Mégis van élet a halál után

Olvasási idő kb. 3 perc

A kutatók nemrég felfedezték, hogy vannak, akik a haláluk után nem vesztik el azonnal az eszméletüket. A tanulmány szerint, ha a szív leáll, a tudat még dolgozik. A vizsgálat eredménye akár felkavaró is lehet, miután a szakemberek által feltárt eredményt túlélők konkrét, általuk megélt esetei is bizonyítják.

Az orvostudomány fejlődésének és a rendelkezésre álló életmentő gépeknek köszönhetően az elmúlt évtizedekben megsokszorozódott azoknak a száma, akiket vissza tudtak hozni az orvosok a halálból. A halálközeli élményt megtapasztalók elmondásából a tudósok arra következtettek, nem kizárt, hogy miután a szív leáll, a beteg nem veszti el azonnal az eszméletét. Mindez pedig azt jelenti, hogy a halál nem egy állapot, hanem egy jó esetben visszafordítható folyamat. 

A szoba sarkából látta, ahogy egy kopasz férfi újraéleszti

A vizsgálat során az orvosok 2060 szívleállást átélt egykori haldoklót vizsgáltak meg, hogy bizonyítani tudják elképzelésüket. A tanulmányból kiderül, hogy a megkérdezett férfiak egyike pontosan emlékezett arra, hogyan hajtották végre rajta az orvosok az újraélesztést. A beszámoló szerint a beteg pontosan leírta az eseményt, ami vele történt, és azt is elmondta, úgy érezte magát, mintha a szoba egyik sarkából, a plafon magasságából nézné végig a történteket. Megdöbbentő, milyen precízen leírta a segítségére siető embereket, az esemény közben hallott hangokat, és mindazt, ami az újjáélesztés közben vele történt.

Vannak, akik a szívleállás után is tudják, mi zajlik körülöttük
Fotó: ER Productions Limited / Getty Images Hungary

Mint kiderült, az orvosi feljegyzések megerősítették a férfi beszámolóját, és tökéletesen alátámasztották a történteket.

„Sokkold a beteget, sokkold a beteget!”

Az orvosok szerint az újraélesztése körülményeiről hitelesen beszámoló férfi valószínűleg arra a háromperces időintervallumra emlékszik, ami a szívmegállás és az újraélesztés között, tudatánál eltöltött időnek felel meg. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy a férfi arra is tisztán emlékezett, hogy beszélt a segítségére siető nővérhez, majd egyszer csak hirtelen abbamaradt a kommunikációja.

Már tudományos kutatás is bizonyítja, hogy van élet a halál után
Fotó: sdominick / Getty Images Hungary

Visszaemlékezése szerint a körülötte lévőket azonban továbbra is tisztán hallotta. Emlékezett a defibrillátor hangjára, valamint arra a mondatra, hogy: „Sokkold a beteget, sokkold a beteget!”

Beszámolója szerint, mindeközben azt is látta, hogy a szoba egyik felső sarkában hívogatóan int neki egy nő, akit valahonnan ismert, és bizalmat érzett iránta, de azt is érezte, hiába az invitálás, nem tud feljutni oda.

Mint mondta, ez az ismeretlen ismerős egy darabig ott maradt a szoba sarkában, és egy másik pillanatban már ő is fent volt mellette, így már együtt szemlélték, mi történik a testével, mit tesz vele a nővér és egy kopasz, vaskos férfi, aki háttal állt neki, így az arcát nem láthatta.
Ezt követően a férfi emléke az újraélesztési procedúrát követően az volt, amikor az ágyban felébredt.

Néhány kérdés még nyitva maradt élet és halál között

A vizsgálatba bevont 2060 esetből 330 beteg élte túl a szívleállását. Bár sokan nem tudták felidézni, mi történt velük, néhányan tisztán emlékeztek arra, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül az újraélesztés során. Közülük kilencnek volt „halálközeli élménye”, ketten pedig vizuális észlelésről számoltak be, miután leállt a szívük.

Sem a fiziológiai, sem a kognitív folyamatok nem érnek véget a halállal
Fotó: Artur Borzecki Photography / Getty Images Hungary

A tanulmány elsődleges célja az volt, hogy megvizsgálják az újraélesztés során tapasztalható tudatosság előfordulását és a mentális élmények széles körét.

Másodlagos célként pedig azt vizsgálták, létezik-e olyan új módszertan, mellyel pontosan tesztelhető a szívmegállások során tapasztalt vizuális és hallási észlelés, valamint az, hogy a beteg milyen mértékben van tudatánál.

A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a szívleállást túlélők az újraélesztést követően az emlékek széles skáláját tapasztalják, beleértve a félelmet, az üldözöttség élményét, valamint a tudatosságot is.

Mindez azért történhet meg, mert az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul rögtön a szívleállást követő oxigénhiány miatt. Ezt pedig azt jelenti, hogy sem a fiziológiai, sem a kognitív folyamatok nem érnek véget a halállal.

Noha a vizuális tudatosság felidézése csak keveseknél volt megfigyelhető, azt még egyelőre nem tisztázták a szakemberek, hogy ezek a tapasztalatok hozzájárulnak-e a későbbi poszttraumás stressz-szindrómához (PTSD), vagyis egy olyan szorongásos zavarhoz, amely egy pszichológiailag traumatikus esemény után alakulhat ki. 

További tanulmányokra van szükség ahhoz is, hogy felvázolják a közvetlen és a közvetett memória szerepét a szívmegállást követően, és azt, hogy ez a jelenség milyen hatással van a PTSD előfordulására a szívmegállást túlélők körében.

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.