New Yorkban élő magyar nő kézzel tisztít vécét, szennyből varázsol tisztaságot rászorulóknál

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az extrém takarítás területére sorolható az a tevékenység, amit Barbi New Yorkban végez: élhetetlennek tűnő lakásokba hozza vissza a rendet és a higiéniát, ráadásul teljesen ingyen nyújt segítséget az arra rászorulóknak.

Fodor Barbara tíz éve költözött Amerikába: akkori párjával az amerikai álmot kergették, azaz praktikusan azért akartak pénzt gyűjteni a tengerentúlon, hogy aztán majd Magyarországon ne hitelekkel megterhelve kelljen megkezdeniük életüket. Annak a kapcsolatnak vége szakadt, Barbi viszont maradt Amerikában.

Egy YouTube-videó indított el mindent

Itt talált rá hivatására, amelyet legegyszerűbben úgy foglalhatunk össze, hogy rászorulóknál takarít, akiktől ezért pénzt nem kér, azonban videókat készít az elvégzett munkáról, ezeket feltölti az internetre, csatornáinak bevétele pedig lehetővé teszi, hogy újabb és újabb munkákat vállaljon el.

A takarítás extrém formája sokakon segít
Fotó: Fodor Barbara

A kezdetekről azt mondja, véletlenszerűen került elé egy ilyen takarítós videó: amit annak készítője elvégzett, az neki is nagyon megtetszett, ezt követően tette meg az első lépéseket saját szolgáltatásának beindítására.

„Lassan két éve tettem fel a Facebookra egy hirdetést: mentális vagy fizikai betegségben szenvedő embereket kerestem, akik nem tudják kitakarítani az otthonukat, de szeretnének változtatni. Felajánlottam, hogy az ilyen helyzetben levők kérhetik a segítségemet. 

Úgy akartam segíteni nekik, hogy elmegyek hozzájuk, és a két kezemmel kitakarítok – az erről készülő videó kerül fel YouTube-csatornámra.

Ez egyrészt inspiráló lehet mások számára, másrészt az sem elhanyagolható, hogy ez nagyon kemény munka, néha több napot is igényel, ezt valamiből tudnom kell fedezni is. A YouTube-csatorna az utóbbiban segít” – mesélte Barbi a Díványnak.

Mostanra már cégek is megkeresik, akik felajánlásaikkal segítik tevékenységét: porszívót vagy éppen matracot adnak neki, amit azoknak a családoknak ajándékoz tovább, akiknél takarít.

„Rengetegszer látom azt belépve egy lakásba, hogy például a matrac kritikán aluli állapotban van, már nem fehér, hanem fekete a színe. Örülök, hogy őket így is tudom támogatni” – mondja.

Ha a családtag keresi, azt nem annyira szereti

Mostanra már nem Barbinak kell keresnie azt, hogy kinél takaríthat, hanem őt találják meg. Hetven százalékban maguk a segítségre szorulók keresik meg őt, és Barbi ezt jobban is szereti, mint ha külső személy próbál meg segíteni valakinek.

Felfoghatatlan mennyiségű szennyet kell felszámolnia időnként
Fotó: Fodor Barbara

„Sokszor a családtagok sem tudnak arról, milyen körülmények közt élnek valójában szeretteik. A megkeresések harminc százalékában viszont ismerős vagy családtag kéri a segítségemet. Ez szinte mindig problémás, ezért nem is szeretem. Jobb az, ha a családtag elmondja a segítségre szorulónak, hogy én mit csinálok, és felveti neki, hogy megkereshetne.

Idézőjel ikon

Ha valaki kézbe veszi a dolgokat, és rokonának kér segítséget, meg kell kérdeznem, hogy ő tud-e arról, hogy be szeretne küldeni a házába, hogy kipakoljak mindent? Akkor általában kiderül, hogy nem”

– mondja Barbi, akinek tapasztalata szerint az ilyen helyzetek nagyon rosszul is elsülhetnek, hiszen azok, akikhez rokonok hívják őt, nincsenek felkészülve arra a nagy változásra, amit az ő tevékenysége jelent.

Ha a segítségre vágyó ember és Barbi megtalálták egymást, megbeszélik, hogyan, miért jutott odáig, hogy nem képes lakókörnyezetét rendben tartani, illetve képeket is kér a helyzetről, hogy tudja, mire számíthat. Ez azért is fontos, mert a fotók leleplezik, ha az adott otthont egy gyűjtögető lakja: nekik ő nem tud segíteni.

„Ha a képekről kiderül, hogy az illető gyűjtögető, kendőzetlenül elmondom, hogy ha odamegyek, akkor a cuccai 80 százalékát ki fogom dobni a szemétbe. Van, aki ilyenkor azt mondja, hogy rendben van, aztán amikor szembesül vele, hogy ez tényleg megtörténik, akkor kiderül, hogy még sincs rendben, és feszültség keletkezik. Mások pedig ilyenkor inkább nem kérik a segítségemet” – fogalmaz.

Kihívást lát a feladatokban, nem terhet
Fotó: Fodor Barbara

Daganatos betegek és depressziósok vannak kliensei közt

Barbi leginkább a közösségi médiában aktív, így találják meg a segítségére szorulók, de volt már 74 éves kliense is, akit a demencia hozott nehéz helyzetbe. Ő felismerte, hogy nem ura a cselekedeteinek, ezért ápolót szeretett volna, de azzal is tisztában volt, hogy olyan állapotok mellett, amilyenek körülvették, senki sem fogja vállalni ezt a szerepet.

„Nem tudtam kinyitni az ajtót, amikor bementem, be kellett magamat hozzá préselni. Demenciával az ő révén volt dolgom,

a klienseimre jellemzőbbek az olyan mentális állapotok, mint a depresszió vagy az ADHD.

Súlyosabb mentális problémákkal, mint a skizofrénia, még nem találkoztam. Műtét után lábadozóknak vagy a rákbetegeknek szoktam segíteni még” – árulta el kliensei köréről.

Bár ő maga ritkán érzi azt, hogy veszélyes lenne elvállalnia egy-egy felkérést, New Yorkban dolgozó nőként azzal is tisztában van, hogy nem szabad megfeledkeznie arról: a város már önmagában rejt valamiféle rizikót.

„Olyan környékekre járok Bronxba, Harlembe, ahol az emberek olyan minőségben élnek, ami önmagában veszélyes, de még nem kerültem abba a helyzetbe, hogy azt gondoltam volna, félnem kell. Ha férfi kéri a segítségemet, el szoktam mondani, hogy a párom tudja a telefonszámukat, címüket, mindent. Amikor valaki erre azt mondja, hogy semmi probléma ezzel, már tudom, hogy minden rendben lesz. A tapasztalataim szerint akik a segítségemet kérik, nem rossz szándékkal keresnek meg engem” – mondta el.

A veszélynek van azonban egy másik szintje is: a környezet, amelyben dolgozik, nem mindig egészséges.

„A maszk elengedhetetlen. Ha valami hozzáér a bőrömhöz – amennyiben az nem tű –, nem érdekel, lemosom.

Idézőjel ikon

Egér, csótány, rothadó szemét, használt pelenka, véres betét: ilyen körülmények közt kell dolgoznom, nem akarok mindent belélegezni.

Beöltöznöm eddig talán két alkalommal kellett. Van különbség szemét és szemét közt: ami nedves, berothadt, akár vizelettel, ürülékkel is vegyítve van, rosszabb, mint az ételcsomagolás vagy egy száraz pizza” – mesélte Barbi.

Az hajtja, hogy segíthet másokon
Fotó: Fodor Barbara

Ennyire extrém is lehet a takarítás

Azt, hogy az általa létrehozott tisztaságot és rendet mennyire tartja fenn egy-egy kliense, nem ellenőrzi, az ő feladata létrehozni a méltó életkörülményeket, utána azonban sem ideje, sem energiája nincsen ellenőrizni azok fenntartását. 

Van, aki azért később magától küld neki fotókat, de javarészt nem tudja, hogyan élnek azok, akiknek egyszer segített.

„Volt két lakás, ahova visszamentem, és nem láttam a változást, és volt egy harmadik hely is, ahol el kellett gondolkoznom, hogy visszamenjek-e, mert nemhogy fenntartották volna a rendet, hanem még rosszabb lett az állapot, mint előtte volt. Nem érzem feladatomnak, hogy ellenőrizzem, mi történik a lakásokban, miután kitakarítottam azokat. Ez a munka olyan, mint azoké, akik alkoholistákat vagy drogfüggőket segítenek. Húszból tizennyolc visszaesik, kettő fog változtatni, de az én szemem előtt az a kettő lebeg. Engem azzal nem bántanak, ha nem tudják fenntartani a rendet. Én elvégeztem a munkát, készült belőle egy videó, és lehet, hogy épp ezzel találok meg valakit, akinek tényleg tudok segíteni az életén” – fogalmazta meg ars poeticáját.

Azt is megkérdeztük, mi volt a legdurvább lakás, amit látott.

„Egy kicsit mindegyik felfoghatatlan, de a legdurvább talán az volt, amikor kézzel kimertem egy vécét. Arra a videóra sok visszajelzést is kaptam, sokan írták, hogy nem tudják végignézni azt a részt.

Idézőjel ikon

Előfordul ezeknél az embereknél, hogy elromlik a vécé, de addigra a lakás már olyan állapotban van, hogy nem hívnak szerelőt, hanem itt például az történt, hogy egy zacskóba végezte el a dolgát, a kliensem, aztán kidobta.

Én kitakarítottam a fürdőt, de az eldugult vécével nem tudtam mit kezdeni. Mondtam, hogy ehhez specialista kell, de ahhoz, hogy hozzányúljon, ki kellett szednem belőle az ürüléket egy tányérral, puszta kézzel egy szemetesvödörbe. A demens néni meg vödörbe gyűjtötte a vizeletet, amiről nem tudtunk, és amikor megemelte a segítőm, kiborult. Nála a hús hónapok óta rothadt a hűtőben, egy műanyag palackban levő vízben pedig egerek küzdöttek az életükért. Nem tudom, mi ezek közül a legdurvább, de az az érdekes, hogy én ezt élvezem. Nem azt látom, ami ott van épp, hanem ami abból lesz, és ez hatalmas motiváció” – ecseteli munkája kihívásait Barbi, aki 2024-ben pár hónapra Magyarországra jön, és itt is szeretne majd segíteni olyanoknak, akik rászorulnak erre.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Valós személy ihlette Maugli történetét: Farkasfiúnak nevezték

Sokan a dzsungelben nevelkedett, állatokkal beszélgető Maugli történetét a fantázia szüleményének tartják. Pedig Rudyard Kipling híres hősének alakját egy valós indiai fiú története is inspirálhatta. Az ő élete azonban sokkal sötétebb és tragikusabb volt, mint a meséből ismert Maugli sikeres útja az emberi identitás elérése felé.

Offline

Kitiltották az iskolapadból, mégis Nobel-díjas lett: az olasz nő, aki lenyűgözte a világot

Amikor a fiatal szárd hölgy, Grazia Deledda először papírra vetette történeteit, környezete inkább szégyellte, mint ünnepelte tehetségét. Egy vidéki olasz városban, Szardínia szigetén a 19. század végén ugyanis a társadalmi berendezkedés szerint egy tisztességes fiatal nőnek nem az írással kellett volna foglalkoznia. Deledda azonban nem hagyta, hogy mások döntsenek helyette – a mai napig ő az egyetlen olasz nő, aki irodalmi Nobel-díjban részesült.

Életem

Ezekben a kerületekben folyt el a legtöbb víz: van, ahol duplájára nőtt a fogyasztás

A hőségriadó alatt tapasztalható extrém vízfogyasztás miatt több magyar településen is ivóvízhiány alakult ki, ami szükségessé tette a helyi vízhasználati korlátozások azonnali bevezetését. A víziközmű-szolgáltatók már tavasszal megkezdik a vízhiány kockázatának mérséklését a hálózatok, medencék és víztornyok ellenőrzésével és karbantartásával.

Mindennapi

Nem 3 euró valójában a temus vám: többet kell fizetned

A temus rendeléseket sújtó, termékkategóriánként felszámolt 3 eurós “vám” esetében több meglepetés is adódik. Az egyik, hogy mit értünk termékkategória alatt, hiszen ebben az esetben a vámtarifaszám a fontos, a másik, hogy felszámításra kerül egy úgynevezett vámügynöki díj is.

Offline

Villámkvíz: tudod, melyik drámában szerepelnek ezek a híres karakterek?

A színjátszás már az ókorban is foglalkoztatta az embereket, a fennmaradt adatok alapján az i. e. 6. században már biztosan voltak stabil hagyományai a görög színházi kultúrának. Kvízünkből kiderül, hogy mennyire ismered a világirodalom leghíresebb színpadi műveit és a színi irodalom örökéletű karaktereit.

Testem

Sertéspestis, hantavírus – új Coviddá válhat egy állati eredetű vírus?

Az állatokat érintő betegségek ritkán kerülnek a hírekbe, de ha mégis, rögtön felvetődik a kérdés: lehet a fertőzésből egy új világjárvány, mint a Covid esetében? A válasz azonban messze nem olyan egyszerű, hiszen ahhoz, hogy egy állati kórokozó emberek közt terjedő járványt okozzon, több feltételnek is teljesülnie kell.

Testem

Ez a hosszú repülőutak rejtett veszélye: akár halálos is lehet

A nyári utazási szezonban százezrek kerekednek fel, hogy 6–12 órát vagy akár még többet töltsenek egy repülőgép fedélzetén a vágyott úti cél eléréséig. Kevesen tudják azonban, hogy a repülés alatt a szervezetünk extrém körülményekkel küzd: a kabin sivatagi szárazságú levegője lebontja a légúti védvonalunkat, a szűk ülésben való tartós mozdulatlanság pedig életveszélyes vérrögök kialakulásához vezethet. A Semmelweis Egyetem szakértője segítségével utánajártunk, hogyan alakulhat ki a repüléstől akár halálos tüdőembólia is, milyen rejtett tünetekre kell hetekkel az utazás után is figyelni, és mit tehetünk azért, hogy az év várt nyaralása ne a sürgősségi osztályon érjen véget.

Testem

Állandóan felpuffadsz, pedig egészségesen étkezel? Nem biztos, hogy az étellel van a baj

Ismerős a helyzet? Mindent megteszel az egészségedért: kerülöd a gyorsételeket, figyelsz a rostbevitelre, tisztán étkezel, a hasad mégis estére úgy feszül, mint egy lufi. A kellemetlen, feszítő érzés az egyik leggyakoribb emésztőrendszeri panasz, amivel nap mint nap küzdünk. A szakemberek szerint azonban egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbbi étkezésed a hibás: a háttérben sokszor egészen más, rejtett folyamatok állnak.

Offline

Meghalt, mielőtt megtarthatta volna élete előadását: így született meg a legendás író utolsó könyve

Amikor a világ egyik legtekintélyesebb egyeteme előadássorozatra kérte fel Italo Calvinót, minden adott volt ahhoz, hogy a híres olasz író pályája egyik legfontosabb nyilvános megjelenésére felkészüljön. Calvino azonban már nem érhette meg a rendezvényt: 61 éves korában váratlanul meghalt. Az előadások szövegei mégis fennmaradtak, és később könyv formájában váltak világhírűvé.