Színházi előadás mackónadrágban – meddig maradnak velünk az online színházi közvetítések?

Olvasási idő kb. 5 perc

Amikor a koronavírus-járvány első évében bezárni kényszerültek a színházak, kézenfekvő megoldássá váltak a streamelt előadások. A színházak már kinyitottak, de a lehetőség velünk maradt: utánajártunk, mire számítsunk a jövőben.

Az nyilvánvaló, hogy mi a streamelt előadások haszna akkor, ha nem lehet nyitva egy színház sem, de nem nehéz abba sem beleélnünk magunkat, milyen helyzetekben lehet praktikus járvány idején kívül, ha a kanapén ülve fogyaszthatunk kultúrát. Például lebetegszünk, de így nem ugrik a jegy. Vagy még sincs, aki vigyázzon a gyerekekre. Esetleg rég elfogyott minden jegy, és lehetetlenség megváltani: kivéve az internetes közönség „soraiba”. Számtalan előnye van a streamelt színháznak – de vajon ezt csak a néző érzi így?

A streamelt színház ötlete a pandémia előtt megszületett

Légrádi Gergely, az eSzínház vezetője azt mondja, már a pandémia előtt megszületett az elképzelés, amely életre hívta a platformot: azt gondolták, az emberek minden bizonnyal szívesen néznének úgy színházi előadásokat is, ahogyan sorozatokat vagy filmeket.

„Ez be is jött: létezik az a réteg, amelyik nem sorozatot vagy filmet, hanem színházat, kortárs táncot vagy éppen komolyzenét szeretne streamelni. Arra gondoltunk, hogy ha olyat tudunk nyújtani minőségben, mint az HBO vagy a Netflix, az fel tudja kelteni az emberek érdeklődését. Egy jó eSzínházi közvetítésen a közönség nem a nézőtéren, hanem a színpadon érezheti magát” – mondta el Légrádi Gergely a Díványnak, hozzátéve, ezzel a műfajjal komoly korlátokat lehet leküzdeni: nem gond, ha távol van a színház, amely a darabot játssza, segíteni lehet a fogyatékkal élőknek – az eSzínháznak számos feliratozott, audionarrált és jelnyelven tolmácsolt tartalma is van – és a kényelmi szempontok sem elhanyagolhatóak. Az sem gond, ha egy darabra egyébként nagyon nehéz jegyet kapni, vagy színházban már nem játsszák, de az ő repertoárjukon szerepel. Ezzel pedig a színpadi produkciókra nyitott, de a színházak számára eddig nehezen elérhető réteget tudtak megszólítani.

Egy streamelt színházi előadásnak speciális technikai követelményei is vannak
Fotó: GoodLifeStudio / Getty Images Hungary

„Az eSzínház közönségének 60-70 százaléka nem ülne ott annak a színháznak nézőterén, ahonnan éppen közvetítünk”

– fogalmaz Légrádi Gergely.

A színház is nyer a lehetőséggel

A streamek nemcsak a néző, hanem a színházak érdekeit is kiszolgálják ugyanakkor.

„A színházak is rájöttek, hogy nem csak akkor érdemes streamelni, ha be vannak zárva. Egy stúdiószínházi előadásra be tud ülni nyolcvan-száz ember, velünk azonban jelentős virtuális nézőtérhez jutnak, sőt, extra tartalmakat is hozzá tudunk adni egy előadáshoz” – mondja. „Az eSzínház nagy fejlődési lehetőség, és erre a nézők is ráéreztek. Ugyanis nem a színházi előadás klónozása jön létre, hanem egy új műfaji minőség, streamre adaptált verzió: már nem színház, de még nem film. A színház egy másik arcát tudja megmutatni, amelyre a nézők és a színházak irányából is jól látható az érdeklődés” – fogalmaz Légrádi Gergely.

A streamelésben ráadásul egy fontos edukációs lehetőség is rejtőzik – ma a 15–30 év közti embereket ugyanis az eSzínház vezetője szerint egy módon csalogathatják be a színházakba: ha sikerül a képernyőik előtt ülve „aha-élményt” adni nekik. Ezt sok intézmény fel is ismerte, Légrádi Gergely szerint tízből nyolc színház használja a streamelés lehetőségét.

Az eSzínháznál az átlagos nézettség egy-egy darabnál néhány száz fős: vannak persze olyan egyedi rekorderek, mint A padlás, amelyet tízezren néztek meg, de ilyen darabból nincs túl sok a magyar színházi szcénában. Általánosságban véve a könnyedebb darabok népszerűbbek, illetve azok is, amelyek egyfajta ismertséggel rendelkeznek, de az eSzínház alapítója szerint mégsem annyira a könnyed vagy nehéz téma, hanem az előadás milyensége a döntő faktor. Azaz a nézők szeretik, díjazzák és megnézik a jó darabokat. A jegyárak 3000–5000 forint körüli ára különösen vonzóvá teheti ezt a lehetőséget, így olcsóbban lehet „székhez” jutni, mint a színház nézőterén. A jegybevétel jelentős részét pedig az eSzínház kifizeti a színházaknak, társulatoknak, ami azért sem meglepő, mert az Alapítvány a Magyar Színházakért áll az eSzínház mögött, azaz nem is a profit a cél.

Nincs benne semmi komplikált

Különösebb technikai háttér nem szükséges ahhoz, hogy használhassuk a szolgáltatást – amelyik számítógépen a YouTube gond nélkül fut, ott stabil internetkapcsolat mellett nincs akadálya az otthoni színházi élménynek, amely a határokon kívül élő magyarok számára is megnyitja az anyanyelvi kultúrafogyasztás lehetőségét. Az eSzínház nézőinek 10-20 százaléka külföldről nézi meg a darabokat: határon túlról még szélesebb is a választék, mint magyar IP-címről, mivel szerzői jogok miatt egyes előadásokat itthonra nem tudnak kínálni, de külföldre igen.

Légrádi Gergely azt mondta, modelljük már nem Covid-függő, hiszen a színházak nyitva vannak, bárki beülhet egy darabra, mégis sokan választják az eSzínház repertoárján elérhető produkciókat. A színházi előadások mellett ugyanakkor más műfajoknak is igyekeznek minél nagyobb teret adni, legyen szó kortárs táncról vagy könnyű- és komolyzenéről, így megteremtve egy igazi kulturális közösségi teret az online térben.

Új műfajok is megjelentek az online térben
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Az újítás lehetősége adott

Szirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a Díványnak elmondta: újfajta színházi előadásokat hoztak létre, melyekre, úgy érzi, a pandémiát követően is szükség van.

A színház épületében tévéstúdiót rendeztünk be, felszereltük a szükséges eszközökkel, mára rendelkezésünkre áll egy olyan, a legmodernebb igényeket is kielégítő helyszín, amely tökéletesen alkalmas új televíziós művek létrehozására. Folyamatosan készülnek a Madách Színházban új »film-szín-játékok«. A program célja a magyar irodalom szolgálata, összefoglaló címe: Írók-sorsok-szerelmek, amely a 20. század legismertebb magyar íróinak életét és szerelmi történeteit dolgozza fel 50-70 perces film-szín-játékok formájában ” – mondja Szirtes Tamás. Főként vidéki, határon túli, magyar lakta területeken élő, illetve külföldi nézőket érnek el ezekkel a darabokkal, melyekkel kifejezetten hosszú távra terveznek, az idei évadban még négy bemutatót tartanak. A 2900 forintos jegyár ezekre kedvező a színházi jegyek viszonylatában, de iskolák és könyvtárak részére akár térítésmentesen is megteremtik ezek megtekintésének lehetőségét.

A Katona is hosszú távra tervez

Főleg a pozitív nézői visszajelzések hatására döntött úgy a Katona József Színház, hogy megtartja a streamelt darabokat is repertoárján – hiánypótló lehetőséget látnak ezekben a darabokban. Aktuális, interneten megtekinthető repertoárjuk nagy része a színházban jelenleg nem játszott darab, illetve kifejezetten ide gyártják a K:ortárs sorozatot, tudtuk meg a színház igazgatóságának válaszából. Nem érzik azt, hogy saját maguktól vonnának el nézőt: szilveszterkor például

a Mesterembereket telt ház előtt játszották, az interneten pedig egy sikerelőadás, a Top Dogs szintén szép nézőszámmal volt megtekinthető.

A Katona internetes nézői is főként vidékről vagy külföldről veszik igénybe a lehetőséget, de a színház érzi azt is, hogy repertoáron nem szereplő, de rögzített sikerdarabjaik megtekinthetősége komoly vonzerő. A streamelés lehetőségével a jövőben is élni fognak, keresik az új lehetőségeket.

Úgy tűnik tehát, a streamelt színház nem csak pandémiás emlékként marad meg: a hirtelen jött lehetőség nagyon jó pillanatban érkezett, és velünk marad hosszú távon is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.