A kutatók nemrég felfedezték, hogy vannak, akik a haláluk után nem vesztik el azonnal az eszméletüket. A tanulmány szerint, ha a szív leáll, a tudat még dolgozik. A vizsgálat eredménye akár felkavaró is lehet, miután a szakemberek által feltárt eredményt túlélők konkrét, általuk megélt esetei is bizonyítják.
Az orvostudomány fejlődésének és a rendelkezésre álló életmentő gépeknek köszönhetően az elmúlt évtizedekben megsokszorozódott azoknak a száma, akiket vissza tudtak hozni az orvosok a halálból. A halálközeli élményt megtapasztalók elmondásából a tudósok arra következtettek, nem kizárt, hogy miután a szív leáll, a beteg nem veszti el azonnal az eszméletét. Mindez pedig azt jelenti, hogy a halál nem egy állapot, hanem egy jó esetben visszafordítható folyamat.
A szoba sarkából látta, ahogy egy kopasz férfi újraéleszti
A vizsgálat során az orvosok 2060 szívleállást átélt egykori haldoklót vizsgáltak meg, hogy bizonyítani tudják elképzelésüket. A tanulmányból kiderül, hogy a megkérdezett férfiak egyike pontosan emlékezett arra, hogyan hajtották végre rajta az orvosok az újraélesztést. A beszámoló szerint a beteg pontosan leírta az eseményt, ami vele történt, és azt is elmondta, úgy érezte magát, mintha a szoba egyik sarkából, a plafon magasságából nézné végig a történteket. Megdöbbentő, milyen precízen leírta a segítségére siető embereket, az esemény közben hallott hangokat, és mindazt, ami az újjáélesztés közben vele történt.
Mint kiderült, az orvosi feljegyzések megerősítették a férfi beszámolóját, és tökéletesen alátámasztották a történteket.
„Sokkold a beteget, sokkold a beteget!”
Az orvosok szerint az újraélesztése körülményeiről hitelesen beszámoló férfi valószínűleg arra a háromperces időintervallumra emlékszik, ami a szívmegállás és az újraélesztés között, tudatánál eltöltött időnek felel meg. Ezt a feltételezést támasztja alá az is, hogy a férfi arra is tisztán emlékezett, hogy beszélt a segítségére siető nővérhez, majd egyszer csak hirtelen abbamaradt a kommunikációja.
Visszaemlékezése szerint a körülötte lévőket azonban továbbra is tisztán hallotta. Emlékezett a defibrillátor hangjára, valamint arra a mondatra, hogy: „Sokkold a beteget, sokkold a beteget!”
Beszámolója szerint, mindeközben azt is látta, hogy a szoba egyik felső sarkában hívogatóan int neki egy nő, akit valahonnan ismert, és bizalmat érzett iránta, de azt is érezte, hiába az invitálás, nem tud feljutni oda.
Mint mondta, ez az ismeretlen ismerős egy darabig ott maradt a szoba sarkában, és egy másik pillanatban már ő is fent volt mellette, így már együtt szemlélték, mi történik a testével, mit tesz vele a nővér és egy kopasz, vaskos férfi, aki háttal állt neki, így az arcát nem láthatta.
Ezt követően a férfi emléke az újraélesztési procedúrát követően az volt, amikor az ágyban felébredt.
Néhány kérdés még nyitva maradt élet és halál között
A vizsgálatba bevont 2060 esetből 330 beteg élte túl a szívleállását. Bár sokan nem tudták felidézni, mi történt velük, néhányan tisztán emlékeztek arra, milyen megpróbáltatásokon mentek keresztül az újraélesztés során. Közülük kilencnek volt „halálközeli élménye”, ketten pedig vizuális észlelésről számoltak be, miután leállt a szívük.
A tanulmány elsődleges célja az volt, hogy megvizsgálják az újraélesztés során tapasztalható tudatosság előfordulását és a mentális élmények széles körét.
Másodlagos célként pedig azt vizsgálták, létezik-e olyan új módszertan, mellyel pontosan tesztelhető a szívmegállások során tapasztalt vizuális és hallási észlelés, valamint az, hogy a beteg milyen mértékben van tudatánál.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy a szívleállást túlélők az újraélesztést követően az emlékek széles skáláját tapasztalják, beleértve a félelmet, az üldözöttség élményét, valamint a tudatosságot is.
Mindez azért történhet meg, mert az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul rögtön a szívleállást követő oxigénhiány miatt. Ezt pedig azt jelenti, hogy sem a fiziológiai, sem a kognitív folyamatok nem érnek véget a halállal.
Noha a vizuális tudatosság felidézése csak keveseknél volt megfigyelhető, azt még egyelőre nem tisztázták a szakemberek, hogy ezek a tapasztalatok hozzájárulnak-e a későbbi poszttraumás stressz-szindrómához (PTSD), vagyis egy olyan szorongásos zavarhoz, amely egy pszichológiailag traumatikus esemény után alakulhat ki.
További tanulmányokra van szükség ahhoz is, hogy felvázolják a közvetlen és a közvetett memória szerepét a szívmegállást követően, és azt, hogy ez a jelenség milyen hatással van a PTSD előfordulására a szívmegállást túlélők körében.
