Ha ez a 8 szokás jellemez, ne csodáld, ha rossz véleménnyel vannak rólad

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem csak a ruha teszi az embert. Vannak olyan megnyilvánulások, cselekedetek, amelyek sokkal többet elárulnak a személyiségünkről, mint az, hogyan nézünk ki, milyen ruhát viselünk, hogyan beszélünk.

Talán bele sem gondolunk, de mindennapi gesztusaink, melyekről mi már lehet, hogy tudomást sem veszünk, nagyon sok mindent elárulnak rólunk. Sőt, van, hogy ezek alapján formálnak rólunk véleményt mások. Az alábbiakban összegyűjtöttünk közülük néhányat. Ha magadra ismersz valamelyikben, és számít mások véleménye, lehet, hogy jobb lesz, ha felhagysz ezekkel a viselkedésmódokkal.

Ezek a rossz szokások festhetnek rólad rossz képet

1. Szemkontaktus kerülése

Beszélgetés közben a szemkontaktus az egyik olyan eszköz, amely segíthet a bizalom kialakításában, hiszen az őszinte érdeklődésről árulkodik. A szemkontaktus mellőzése elutasítás és döbbenet érzését keltheti, és még akkor is arroganciáról vagy alacsony önbecsülésről árulkodik, ha csupán csak a félénkség váltja ki. 

A szemkontaktus kerülése egy árulkodó rossz szokás
Fotó: dikushin / Getty Images Hungary

Ha elkerüljük mások tekintetét, mindenképpen barátságtalannak és megközelíthetetlennek tűnünk.

2. A mosoly hiánya

A boldogtalan, mosoly nélküli arckifejezés szituációtól függetlenül negatív hozzáállást közvetít. Nem véletlen, hogy a társas kapcsolatok szakértői azt tanácsolják, hogy mosolyogjunk, amikor először találkozunk valakivel, még akkor is, ha elfoglaltak vagyunk, és máshol járnak a gondolataink.

3. A kézfogás ereje

A kézfogás, legyen az ernyedt vagy erős, mindenképpen üzenetet küld rólunk másoknak. A gyenge kézfogás határozatlanságról, ambivalenciáról, az elköteleződés és a kapcsolatteremtés bizonytalanságáról árulkodik. Ellenben a határozott kézfogás az agresszió és az uralkodás jele lehet. A protokollszakértők szerint az ideális kézfogás szemkontaktussal kísért határozott, de barátságos üdvözlés, amely az elkötelezettség és a bizalom üzenetét küldi egy csepp melegséggel.

A jó kézfogás határozott, de nem arrogáns
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

4. Mennyit nyomkodjuk a telefonunkat

Ha valaki megszállottan ellenőrzi a telefonját, miközben társaságában van, az azt jelenti, hogy nincs teljesen jelen a beszélgetésben. Azt üzeni, hogy az a tárgy, ami kezében van, érdekesebb és méltóbb az idejére és a figyelmére, mint a beszélgetőpartnere. Ezzel szemben megfontolt és tapintatos egyéniségről tanúskodik, ha valaki előre jelzi, hogy sürgős üggyel van dolga, így lehet, hogy telefonhívást vagy SMS-t fog kapni. 

5. Hogyan bánunk az idegenekkel

Arroganciát, nagyképűséget, korlátoltságot vagy épp ellenkezőleg, empátiát, nyitottságot is jelezhet az, ahogyan idegenekkel, például pincérekkel, busz- vagy taxisofőrökkel és bolti eladókkal szemben tanúsítunk. Ez a viselkedésmód, amikor semmilyen érdekünk nem fűződik a másikhoz, az egyik leghatékonyabb eszköz annak kimutatására, hogy valójában ki is lakik bennünk, milyen emberek vagyunk. 

Az idegenekkel is illik kedvesnek lenni
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary

6. Bármilyen ideges megnyilvánulás

A körömrágás, a szakállhúzogatás, a hajtincstekergetés vagy a bőr kapargatása jellemzően arra utal, hogy valaki ideges, és nem tud úrrá lenni az érzelmein, az indulatain. A kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy ezek az ideges szokások perfekcionista személyiségre utalnak, és, hogy ezek a tökéletességre törekvő emberek nagyobb valószínűséggel alkalmazzák a különféle, idegességre utaló szokásokat abban az esetben, ha frusztráltak vagy unatkoznak.

7. Állandó késés

A késés jelezheti akár a tisztelet vagy az érdeklődés hiányát is, de nem feltétlenül. Egy tanulmány szerint ugyanis a késés azokra jellemző, akik túl sok feladatot végeznek, vagy akik kifejezetten nyugodt típusú emberek, és lassabban élik meg az időt, mint mások. Ettől függetlenül mások számára idegesítő lehet rendszeresen átélni ezt a fajta kiszolgáltatottságot.

8. Hogyan bánunk a házi kedvenceinkkel

A kutyabarátok energikusabbak
Fotó: Tom Werner / Getty Images Hungary

Egyes tanulmányok szerint azok, akik a kutyákat kedvelik jobban, általában energikusabbak és nyitottabbak, míg azok, akik a macskákért rajonganak, általában introvertáltabbak és érzékenyebbek. Ugyanez a tanulmány azt is sugallja, hogy a macskák gazdijai általában intelligensebbek. Viszont a felelőtlen, gondatlan állattartókról igencsak rossz vélemény alakulhat ki másokban.

A kutatók rájöttek, melyek azok a hétköznapi szokások, amelyekkel csökkenthető a demencia kialakulása.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

A demencia korai jele is lehet, ha hirtelen megváltozik az étvágyad

Ha a demenciára gondolunk, szinte mindenkinek a klasszikus, eltévedéssel vagy a nevek elfelejtésével járó memóriazavarok jutnak eszébe. A legújabb orvosi megfigyelések szerint azonban sokszor a leginkább figyelmen kívül hagyott gyanús jelek a konyhában vagy az étkezőasztalnál bukkannak fel: az étvágy, az ízlés és az étkezési szokások drasztikus, hirtelen átalakulása mögött ugyanis súlyos idegrendszeri folyamatok állhatnak.

Életem

Nyáron sem szabad minden kutyát lenyírni – még árthatsz is vele

A kutya bundája nem úgy működik, mint egy télikabát. Védelmet nyújt az UV-sugarak, a fizikai behatások és a rovarok ellen, vagyis nyírni csak mértékkel lehet. Egyes fajtáknál a dupla szőrzet miatt a nyírással csak ártunk, mert a kutya hőháztartásának egyik fontos szabályozójáról van szó.

Testem

Az önbarnítók veszélyei: súlyos bőrirritációt és allergiát is okozhatnak

Ahogy beköszönt a jó idő, vagy közeledik egy fontos esemény, sokan vágyunk arra a bizonyos egészséges, napbarnította ragyogásra. Mivel az UV-sugárzás és a szoláriumozás bizonyítottan drámai mértékben növeli a bőrrák kockázatát, az önbarnítók tökéletes, veszélytelen alternatívának tűnnek. Ám a hatalmasra nőtt iparág kínálatában könnyű elveszni, a vevők többsége pedig egyáltalán nincs tisztában azzal, pontosan mit is ken a bőrére.

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.