Súlyos bajt jelezhet, ha a gyűrűsujjad hosszabb a mutatóujjadnál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy friss kutatás szerint a kezed is elárulhatja, hogy bizonyos személyiségzavarok jellemeznek-e.

Egyes ujjaink hosszúságának általában nem szentelünk túl sok figyelmet, főként akkor, ha kezünk, nem pedig lábunk ujjairól van szó. A cipőválasztásban problémás lehet, ha az egyik ujj szokatlanul hosszú – most pedig kutatás mutatta meg, hogy ha gyűrűsujjad hosszabb, mint a mutatóujjad, annak is lehet jelentősége.

Ettől lehet hosszabb a gyűrűsujj

A mutatóujj és a gyűrűsujj hossza korábbi kutatási eredmények szerint a terhesség korai szakaszának tesztoszteron- és ösztrogénkitettségétől függ. Azt figyelték meg, hogy a terhesség első trimeszterében tapasztalt alacsony ösztrogénszint melletti magas tesztoszteronszint összefüggésbe hozható azzal, hogy a várandósságból születő gyermekek gyűrűsujja hosszabb a mutatóujjnál. Ami a viselkedési minták és ennek a testi tulajdonságnak az összefüggését jelenti, a hosszabb gyűrűsujjal rendelkezőkről a következők már eddig ismertek volna:

  • magasabb sportteljesítményt mutatnak fel professzionális atlétaként,
  • nagyobb eséllyel jellemezi őket a kemény viselkedés,
  • megjelennek náluk a sötét hármasra jellemző vonások,
  • az agresszív viselkedés is összekapcsolható az ujjaikat jellemző sajátosságokkal,
  • és a problémás internethasználat is előfordulhat körükben.
A kéz is árulkodhat személyiségzavarokról, akár az ujjak hosszának segítségével
Fotó: sarayut Thaneerat / Getty Images Hungary

A mostani kutatás az ujjhossz és az amfetaminhasználat, valamint az antiszociális személyiségzavar összefüggéseit vizsgálta.

Ilyen személyiségzavarokra utalhat a kezed

A kutatásba bevont 44 személy medián életkora 33 év volt, mindegyiküket amfetaminhasználat vagy antiszociális személyiségzavar, esetleg mindkettő diagnózisa miatt vonták be a kutatásba. A csoport tíz tagja volt nő, a többiek férfiak. A kontrollt egy egészséges személyekből álló, 36 fős csoport adta. Amellett, hogy jobb kezükről készített felvételt vizsgáltak meg az ujjhossz megállapítására, a diagnózissal rendelkezők 

kitöltöttek egy önértékelő kérdőívet is, melyben a sötét hármasra, narcizmusra és a bizonytalansággal kapcsolatos intoleranciára vonatkozó kérdések sorakoztak.

A kutatók, megvizsgálva a rendelkezésre álló adatokat, azt vették észre, hogy az egészséges kontrollszemélyekhez képest az antiszociális személyiségzavarban, amfetaminhasználatban, esetleg mindkét jelenségben érintettekre szignifikánsan jellemző a mutatóujjnál hosszabb gyűrűsujj, és a mindkettőben érintettekre is jobban jellemző, mint akár az egészséges, akár csak amfetaminhasználó résztvevőkre.

Az ujjhossz ilyen jellemzői a sötét hármas vonásaival is összefüggést mutattak, a narcizmussal vagy a bizonytalansággal kapcsolatos intoleranciával szemben ugyanakkor nem tudtak összefüggést kimutatni.

Összességében tehát a sötét hármas vonásai, az antiszociális személyiségzavar és az amfetaminhasználat is erőteljesebben jelent meg a mutatóujjnál hosszabb gyűrűsujjal rendelkezők esetében ebben a vizsgálatban.

Az antiszociális személyiségzavar nem pont olyan, amilyennek hinnéd
Fotó: Zero Creatives / Getty Images Hungary

Az antiszociális zavar jellemzői

Mielőtt elkezdenéd nézegetni az ujjaidat, majd töprengenél azon, mennyire idegesítenek vagy zavarnak mások, fontos megjegyezni, hogy ha időnként szívesebben tévézel otthon a macskáddal, mint hogy táncolnál egy buliban, az még bőven nem antiszociális személyiségzavar. Ez az állapot általában kamaszkorban jelentkezik, 15 éves életkor körül, és mások igényeinek és jogainak semmibevétele és megsértése jellemzi. 

Az érzelmek szabályozása az a terület, amelyen az ebben az állapotban érintettek nem képesek jól működni, környezetük kiszámíthatatlannak, drámainak és zavarónak is érezheti viselkedésüket.

Az érintettek nemcsak az empátiára képtelenek, de felelőtlenek, nehezen viselik a kudarcot, bűntudatuk nincs, ellenben másokat hibáztatnak mindenért. Tartós kapcsolatokat nem tudnak fenntartani, munkahelyről munkahelyre vándorolnak, agresszívak, ingerlékenyek, impulzívak, és manipulálják környezetüket. Diagnosztizálni csak 18 év fölött lehet ezt az állapotot, de az iskolakerülés, hazudozás, lopás, akár gyújtogatás révén már iskoláskorban is felmerülhet annak gyanúja.

Ha a sötét hármas jellemzőiről is olvasnál, ezt a cikkünket ajánljuk!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.