Nem is gondolnánk, hogy amennyiben nincs fizikai sérülés, kóros elváltozás a problémák hátterében, a felnőttkori szorongás, a tériszony, a pánikbetegség, a tömegiszony és a fóbiák eredete megegyezik az egyre több gyereket érintő tanulási és viselkedési nehézségek okaival. Ez pedig nem más, mint a vesztibuláris (egyensúlyi) rendszer alulműködése és a reflexrendszer éretlensége. A pszichológiai reakciók fizikai hátterét kutató és fejlesztő módszer kizárólagos magyarországi képviselője érdekes történeten keresztül világít rá a megoldásra.
Zwegman-Kocsis Magda, az INPP (Institue for Neuro-Physiological Psychology) magyarországi területi vezetője és oktatója valódi emberi történeten keresztül hívja fel kétrészes cikksorozatunk első részében a figyelmünket arra, hogy mennyi minden zavaró jelenség, életünket kisebb vagy nagyobb mértékben megnehezítő diszfunkció hátterében állhat idegrendszeri éretlenség, amelynek kezelése a legelső alapmozgásoktól, a gyermek legősibb reakciómintáitól kezdve, apró lépésekben haladva, új reakciómintákat hoz létre.
Vagyis ha gyermekkorban a mozgás fejlődésekor valamelyik szakasz kimaradt, felcserélődött, vagy nem tartott kellő ideig, az később zavarként jelentkezik.
Ezek újratanulása, pótlása ugyanannyi időt vesz igénybe, mint eredetileg kellett volna. Hogy kinek mire van pontosan szűksége, azt egy mindenre kiterjedően alapos, 3 órás vizsgálat méri fel, a szülők jelenlétében.
Szédülés, pánik az autóban
„Pár éve egy 30 éves fiatal hölgy keresett meg, pánikbetegséggel kezelték, de a gyógyszerek se segítettek. A vőlegénye elkísérte, arcán karmolás sebhelyei látszottak. Elmagyarázták, hogy amikor autóban ülnek, és pl. a fiú (szabályosan) balra előz, különösen, ha egy teherautó mellett haladnak el, a lányon olyan pánik lesz úrrá, hogy nekiesik a fiúnak, és életveszélyes helyzetek állnak elő. De máskor is könnyen pánikba esik, üvölt, „hisztériás” rohamokat kap, amiről mi, szakemberek persze tudjuk, hogy nem más, mint egy villámhárító, a szervezetében felhalmozódott elektromos feszültség fizikai levezetésére. Stressztűrése olyan alacsony volt, hogy képtelennek bizonyult akár egy felvételi vizsgát lefolytatni. Hosszasan megvizsgáltam, és az idegrendszeri éretlenség jelei nyilvánvalók voltak nála” – meséli a szakember.
A megoldás
„A vőlegény áldott ember volt, mindenben segített neki. A lány pedig görcsösen kapaszkodott bele. Egyensúlyjavító gyakorlatot tanítottam be nekik, és funkcionális szemészeti vizsgálatra küldtem a hölgyet. Prizmás szemüveget kapott, és az egyensúlygyakorlatot naponta precízen végezte. Arról számoltak be az elkövetkező néhány hónap során, hogy a lány fizikai és lelki egyensúlya látványosan kezdett stabilizálódni.
Rendszerében helyükre kerültek a fizikai – s így az érzelmi – tengelyek is.
A szemei (és agya) számára korábban feldolgozhatatlan mozgások, túl gyors változások által kiváltott dezorientáció állapota már nem jött létre, és a pánikrohamok fokozatosan megszűntek.
Boldogan újságolta, hogy szakmai továbbképzésre jelentkezett, ahova felvették, így álma valóra vált” – számolt be a sikerről Zwegman-Kocsis Magda.
Tengeribetegség
„Az egyensúlyi (ún. vesztibuláris) rendszer működése igen összetett. Agyunk az egyensúlyi szerv, a hallószerv, a szemek, valamint az izomzat és az ízületek visszajelzéseiből kalkulálja ki testünk mindenkori téri helyzetének érzékelését, hollétét. Mivel e rendszerek szervesen egymásra támaszkodnak, ha az egyik (vagy akár több is) e rendszerek közül nem működik optimálisan, azt a többi rendszerből kompenzáljuk” – tudjuk meg a szakembertől, aki hozzáteszi:
„Ha azonban túl sok az inger, amelyet az adott érzékszerv vagy rendszer nem képes feldolgozni (pl. túl sok váltakozó kép, fény halad el a szem előtt, miközben a járművön még tehetetlenül sebesen haladunk, és minden irányba rázkódunk is), akkor az egyensúlyi rendszer hamar telítődik.
Ilyenkor az agy diszkomfortérzettel – fejfájás, hányinger, szédülés, félelem, összezavarodás – jelzi, hogy »Elég! Azonnal hagyd abba, amit éppen csinálsz!« Csakhogy ugyebár, a hintázást abbahagyhatjuk, de egy hánykolódó hajóról, a gyorsan haladó autóból, liftből, metróból nehéz csak úgy kiszállni. Így többnyire marad a rosszullét és a pánik, amíg az ingerek nem csökkennek (vagy az egyes érzékszervi rendszereinket meg nem támogatjuk, hogy jobban bírják az ilyetén kihívásokat).”
Túl gyors technikai fejlődés, túl sok stressz
A szakember felhívja figyelmünket:
„Az emberi szem távollátásra készült.
Az ősember korában, de legalább az ipari forradalomig, a veszély – a medve, az ellenség, a vihar – messziről fenyegetett. A gépesítéssel és az elektromosság (világítás) által azonban a veszély kiszámíthatóbb lett. A finommechanikai ipar és a közoktatás elterjedése által is, az elmúlt másfél évszázad során egyre többet nézünk közelre.
A távolból közelre (vagy fordítva) fókuszálva a szemek 3 dioptriányit képesek természetes módon alkalmazkodni.
Olyan ez, mint amikor a távcső lencséjét élesre állítjuk. Az utóbbi néhány évtizedben a számítógép és az egyre kisebb kütyük, telefonok robbanásszerű elterjedése és az egészségtelen, ingerdús, mozgásszegény, ülő életmód azonban olyan tempóban és olyan mértékben károsítja az idegrendszert (ezzel az egyensúlyt és a szemet), hogy biológiai rendszerünk azt már nem képes követni” – magyarázza Zwegman-Kocsis Magda.
„Mindehhez hozzájárul a terhes anyák és környezetük stresszteli élete. A túltápláltság miatt a babák kétszer akkorák, mint akár csak 50 éve; egyre több a (sokszor programozott), természetellenes szülés, amely során a csecsemőkori reflexek nem fejlődnek ki, és nem gátlódnak le a megfelelő sorrendben, stb.
E tényezők hatására, és – sokszor a kimagasló intelligencia ellenére is – az idegrendszeri éretlenség fennmarad, amely egész életünkre kihat.
Fiatalon még valamennyit képesek lehetünk kompenzálni, de később elkerülhetetlenül jelentkeznek a problémák. A mai gyermekekre már riasztó statisztikákat látunk, ők sem képesek mindent ellensúlyozni: sok a diszlexiás, diszpraxiás, diszkalkuliás, autizmussal együtt élő, depressziós, kényszeres, szorongós, hiperaktív, határérzet nélküli, túlsúlyos, cukorbeteg, allergiás vagy anyagcsere-problémával küzdő gyermek és fiatal.” A szakember végezetül megjegyzi:
„A legtöbb esetben azt reméljük, hogy a gyermek »túlnő« a problémákon. Sajnos, felnőttkorra leginkább csak megtanulunk kompenzálni, pedig van valós segítség.
Az érzékszervi és mozgásrendszer körültekintő vizsgálatával az idegrendszeri éretlenség kimutatható, és a fejlődési hiányosságok, szakszerű irányítás mellett, később is pótolhatók.”
