszión
Fotó: AleksandarNakic / Getty Images Hungary

Ha már a természetes fénynél tartunk, a napsütés egyik legerősebb élettani hatása, hogy segíti a D-vitamin termelését. Amikor nem jutunk elég D-vitaminhoz, gyakran levertek lehetünk, és az immunrendszerünk is lemerül. A sétálás mellett érdemes beszerezned és kúraszerűen szedned nemcsak D-, de komplexebb vitaminkészítményeket is, mivel ilyenkor a táplálékkal is kevesebb nyomelem és vitamin kerül a szervezetedbe, és ez még tovább súlyosbítja a levertséget és az állandó evéskényszert. 

Tanulj a finnektől, olaszoktól 

Egyértelműen a finneknek dedikáljuk a szauna intézményét, amit egyébként szinte minden északi országban a kultúra részeként ápolnak, így akár a svédek vagy az oroszok is. A szauna természetes méregtelenítő, fokozza az anyagcserét, és kiváló program akár egyedül, akár baráti társasággal. A szaunázás kívül-belül átforrósít, a hideg zuhany pedig edzi az immunrendszered, így megadja a testednek és a lelkednek is azt a plusztámogatást, amire szükséged van a komor téli napokon. Ha igazán jól szeretnéd csinálni, akkor kérd ki a profi szaunázók tanácsát. 

Szerencsére Magyarországon minden bokorban találunk egy-egy gyógyfürdőt vagy uszodát szaunával, ahol még az úgynevezett szaunaszeánszok közül is kifoghatsz egyet-egyet. Ez arról szól, hogy egy képzett szaunamester tematikus szaunakurzusokat tart, ahol speciális illatokkal, illóolajokkal, fondorlatos levegőtereléssel még hatékonyabbá teszi a szaunázás élményét. 

Az olasz módi nem ennyire mozgalmas, viszont annál kellemesebb, és ugyancsak egy gyógyfürdőbe vezet: ez pedig a jakuzzi, ami serkenti a vérkeringésedet, ellazít és enyhíti a stressz tüneteit, valamint a jellemző irodista hát- és nyakfájdalmakat.  

Pörgesd fel magad

Mindenképpen mozogj valamit télen is, a hideg nem lehet kifogás a konditermek sűrűjében. Viszont sokkal többet tehetsz magadért, ha inkább túrázol egyet a barátaiddal az erdőben vagy egyszerűen közösségbe mész, táncolsz. 

Nem szabad spórolni az egészséges étkezésen se, és nem csak a bikinialakod miatt. Egyél sok zöldet és olyan fűszereket, amik melegítő, pezsdítő hatásúak. Ilyen a sáfrány, szegfűszeg, gyömbér többek között – ezeket megtalálod az ázsiai, arab ételekben. Ihatsz egy tartalmas forralt bort vagy fűszeres mézes teát kávé helyett. Tészta helyett válassz lassan felszívódó szénhidrátokat, hüvelyeseket. 

Amennyiben tavasszal sem múlnak el a tüneteid vagy nem tapasztalsz javulást, valószínűleg nem szezonális problémád lehet. Ekkor észszerűbb felkeresni egy pszichológust. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.