Schwarzenegger apja náci tiszt volt, ezért küzd az antiszemitizmus ellen

Olvasási idő kb. 4 perc

Arnold Schwarzenegger sosem titkolta, hogy apja náci volt: most, amikor nagyon fontosnak tartja az antiszemitizmus elleni harcot, ismét arról beszél, milyen hibát vétett a férfi.

Az, hogy a testépítőből lett színész, később pedig amerikai kormányzó családjának kapcsolata volt a nácizmus eszméjével, sosem volt titok, az elmúlt hónapokban azonban Arnold Schwarzenegger úgy döntött, leporolja a témát, és két alkalommal is hosszan beszélt arról, mit tett a nácizmus apjával – és mit tehet mindenkivel, aki vakon hisz a szélsőséges eszmékben.

Schwarzenegger apján súlyos nyomot hagyott a náci rezsim

Az első alkalom, amikor apja náci múltjáról beszélt, egy 9 perces videó volt, amelyet számos platformra töltött fel, és bevallott célja volt vele az, hogy eljuttassa üzenetét Oroszországba. Az ukrán háború befejezése ellen kampányoló videóban Schwarzenegger elmesélte, hogy apja Leningrád ostromában náci tisztként vett részt, a városban azonban súlyos sebesüléseket szerzett, srapnelek maradtak testében.

A sérülések nemcsak testiek, hanem lelkiek és mentálisak is voltak: hazatérését követően az örökös fájdalom szó szerint osztályrésze volt, de lelkében sem tudott megnyugvást találni.

Ebben a videóban arról is beszélt még a volt kormányzó, hogy a világtörténelemben nem volt még olyan ember, aki gyűlöletre feltett életét sikerre tudta volna vinni. Lúzereknek nevezte azokat, akik a gyűlölet nevében irányították tetteiket. Arra kérte az oroszokat, nyissák ki szemüket, és higgyenek abban, amit elmond, hiszen valójában már maguk is látják, mi az igazság,

Másodszor a CNN-nek adott interjújában beszélt apjáról: ebben a beszélgetésben úgy fogalmazott, apját és sok millió férfit is a gyűlölet és a megtévesztés rendszere szippantotta be.

„Én egy náci gyermekeként láttam, hová vezet ez. Első kézből tudom, hogy tesz tönkre egy embert. Milliók halálát hozza, és az, aki hisz benne, lúzer lesz. Mint a konföderációsok. Ez nem működik, inkább férjünk meg egymással. A szeretet ereje nagyobb a gyűlöleténél” – fogalmazott.

Így bánt vele gyermekként

A Thal nevű falucskában született Arnold és apja kapcsolata nem volt egyszerű. Gustav Schwarzenegger autoriter, kemény személyiségű ember volt, aki folyamatosan versenyeztette két fiát, Arnoldot, és bátyját, Meinhardot, aki a hetvenes évek elején hunyt el, miután ittasan ült a volán mögé. Ezekből a versenyekből rendre a báty került ki győztesen. Apja maga is sportolt, de nem vette túl jó néven, hogy fia a testépítés iránt érdeklődik: állítólag szíjjal is verte emiatt, mivel feleségével együtt azt hitték, a fiatal Schwarzeneggert nem az izomkötegek, hanem az azt magukra építő férfiak érdeklik, ezt pedig nem tudták elfogadni.

Schwarzenegger apjának nem tetszett a karrier, amit fia választott
Fotó: Harry Langdon / Getty Images Hungary

Gustav fegyelmet tanított fiának, és azt, hogy a fájdalmat el kell viselni, ő pedig cserébe nem kérdezett semmit arról, mit is tett ő a háborús években. Ezt nem is igen kérdezték ekkoriban a gyerekek Ausztriában: félő volt, hogy csontváz esik ki a szekrényből, így minden család elejét vette az érdeklődésnek. 

A fiatal Schwarzenegger ugyanakkor nem gyűlöletben élte életét: a zsidók ügyének támogatója volt már azelőtt is, hogy megismerte volna apja múltját,

mind anyagiakban, mind megszólalásaiban. Igaz, baráti volt a kapcsolata Kurt Waldheim volt osztrák elnökkel, akiről később kiderült, maga is náci múltat rejteget, de erről bevallása szerint nem tudott, ahogyan apja viselt dolgairól sem.

Felnőttként tudta meg, mit tette apja

Azt nem tudni, édesanyja mit tudott apja náci múltjáról
Fotó: Fotos International / Getty Images Hungary

Arnold Schwarzenegger 1990-ben kereste meg a Simon Wiesenthal Központot azzal, hogy szeretné megtudni az igazságot akkor már rég halott apjáról, Gustavról. A központot ekkor már jó ideje támogató színész saját maga nem tudta eldönteni, milyen szerepe lehetett apjának a második világháborús bűnökben, de hallott ezt-azt, és szeretett volna megerősítést nyerni a tényeket illetően. Apja 1972-ben hunyt el, anyja ekkoriban azonban még élt, de őt mint háborús özvegyet vette el Gustav Schwarzenegger. A Simon Wiesenthal Központ két hónapon át kutatta az apa múltját, majd kiderült, hogy a férfi valóban a náci párt tagja volt, viszont esetleges katonai szerepvállalását illetően nem sikerült semmit kideríteniük.

Ennek oka az volt, hogy a férfi halálát követően harminc éven át maradtak titkosak azok az iratok, amelyek betekintést nyújtottak abba, mit is tett a második világháborúban.

Mint kiderült ezekből a Wiesenthal Központ számára be nem mutatott anyagokból, Gustav a barnaingesek közé tartozott, az SA tagja volt. Harcolt Lengyelországban és Franciaországban is a német hadszíntér mellett,

sőt, ahogyan arról fia később beszélt, Leningrád ostromában is aktív szerepet vállalt. Bár azt nem lehet pontosan tudni, mit követett el, katonai rendőrként valószínűleg a legmélyén volt mindannak a borzalomnak, amivel a náci hadsereget azonosítjuk. A hadszíntéren megsebesülhetett, maláriás is volt, majd 1943-ban leszerelt. Mivel közvetlenül személyéhez nem tudtak háborús bűnöket kötni, egészen addig rendőrként dolgozott, míg stroke-ot nem kapott, melybe belehalt.

Az egykori kormányzót sokak szerint kísértette apja múltja, mostanra azonban úgy döntött, szembenéz azzal, és erősséget farag felmenője gyengeségéből. Saját történetével igyekszik példát mutatni: a Terminátor erősebb annál, hogy a gyűlölet mellett érveljen.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.