Megváltozik a számlaszámod, ha itt bankolsz: több százezer embert érint

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyar IBAN számlaszámot kaphatnak hamarosan a Revolut hazai ügyfelei. A bank felkerült a magyar nyilvántartásba.

Megjelent a Magyar Nemzeti Bank honlapján a Revolut UAB Bank. Ezzel a magyarországi fióktelepe hivatalosan is felkerült a nyilvántartásba, szúrta ki a 24.hu a revinfo.hu-n. Mint írják, a népszerű online bank 2025.10.23-án megkapta az összes szükséges engedélyt a magyarországi bankfiók elindításához. A Revolutnak mintegy 1,5 millió magyar ügyfele van. 

Mindeközben frissült a fentiekre vonatkozó GYIK is a Revolut oldalán, ott már meg is említik, hogy hamarosan magyar bankfiókkal és HU IBAN-nal is elérhető lesz a szolgáltatásuk. A változás nagy könnyebbséget jelent majd hazai ügyfeleiknek. 

Bankkártya lila színben és Revolut felirat
Változik a magyar revolutosok számlaszáma
Fotó: NurPhoto / Getty Images Hungary

Jól járnak a Revolut magyar ügyfelei

Mint ismert, eddig a revolutos IBAN számok a LT taggal kezdődtek, így számos, sokak által használt szolgáltatás nem, vagy lassabban volt elérhető az ügyfeleiknek. A változások nyomán azonban nemcsak gyorsabban és olcsóbban lehet majd a hazai revolutos számlákra utalni, hiszen azok

Idézőjel ikon

belföldi utalásnak számítanak majd,

hanem akár a fizetésüket is kérhetik ügyfeleik erre a számlaszámukra. 

A változással az ügyfeleknek semmi teendője nem lesz
Fotó: Nikos Pekiaridis / NurPhoto / Getty Images Hungary

Változik a bankszámlaszám

A Revolut magyar fióktelep létesítésével együtt azonban ügyfeleik nemzetközi számlaszáma is változik majd. Eddig egy saját névre szóló, de litván nemzetközi számlájuk volt, 

Idézőjel ikon

„Ha magyarországi ügyfelünk vagy, és litván (LT) IBAN-el rendelkezel, amikor a számládat magyarországi fiókhoz migráljuk, akkor HU IBAN-t kapsz.

A régi LT IBAN-számot továbbra is használhatod, de számládat innentől kezdve az új HU IBAN-szám azonosítja majd." − összegezték. Hogy ezzel együtt a spanyolországi példa nyomán hazai bankautmaták megjelenésére is számíthatunk-e, még nem ismert. 

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Így változtatta gyermekparadicsommá Zebegényt a jótékony grófnő: a mesebeli házakat te is kibérelheted

Zebegény szívében rejtőzik egy utca, amelynek kék manzárdtetős, zöld kerítéses házain, ajtóin és házszámain sárgálló napraforgók díszelegnek. A mesebeli homlokzatok mögött a Dunakanyar legmeghatóbb titka lakozik. Az 1920-as évek végén egy főúri asszony, Károlyi Lászlóné Apponyi Franciska – aki korábban az ország első csecsemőotthonát is létrehozta – ide költözött, megvásárolta a házakat, és egy varázslatos gyermekparadicsomot alapított. Az itt működő Virágegyletben a szegény sorsú kicsik korukat megelőzve tanultak környezettudatosságot és botanikát.

Életem

Tömeges halpusztulás a Dunán: 31 fokos itt a folyó vize

Szórványos halpusztulást észleltek a Dömsödi Holt-Duna-ágon 2026. június 26-án, pénteken dél körül, ami komoly aggodalomra ad okot. A jelenséget a területen tartózkodó horgászok jelezték a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség felé, miután a vízterület több pontján is aggasztó jeleket tapasztaltak. A beszámolók szerint a halak úgynevezett „pipáló”, egyértelműen súlyos oxigénhiányra utaló viselkedést mutattak a folyóágban.

Életem

33 fok éjfélkor: a kánikula ennyi többlethalálozást okoz

Európát és a Kárpát-medencét az utóbbi években eddig soha nem látott intenzitású, rekordszintű hőhullámok sújtják. A klímaváltozás hatásaira immár nem egyszerű időjárási eseményekként, hanem súlyos közegészségügyi vészhelyzetként kell tekintenünk.

Offline

Villámkvíz: be tudod fejezni a híres verseket?

Vannak versek, amelyek lépten-nyomon szembe jönnek velünk még azután is, hogy feleltünk belőle az iskolában. Kvízünkből most megtudhatod, hogy mennyire emlékszel még az irodalomórák verseire.

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.