Ezért fontos, hogy megünnepeld a sikereidet – a nagyképűség helyett ez alakul ki benned

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Nem tesz nagyképűvé, ha megünnepled sikereidet, csupán önbizalmat és motivációt ad a jövőbeli terveid megvalósításához.

Könnyű beleesni abba a hibába, hogy nem állunk meg egy pillanatra kiélvezni a sikerünk gyümölcsét, hagyjuk, hogy a mindennapok teendői továbbsodorjanak egy szempillantás alatt. Vagy, ha eszünkbe is jut, hogy most éppen büszkének kellene lennünk magunkra, például egy sikeres projektzárás alkalmával, elnapoljuk az ünneplést, mondván, hogy most éppen nincs rá időnk, aztán végül szép lassan kikopik a gondolataink közül, már a következő célunk elérésén jár az eszünk. Pedig jobban járnánk, ha megengednénk magunknak, hogy megünnepeljük saját sikereinket, ugyanis jótékony hatásától fosztjuk meg magunkat, ha egy vállrándítással intézzük csak el a dolgot.

Ezért érdemes megünnepelned a sikereidet

Több oka is lehet, hogy nem vált még szokásunkká megünnepelni saját sikereinket. Egyrészt, ha folyton másokhoz mérjük magunkat, akiknek csupán a külvilág felé közvetített életét látjuk, akkor nem biztos, hogy képessé válunk a saját sikereinket elég nagynak értékelni ahhoz, hogy megünnepeljük. Másrészt, az is megeshet, hogy szorongunk az olyan helyzetekbe kerülés miatt, ahol nyilvános dicséret érhetne minket, így annyira eltitkoljuk, ha valamit elértünk, hogy mi magunk sem adjuk meg magunknak a kiérdemelt vállon veregetést. Pedig érdemes lenne kilépnünk komfortzónánkból ebben is, hiszen a siker egyik összetevője ez a képesség – miért ne lehetne a dicséret bezsebelésére is kiterjeszteni?

Ünnepeld meg sikereidet: nemcsak hogy megérdemled, de még motiválni is fog a jövőben
Fotó: monkeybusinessimages / Getty Images Hungary

Annál is inkább érdemes megünnepelnünk sikereinket, mivel ez az egyszerű gesztus segít abban, hogy a jövőben további sikereket érjünk el. Ilyenkor könnyebben át tudjuk látni, mi vezetett pontosan a sikerhez, így könnyebb lesz megismételni a nyerő formulát legközelebb is. Önbizalom-növelő hatása van, motivációként szolgál, és még másoknak is jót teszel vele, hiszen ha te megteheted, hogy örülsz magadnak, azzal feljogosítasz másokat is ugyanerre. David DeSteno pszichológus szerint míg az akaraterőből hamar kifogyunk, addig a hála, az együttérzés és a büszkeség olyan pozitív érzések, amelyeket könnyebben csalogatunk elő magunkból, és saját magukat erősítő folyamatok, tehát több ideig tudunk ezekből erőt meríteni céljaink eléréséhez.

Ünnepeld és jutalmazd is magad!

Bármennyire is hasonlónak hangzanak, ég és föld a különbség az ünneplés és a jutalmazás között. A jutalmazás kívülről érkező motivációs eszköz, amelyet az elvégzett feladat végén szerezhet meg valaki. Ha csak erre alapozunk, akkor a cél eléréséhez vezető folyamat egy nagy nyűgnek fog tűnni, amelynek az egyetlen értelme, hogy le legyen tudva, nem leljük benne örömünket. Ha a külső jutalmat – legyen az egy szalag, trófea vagy egy tábla csoki – kivonjuk a képletből, jelentősen nehezebbé válik a feladat elvégzése, ha csak erre a fajta motivációra támaszkodunk.

Az ünneplés ellenben belülről fakadó motiváció, amely a folyamat élvezetére fókuszál, például olyan formában, hogy büszkeséget vált ki belőled, ha egy problémás részfeladatot sikerül megoldanod. Így tehát akkor is lesz, ami hajtson előre, ha nincs belebegtetve valamilyen jutalom az adott feladat elvégzése után. Amennyiben sikerül különválasztanunk az ünneplést a jutalmazástól, jobban ki tudjuk aknázni a két módszerben rejlő potenciált, de fontos figyelni arra is, hogy ne csússzon el egyik irányba se túlságosan gondolkodásmódunk.

Engedd meg magadnak, hogy időt szánj sikereid megünneplésére! Motiválni fog a következő célod elérésében is
Fotó: Flashpop / Getty Images Hungary

Hogyan ünnepeld meg magadat egészséges módon?

Ha esetleg az tartana vissza saját magad megünneplésétől, hogy attól tartasz, egoista önfényezésnek érződne, nem kell visszatáncolnod, egészséges módja is létezik önmagunk megünneplésének. Mint majdnem minden esetben, úgy itt is jótékony hatása lehet a naplózásnak, mivel segíthet nyomon követni fejlődésedet, és fenntartanod pozitív hozzáállásodat a célhoz vezető úton. 

Vonj be másokat is az ünneplésbe! Bizonyára volt melletted valaki, aki támogatásával sokat segített neked abban, hogy elérd, amit kitűztél magadnak. Hívd el vacsorázni, és köszönd meg, amit érted tett, mondd el neki, hogy mennyit jelent neked. Éreztesd vele, hogy mennyire értékes, így ápolva gyümölcsöző kapcsolatotokat. Így minden bizonnyal a jövőben is szívesebben fogja felajánlani neked segítségét.

Szakíts magadra egy kis időt! Az egyedül töltött idő is rendkívül fontos: add meg magadnak ezt a lélegzetvételnyi szünetet sikered apropóján. Válassz olyan egyéni ünneplési módot, amely egyszerre tesz jót az elmédnek, a testednek és a lelkednek is. Például szervezz vacsorapartit a barátaiddal, vagy társasozzatok egy jót, menj el sétálni vagy futni, kezdj bele egy új hobbiba vagy naplóba, esetleg menj el egy kényeztető masszázsra. Így fontos időt tölthetsz saját társaságodban, átgondolva, mik az erősségeid, és hogyan használd ki ezeket még jobban a jövőben.

Ünnepeld hát meg magad, és segítsd elő ezzel, hogy a jövőben még nagyobb sikereket érhess el. Néhány egyéb új szokás elsajátítása tovább növelheti az esélyeidet: készíts ütemtervet céljaidhoz, tervezd meg a napjaid struktúráját, kelj fel korán, meditálj, mozogj lehetőleg mindennap, tarts néha telefondetoxot, olvasgass néha egy kicsit, tegyél félre a szűkösebb napokra, légy nyitott az új ötletekre, és támaszkodj belső motivációdra, amelyet saját magad megünneplésével továbbfejleszthetsz.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kofrán Eszter
Kofrán Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?