Meglepő, de így hat az emésztésedre, ha mindennap megiszol egy sört

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A túlzott alkoholfogyasztás hazánkban minden ötödik férfi halálával kapcsolatba hozható. Bár az alkohollal összefüggésben álló halálozási arány a férfiaknál négyszerese-ötszöröse a nők esetében feljegyzett értéknek, a szebbik nem esetében sem árt az óvatosság. És akármi is derül ki mai cikkünkből, ne hivatkozz ránk, amikor a párod már nehezményezi a következő kört – mi épp csak jelezzünk, hogy van egy kis előnye is az esti gyógysörnek.

A magyarok átlagfogyasztása fejenként több mint 14 liter tiszta szesz egy évben. Ezzel a mennyiséggel az európai ranglista ötödik helyén állunk. Mivel az alkohol számos egészségügyi probléma kialakulásának alapja lehet, érdemes lenne csökkenteni a fogyasztás mértékét.

Ám úgy tűnik, időszakosan növelni is megéri, ha épp egyáltalán nem iszol sört. 

Kutatók szerint a sör folsavat, vitaminokat – elsősorban B-vitaminokat –, vasat és kalciumot tartalmaz. Ezek az összetevők hozzájárulnak egészséged hosszú távú megőrzéséhez. A sör egészségre gyakorolt hatása ugyanakkor természetesen függ az adott ital típusától is, valamint attól, hogy milyen összetevőket használtak fel a főzésnél. Kedvenced egyik fontos alkotóeleme a komló, amit a gyógyászatban az alvás, az emésztés, a női egészség és az idegrendszer támogatására használnak. A komló számos bioaktív vegyületet tartalmaz, köztük egyedülálló savakat, illóolajokat és polifenolokat. Az erős gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatású komlósavak adják a sör jellegzetes keserű ízét. 

Miért is járnak egy kicsit jobban a sörfogyasztók?

Azok a férfiak, akik naponta egy sört isznak, változatosabb bélbaktériumokkal rendelkeznek – állapította meg egy tanulmány. Egy sör elfogyasztása vacsora közben növelheti a bélrendszer diverzitását súlygyarapodás nélkül – állapították meg a szakemberek. Mindezeken túl a kutatók kevésbé változatos bélbaktériumokat találtak olyan betegségekben szenvedőknél, mint a cukorbetegség és a szívbetegség.

Egy sör nem sör, két sör egy sör
Fotó: Orbon Alija / Getty Images Hungary

Egy kis tanulmány szerint a napi egy sörivás tehát javíthatja a férfiak bélbaktériumainak sokféleségét, még akkor is, ha az innivaló alkoholmentes.

A kutatók szerint ugyanakkor további vizsgálatokra van szükség több résztvevő bevonásával az eredmények alátámasztásához, és kiemelik: tanulmányuk azt nem értékelte, hogy az alkoholmentes sör milyen hatással van a bélbaktériumok sokféleségére azoknál az embereknél, akik általában nem isznak alkoholt.

Azért ne idd magad állatra, főleg ne rendszeresen
Fotó: Jean-Philippe Tournut / Getty Images Hungary

A szakemberek úgy gondolják, hogy a sörben lévő polifenolok és az erjedési folyamat során keletkező mikroorganizmusok jót tesznek a bélnek. Dr. Vincent B. Young, a Michigani Állami Egyetem Mikrobiológiai és Immunológiai Tanszékének professzora szerint növeli a „jó” mikrobák számát.

Dr. Ashkan Farhadi, a kaliforniai Memorial Care Orange Coast Medical Center gasztroenterológusa, aki szintén nem vett részt a kutatásban, elmondta a Healthline-nak, hogy a bélbaktériumok számának és sokféleségének hiánya számos betegséggel összefügg.

Idézőjel ikon

„A sokszínűség általában nagyon jó jel, de ennél többet nem olvasok ki belőle”

– mondta. 

A bélbaktériumok csökkenését figyelték meg szívbetegségben és cukorbetegségben szenvedőknél

Adam Barnes, az Insider munkatársa korábban beszámolt arról, hogy a bél mikrobiomja billió mikroszkopikus organizmusból áll, amelyek fontosak az emésztés és az általános egészség szempontjából. A bélbaktériumok alacsony szintjét számos betegségben szenvedő embereknél kimutatták, beleértve a szívbetegségben és cukorbetegségben érintetteket.

Ha a mikrobiom „jó” és „rossz” baktériumainak egyensúlya megbomlik, az többek között hasmenéshez, székrekedéshez, gázképződéshez és gyomorfájdalmakhoz vezethet. Az alkohol pedig nem a legjobb ötlet ilyenkor, mert szerepet játszhat ennek az egyensúlynak a felborításában, így az alkoholmentes verzióval jobban járunk. Ebből az is egyértelmű, hogy a kutatások eredményei nem az alkoholfogyasztást propagálják, hanem a sört mint italt, lehetőleg azt is mentes formájában, és akkor is mértékkel. 

Ha egészségesebben élnél, jó, ha tudod, hogy a bélrendszer egészségét javító ételek és italok közé tartozik a kimchi, a savanyú káposzta, a kefir, a joghurt, a miso, a kombucha és más fermentált zöldségek. A fermentált ételek azonban puffadást és gázképződést okozhatnak, ezért ajánlott fokozatosan növelni az adagodat.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.