Nem minden testvéri kapcsolat felhőtlen. Ennek számos oka lehet, mégis a legtöbben hajlamosak bűntudatot, esetleg szégyent érezni azért, hogy elhidegültek testvérüktől. Íme, 8 tévhit a megromlott testvéri kapcsolatokról.
Sok szülő gondol arra, amikor vállalja a második, harmadik vagy sokadik gyereket, hogy ezzel biztosítja azt, hogy gyerekei ne maradjanak egyedül a világon, ha ő már nem lesz ott mellettük. A testvéri kapcsolat legtöbbször kissé idealizálva jelenik meg kultúránkban: a legjobb barát, a szövetséges, akire mindig számíthatunk. Azonban nem mindig alakul ilyen rózsásan a helyzet, elég csak Káinra és Ábelre gondolnunk, mégis sok tévhit kering a testvéri kapocsról, amelyek felesleges bűntudatot kelthetnek bennünk.
1. „Csak én nem vagyok szoros kapcsolatban a testvéreimmel az egész világon.”
Azok, akik elhidegültek testvérüktől, gyakran azt gondolják, hogy csak az ő kapcsolatuk durva és kaotikus, azonban kutatások azt mutatják, hogy háromból egy testvérkapcsolat feszült. Azok, akik elszakadtak rokonaiktól, általában a család fekete báránya szerepbe soroltak, akivel másként bánnak, akit kirekesztenek, és akit a családi gondokért általában okolni szoktak.
2. „Valami baj van velem, hogy nem tudok kijönni a testvéremmel.”
Sok mindenen elcsúszhatnak a testvéri kapcsolatok: a közös érdeklődési kör hiányán, a hatalmi harcokon, azon, ha személyiségzavarral küzd valamelyikük, vagy azon, ha egyszerűen csak nincs meg közöttük a kémia.
Mindegy, mi a gyökere, a testvéri elutasítás kihat az élet minden területére a csorbult önbecsüléstől kezdve a fizikai jólléten át egészen a bizalomra való készségig.
Hasznos mantra lehet a „Sokkal több vagyok annál, mint amit a testvérem gondol rólam”.
3. „Mindig a család az első.”
Nem a család az első, ha az mérgező. Fontosabb ennél, hogy meg tudd tartani egészséges határaidat és biztonságérzetedet, minden más csak ez után jön. Nem kötelességed mindent megtenni a család érdekében, ha közben saját magadból kell kiharapnod egy részt. Senkinek sincs joga ahhoz, hogy azt kérje számon tőled, hogy hasonulj meg saját magaddal.
4. „Teljes mértékben az én felelősségem, hogy olyan a kapcsolatom a testvéremmel, amilyen.”
Erre a gondolkodásmódra főként a rendkívül empatikus emberek hajlamosak. Azonban testvérük hozzáállása gyökeresen más lehet: lehetséges, hogy őt lekötik a saját problémái, bizonytalanságai és a dominanciaharcban megszerzett hatalom, különösen, ha narcisztikus egyénről van szó. Ha valaki teljes felelősséget vállal egy ilyen helyzetben a kapcsolat alakulásáért, azzal teret biztosít a másik narcisztikus tendenciáinak.
5. „Legközelebb másként alakulnak majd a dolgok, amikor találkozunk.”
Erre a téves felfogásra van egy címke is: az „euforikus visszaemlékezés”, amely során valaki rózsaszín ködön keresztül tekint vissza a múltra és eltúlozza a jó emlékeket, míg elnyomja a rosszakat.
Ez olyan hozzáálláshoz vezet, amely elhiteti, a dolgok maguktól javulni fognak.
Azonban a változásra akkor van reális esély, ha az illető valamit másként tesz legközelebb, mint ahogyan általában cselekszik, viselkedik testvére jelenlétében.
6. „Muszáj jól kijönnöm a testvéremmel a szüleim érdekében.”
Még ha olyan helyzetbe is kerül valaki, hogy kötelező időt töltenie a testvérével, ügyelnie kell arra, hogy ne hanyagolja el a saját igényeit a „közjó” érdekében. Megeshet, hogy egy-egy esetben alkalmazkodással teremthet csak békét, de ha ez bevett szokássá válik, ez a viselkedés teret ad testvére mérgező viselkedésének. Ha valaki elhanyagolja a határok felállítását – a szülők, vagy bárki más érdekében –, hatalmat ad testvérének maga felett.
7. „Nem gyászolhatok egy még mindig élő ember elvesztése miatt.”
Bár furcsán hangozhat elsőre, mégis gyakori érzés a gyász megélése egy még mindig az élők sorát gyarapító emberrel kapcsolatban.
Nehezebb érzéseket kelthet, ha egy testvér szándékosan vonja ki magát valaki életéből, mint ha a halál ragadta volna el, mivel ebben az esetben a remény mindig ott ég, hogy az elhidegülés megváltozhat.
Ez a bonyolult gyász intenzív vágyakozással, sóvárgással, fájdalommal jár, és gyakran jelentkezhetnek a hiányzó személlyel kapcsolatos emlékek, gondolatok, amit az fűt, hogy az egyén képtelen elfogadni ezt a veszteséget.
8. „Csak a család adhatja meg az igazi hovatartozás élményét.”
A családon kívül kialakított szoros, egészséges kapcsolatok megadhatják azt a hovatartozás élményt, amelyet a legtöbben a családjuktól várnának el. Sokan nem képesek különválasztani a család fogalmát attól, amit a biológia és a törvény jelölt ki számukra, pedig a „választott család” kiválóan be tudja tölteni azt a támogató szerepet, amelyre vágynának.
Nem minden család egyforma és nincs két egyforma testvéri kapcsolat. Vannak, akiknek szerencsésebben alakulnak testvéri kapcsolatai, és vannak, akik feleslegesen gyötrik magukat, bűntudatot keltve magukban azért, amiért nincs olyan idilli összetartozás köztük és testvérük között, mint amilyen elváráskép él a fejükben.
Szerencsére a legtöbb emberi kapcsolaton lehet javítani, így, ha túl nagy őszinte fájdalmat érez valaki testvéri elhidegülése miatt, érdemes lehet megpróbálni változtatni a dolgokon. Ha szülőként meg tudjuk tanítani kisgyermekeinket arra, miként kezeljék konfliktusaikat, melyeket a testvérrivalizálás okoz, talán elősegíthetjük őket abban, hogy felnőttként ne tűnjenek el egymás életéből.
