Úgy tűnik, megoldást találtak a hús-vér párkeresést igénylő, de félénk embereknek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A karikagyűrű önmagába visszavezető kerek vonala a végtelenre utal, amilyennek az általa jelképezett köteléket szánják. Az örök összetartozás szimbóluma nemcsak ékszer, de funkcionális tárgy is: egyértelmű jelzés a külvilág felé viselője elkötelezettségéről. Egy startup új ötlete a társkeresés nehézségeinek legyőzésére ugyanezen a funkción alapul.

Társra lelni mindig is nehéz dolog volt: hol érdekből történt, máskor már gyermekkorban a szülők által elboronálódott. Amióta a nyugati kultúrkörben elterjedtté vált az érzelmi alapon történő választás „luxusa”, azóta a keresgélés összetett feladata kizárólag az egyénre hárul. Az iskola és a munkahely szerepe alapvető a párválasztásban, amin kívül még a barátokon keresztüli ismerkedés szokott célravezető lenni, amolyan: similis simili gaudet – azaz hasonló a hasonlónak örül alapon.

Emellett az  internetes társkereső oldalak virágzása virtuális világunk megteremtésének nyolcadik napjáig sem váratott magára, melyek azóta is gombamód szaporodnak.

Márk (32 éves társkereső):

„Ma már mindent az online térben intézünk. A külföldön élő barátaimmal interneten tartom a kapcsolatot, a nyaralást neten foglalom, a pizzát otthonra ott rendelem, és a munkám során is az internet segítségével boldogulok. Így aztán természetes számomra, hogy a társkeresés csak még egy azok közül a dolgok közül, amire ez a platform használható.”

A (karika)gyűrű szimbólum és jelzés is egyben…Getty Images Hungary
Fotó: Westend61

Felismerve a sokrétű felhasználóközönség eltérő igényeit, az oldalak hamar specializálódtak a keresgélés különböző céljait jobban és jobban kiszolgálandó, s ezek több-kevesebb sikerrel működnek is.

De még mindig vannak, akik ilyen vagy olyan érvek mentén ódzkodnak a keresés efféle módjaitól, és a véletlen, illetve a személyes egymásra találás romantikájában bíznak…

Megvan a megoldás?

A Pear ring kezdeményezés egy 3 gyűrűből és egy egyéni azonosítóból álló csomag, amelynek 19,99 angol fontnyi, jutányos áron való megvásárlásával új tulajdonosa egyben meghívókat is kap a PearFest rendezvényeire, valamint belépést exkluzív programokra. A gyűrűk és az új startup sikerét mutatja, hogy rövidre visszanyúló létezésük óta már részvényeik 93%-át értékesítették, és az Instagramon 162 000 követőt vonzottak. Ez nem is csoda, figyelembe véve az Egyesült Királyságban nemrég lefolytatott kutatás eredményeit, mely szerint 

négyből három egyedülálló szívesebben találná meg leendő társát annak hús-vér valójában, mint a virtuális térben.

A megkérdezettek többsége, 61%-a, ugyanis fél a személyes közeledés során esetlegesen bekövetkező kudarctól. Ez a magyarázata annak is, hogy tízből csak három megkérdezettnek volt a legutóbbi negyedév folyamán olyan tapasztalata, hogy valaki leszólította volna őket földi valójukban. A világban élő 1,2 milliárd szinglinek tehát feltehetően segítség lenne félelmeik leküzdésében egy „nyitott vagyok az ismerkedésre” zöld jelzés egyértelmű látványa egy zöld gyűrűcske által. Így a férfiak azon 53%-a is felbátorodna, akik nemcsak a visszautasítástól, de a zaklatás vádjától is tartva, tartózkodnak a személyes ismerkedéstől.

Vajon ez megoldás-e a társkeresés problémáira?
Fotó: ilbusca / Getty Images Hungary

A hazai szakértő így látja

„Miután az elmúlt években (különösen a koronavírus-járvány óta) az élet számos területe az online térre helyeződött át, erőteljes visszaesést figyelek meg a társas készségek használatának terén” – avat be az aktuális helyzetbe dr. Mihalec Gábor, Kopp-Skrabski-díjas pár- és családterapeuta, hozzátéve: „Ez különösen kedvez azoknak, akik félénkek, óvatosak, esetleg már begyűjtöttek néhány sérülést a szüleiktől, kortársaiktól vagy korábbi párkapcsolatokból. Jóllehet, az online társkeresés számos akadályt áthidalt (például nyelvi, kulturális, földrajzi, neveltetési és egyéb különbségek), a személyközi készségek hiányosságaival való konfrontálódást is elodázta. Ebben segíthet az új startup, hiszen

így a társkeresés visszakerül a valós hús-vér élettérbe.

Az viszont továbbra is kérdés marad,

  • hogy így az érintettek maguk is bátrabbá válnak-e a kapcsolatteremtésre, vagy csak jelzik, hogy nyitottak, de továbbra is passzívak maradnak, és a másik féltől várják az első lépést, 
  • ahogyan azt is csak a gyakorlati alkalmazás fogja megmutatni, hogy a társkereső hölgyek ezzel mennyire teszik ki magukat szexuális ragadozók céltáblájául.

Az ötlet mindenesetre önmagában kreatív, a hasznosságát pedig az alkalmazás során begyűjtött tapasztalatok fogják igazolni vagy cáfolni” – véli a párkapcsolati szakértő.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.