A strandszezon bemelegedésével egyenes arányban dugulnak be a Balaton felé vezető autópályaszakaszok, és telnek meg a strandbüfék, kiülős teraszok. Bizonyos ételek nélkül szinte elképzelhetetlen a balatoni strandolás, vagy akár a római-parti korzózás: az Argentínából származó hekket például feltehetően több magyar fogyasztja ebben a szezonban, mint a legtradicionálisabb hazai fogásként számontartott gulyáslevest. A sajtos-tejfölös lángos, a túrós palacsinta vagy a főtt kukorica csillaga ilyenkor ragyog a legmagasabban, de vajon honnan származnak tipikus fogásaink, és mennyit fizetünk értük idén?
Évek óta mantrázzák belénk, hogy a strandbüfékbe személyzetet találni már csak közép- vagy felső vezetői fizetésért vagy a fölött lehet, ami megmutatkozik a büfékben kínált ételek árán is.
A szezont mini piackutatással indítottuk tehát, hogy képet kapjunk, idén mennyi az annyi:
a sima lángos idénre lassan, de biztosan felkúszott az ezerforintos (rém)álomhatárig a Balaton-parton, sajtos-tejfölös deluxe változata helyenként karcolja az 1500 forintot. Egy valamirevaló pizza nem lesz meg a strandbüfében 3000 forint alatt, a félliteres szénsavas üdítő pedig 7-800 forintba is fáj majd az idei kánikulában. Úgy tűnik, a palacsinta darabja akár 400 forint is lehet, de 300 alatt még az „old school” basic változat, a nutellás által lenézett és túlhaladott kakaós sem valószínű. S mi több, ezek még csak a bátortalan szezonnyitó árak, melyeket az északi parton május végén tapasztalhattam az első fecskék és a korai strandolók között. Vagyis, a hőmérséklet fokozódásával és a kánikula tetőzésével még ezek is kúszhatnak felfelé a 2022-es strandszezonban.
De ha már ennyire életünk részei, és ennyi pénzt adunk értük, legalább legyen egy kis fogalmunk is arról, mit eszünk valójában.
Lángos
Az élesztő, liszt, tej, cukor és só felhasználásával készülő lángost talán a rómaiaktól örököltük, de az is lehet, hogy a törökök hagyományozták ránk a közösen töltött másfél évszázados együttélés során. Zsiradékban sült formája már messze nem ilyen régi, az ’50-es években vált ismertté, népszerűvé csak valamivel később, a ’70-es években. Mindenesetre, a kelt tésztából zsiradékban sült lepény magas szénhidrát-, zsír- és sótartalma miatt nem éppen kedvez a „beach body” fenntartásának, de még az egészséges életrenddel is inkább csak távoli rokonságban áll. A meztelen igazság csak annyi, hogy finom, ezért esszük, mint kacsa a nokedlit, és párosul hozzá egy életérzés, amit nem kapunk meg egy tökfőzeléktől, de még egy szelet pizzától sem.
Ahogy vannak a kutyások meg a macskások, ahogy vannak a balatonisták és a Velencei-tó-pártiak, a különböző kólák hívei, úgy oszlik meg hazai társadalmunk a pufi tésztájú lángos kedvelői és a roppanós, hártyavékony lángos rajongói között.
Egy biztos, aki még nem kent olajban úszó selyempapíron gőzölgő lángost kétes külsejű, darabos fehér szottyba mártogatott, kicsit undi tollecsettel biológiai fegyverré fokhagymásítottra, az nem tudja, milyen is az élet mifelénk.
Hekk
Amikor a strandbüfében vizes fürdőruhában és gumipapucsban a pultra pipiskedve egy közepes méretű hekket kérünk, nem tudjuk igazán, miről beszélünk. Egy jól megtermett Merluccius merluccius, azaz tengeri csuka, vagyis az atlanti-óceáni ragadozó hal, tehát a mi hekkünk akár egy- másfél méteresre is megnőne, ha hagynák, és elérné a 10-16 kilós súlyt is. De nem hagyják, mert bébihalként tömegesen halásszák Skandináviától Argentínáig.
Nappal 2-300 méter mélyen szendereg, éjjel vadászik a tőkehalak közé sorolandó tengeri csuka, amit mi boldogan fogyasztunk paprikás lisztbe forgatva, majd kisütve, nemzeti eledelként.
Palacsinta
A mi csintalan pistánk egy több ezer éves, liszt, víz, só alapanyagú lepény sokadik generációs leszármazottja, melynek tésztája a 16. századra kiegészült a tojással, és a forró kő helyett immár zsiradékban sütötték ki. Hát, így született a gyerekek és édesszájúak mai napig egyik nagy kedvence, és ha már életérzés: nem mehetünk el a nemzeti sportok szintjére fejlesztett népi játék mellett, vagyis ahogy az összetekert palacsintáról igyekszünk megállapítani, melyik a túrós, a kakaós vagy éppen a lekváros.
A tészta mindenesetre fényes nemzetközi karriert fut be napjainkban is: a belgák ebből csinálják a waffle-t, az amerikaiak sütőporral megbolondítva kisebb és pufibb plecsniket gyártanak, a franciák pedig óriás kerékké terpesztik szét a miénkhez hasonló vékonyságú tésztát. Hozzánk hasonlóan máshol is szeretik édesen és sósan is fogyasztani, ezért felhasználása igen széles körű.
Ha kedvet kaptunk egy jó kis büfémenühöz, csak magunkhoz kell venni a bukszát, és irány a legközelebbistrand vagy vízpart,ahol minden bizonnyal megtaláljuk ezeket a fogásokat. Jó étvágyat hozzájuk!
