Az adószám is ugorhat, ha nem rendezed ezt a tartozást: felére csökkent a türelmi idő

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Több olyan módosítást vezetett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyen elcsúszhatnak a vállalkozók. Könnyebben minősíthetnek kockázatos adózónak, ha pedig elmulasztasz egy bevallási határidőt, vagy tartozásba esel az adatszolgáltatással, az adóhatóság már nem mutat végtelen türelmet. Mutatjuk, mi minden változott, aminek a rendezésére figyelned kell, ha nem akarsz idejekorán búcsút mondani a cégednek.

A vállalkozók az elmúlt években hozzászokhattak már, hogy az adózási szabályozások nincsenek örökre kőbe vésve. Márpedig a NAV által elrendelt legkisebb módosítások is nagy hatással tudnak lenni a cégek életére. Ilyenekből idén sem volt hiány, ráadásul a változtatások közül sok egyáltalán nem épült még be a köztudatba, pedig ha az ilyen tartozásaid nem rendezed el időre, az komoly következményekkel járhat. 

Az adószabályok átrendezése tartozásba sodorhat

Ebben az évben sem tétlenkedett a NAV, ami a szabálymódosításokat illeti. Noha megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is, több olyan változás lépett életbe, amely szigorúbb feltételeket szab a vállalkozások működésére. Érdemes tehát mindig naprakésznek kell lenni az adókörnyezettel, másként kellemetlen meglepetések is érhetik az adózót: akár tudtán kívül csúszhat olyan tartozásba, amelynek ha elmarad a rendezése, a cégét is bezárhatja.

A tartozás rendezésére fennálló időtartam felére csökkent
Fotó: Maksym Kapliuk / Getty Images Hungary

A Dívány által megkérdezett adószakértő elmondta: idén és a jövőben is hiába várják az áfás magánszemélyek, az őstermelők és az egyéni vállalkozások, hogy az e-szja bevallástervezetük véglegessé váljon, mert ezt nekik önállóan kell kiegészíteniük a vállalkozói adatokkal.

Idézőjel ikon

Sokan ezen elcsúsztak tavasszal, pedig megfelelő szakértői támogatás mellett ez elkerülhető. A szakma visszajelzései alapján nagyjából 100 ezer egyéni vállalkozó működik könyvelő nélkül, ami az egyre szigorodó szabályokat és az egyéni vállalkozók korlátlan vagyoni felelősségét tekintve életveszélyes

– fogalmazott Csongár Gábor, az Első Magyar Könyvelő és Pályázatíró Kft. ügyvezetője. 

Ha nem teljesíted időben a kötelezettségeid, lehúzhatod a redőnyt
Fotó: Colors Hunter - Chasseur de Coul / Getty Images Hungary

Akár az adószámot is törölheti a NAV

Szigorodtak az adószámtörlések is. Ha az áfa-bevalláshoz kapcsolódó összesítő nyilatkozat vagy a havi adó- és járulékbevallások benyújtásának egy vállalkozás az esedékességtől számított 180 napon belül – az adóhivatal felszólítása ellenére – sem tesz eleget, akkor törölhetik az adószámát. Ez komoly szigorításnak számít, hiszen korábban egy év volt erre.

A végelszámolás alatt lévő ügyfeleknél viszont némi könnyítés lépett életbe, ugyanis az ellenőrzési megállapításokra korábban ők nem tehettek észrevételt, az idei évtől viszont – nyolc napon belül –módjuk van erre.

Újdonság az egyéni vállalkozók esetében, hogy ha szünetelni kezdenek, akkor az általuk kiszámlázott, de még ki nem fizetett tételek is bevételnek minősülnek a szüneteltetést megelőző nappal.

Idézőjel ikon

Az átalányadózóknál viszont ezt érdemes jól időzíteni, mert míg a hónap közepén szüneteltetett vállalkozások után korábban még időarányosan kellett járulékokat fizetni, most már a teljes hónapra kötelező

– figyelmeztetett a szakértő.

Az ismeretlenségbe burkolózó vevők árthatnak a webáruházaknak
Fotó: Tfilm / Getty Images Hungary

Nem mindegy, kik a webáruházak vásárlói 

Szintén az átalányadózáshoz kapcsolódik, hogy az elszámolást nem igénylő 10 százalékos költséghányad csak akkor választható, ha a vállalkozó az adóév egészében kizárólag kiskereskedelmi tevékenységből szerez bevételt.

Idézőjel ikon

Azt azonban kevesen tudják, hogy a NAV és a KSH állásfoglalása szerint a kiskereskedelmi értékesítés végfelhasználónak kell, hogy történjen, ami alatt a magánszemélyeket kell érteni

– mutatott rá a cégvezető, aki szerint alkalomszerűen egy-egy vállalkozás részére is lehet eladni, de ezt nagyon nehéz például egy webáruházban kontrollálni, ezért, ha biztosra akarnak menni az átalányadózók, akkor értékesítéseiket kizárólag magánszemélyekre korlátozzák.

Elég egy üzletbezárás a kockázatos adózói minősítéshez

A kockázatos adózói minősítést is könnyebb immár „kiérdemelni”, ha pedig már ebbe a kategóriába került egy vállalkozás, akkor onnantól állandó ellenőrzésekre számíthat.

Idézőjel ikon

Korábban évi két üzletbezárással kapta meg valaki ezt a minősítést, de idéntől már egy üzletbezárás is ilyen jogkövetkezménnyel jár

– tudtuk meg. Ez ugyanolyan, mint ha a számlaadási kötelezettséget szegi meg valaki, ami felett a NAV nem elnéző, így a vállalkozó az adóhatóság célkeresztjében találhatja magát. Idei fejlemény az is, hogy megszűnt az amerikai-magyar kettős adóztatást kizáró egyezmény, ami az érintettek számára azt jelenti, hogy nem ússzák meg adószakértő bevonása nélkül az elszámolásokat.

Törvényes módjai is vannak az adó lefaragásának
Fotó: d3sign / Getty Images Hungary

Így lehet legálisan csökkenteni az adót

A szakértők egyébként arra is jók, hogy megismertessenek az adóoptimalizálás legális lehetőségeivel, amelyek segítségével a vállalkozások csökkenthetik adóterheiket anélkül, hogy megsértenék a törvényi előírásokat. Ilyen megoldás lehet például a különböző kedvezmények, mentességek vagy költségcsökkentő lehetőségek kihasználása.

  • Kata (kisadózó vállalkozások tételes adója): fix 50 ezer forintos havi befizetéssel eleget lehet tenni az adózási kötelezettségnek, igaz 2022 óta csak azok maradhattak katások, akik kizárólag magánszemélyeknek számláznak. Azok a vállalkozások, amelyek nem felelnek meg az új szabályoknak, más egyszerűsített adózási formákat – például a kiva (kisvállalati adó) vagy az eva helyett alkalmazott átalányadózási rendszert – választhatják. 
  • Csoportos társasági adózás: társaságok számára létezik a csoportos társasági adóalanyiság, amely lehetővé teszi, hogy több vállalkozás csoportos adóalanyként adózzon. Ennek előnye, hogy az egyik társaság veszteségét kompenzálhatják a másik nyereségével, így csökkenthetik a teljes csoport adóterheit.
  • Szociális hozzájárulási adókedvezmények: vállalkozások bizonyos foglalkoztatotti csoportokra szociális hozzájárulási adókedvezményeket vehetnek igénybe. Például pályakezdők, idősebb munkavállalók vagy megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása esetén az adóterheket csökkenteni lehet.
  • Adómentes juttatások kihasználása: a munkáltatók adómentes juttatásokat nyújthatnak dolgozóiknak, ilyenek például a SZÉP-kártya, a lakáscélú támogatások vagy akár home office költségtérítése. Ezekkel a juttatásokkal a munkáltatók kedvezményesen támogathatják alkalmazottaikat, és nem utolsó sorban ezáltal csökkentik az adóalapjukat.

Érdemes mindeközben észben tartani, hogy a NAV folyamatosan figyelemmel kíséri a vállalkozások tevékenységét, és több területen bevezette az automatikus adatkapcsolatokat és adatfeldolgozási rendszereket, például a számlák valós idejű nyomon követését. A szabályok változtatása alapvetően mindig a jogkövető magatartást ösztönzi, de az ezekkel való lépéstartás és a szándékolatlan szabályszegések miatti büntetések elkerülése érdekében a vállalkozásoknak átfogóbb tervezésre és gondosabb adminisztrációra van szükségük a problémamentes működéshez.

Bár a három leggyakoribb mulasztás esetében idén megduplázódtak a bírságok, ezek felétől mégis meg lehet szabadulni. Hogy ehhez mi kell, arról ebben a cikkünkben írtunk.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Wolf Géza
Wolf Géza
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.