Kétszer is lekötözték a randalírozó utast a repülőn, de kiszabadult, kényszerleszállás lett a vége

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Sokak számára a repülés nem a vakáció legélvezetesebb része. Ezt még csak tetézi, ha 10 ezer méter magasban egy rendbontóval is meg kell küzdeni. A minap Los Angeles helyett Coloradóban landolt egy gép egy randalírozó utas miatt.

sokak számára mumusként létező repüléssel járó járó stresszt, hosszú sorban állást, késést, hőséget egyesek rosszabbul viselik, mint mások. Hogy félelmüket leküzdjék, olyan eszközhöz nyúlnak, ami gyakran csak ront az amúgy is ingerült, türelmetlen állapotukon.

Nem bírta a hosszú repülést, rendbontásba kezdett az ittas férfi

A Norfolkból hazafelé, Los Angelesbe tartó David Leroy Carter 4 órányi repülés után "izgatottá vált", és ittas állapotban rasszista megjegyzésekkel tarkított szónoklatba kezdett, miközben gördeszkájával is hadonászott. A 46 éves rendbontót kétszer is lekötözték, de mindkétszer kiszabadult, végül a gép Coloradóban kényszerleszállást hajtott végre, ahol Cartert letartoztatták.

Az ő esetében még nem tudni, mi az ítélet, az az ittas állapotban randalírozó férfi viszont, aki miatt 2016-ban a New York-i cél helyett Honoluluba kellett visszafordulni, 97 817 dolláros büntetést fizetett a 3 hónapos próbaidő mellé. (Elismerte bűnösségét, bár nem emlékezett túl sok mindenre.)

De más módon is lehet bajt okozni, egy utas még 2023-ban, arra hivatkozva, hogy megfullad, leszállás előtt kinyitotta a vészkijáratot.Egy ilyen cselekedetért (főleg mert többen meg is sérültek miatta) akár 10 év börtönbüntetés is kiszabható. De szabályszegést követett el az az utas is, aki folyamatos szellentése miatt keveredett verekedésbe, aki rákiáltott utastársa babájára rettenetes káromkodások közepette, vagy éppen aki felcsempészte túlsúlyos macskáját a gépre.

Mi történik a rendbontókkal a repülőn?

Egy már sokat tapasztalt légiutas-kísérő elmondása alapján az idegesség és az ennek leküzdésre alkalmazott módszerek önmagukban nem feltétlenül vezetnek problémához. Viszont, ha valaki nem tud viselkedni a repülőgépen, és zavarja mások nyugalmát: lépniük kell.

Mivel gyakran csak az utazással kapcsolatos feszültség tör ki rajtuk, első körben elegendő a kellő kedvesség, megnyugtatás, empátia.

Idézőjel ikon

A cél mindig a béke.

A légiutas-kísérő szerint az emberek nem gonoszak, csak nagyon stresszesek, ezért legtöbbször a kedves bánásmód is megteszi a kellő hatást.

A fenyegetőző, zajos, arrogáns utasokkal azonban más egészen más a helyzet. Ilyenkor próbálják felmérni, alkohol, gyógyszer vagy esetleg drogok hatására viselkedik-e úgy, ahogy. Az ilyenfajta felmérés során eldöntik: feszültségről vagy tudatmódosult állapottal állnak-e szemben, ugyanis ez jelentősen meghatározza, hogyan kell eljárniuk.

Súlyos következményei lehetnek, ha megszeged a szabályokat a repülőn
Fotó: Imgorthand / Getty Images Hungary

Nem mindegy, hol történik

Ha még idejében kiderül az utasról, hogy rendbontó, és a gép a földön van, az utast a kapitány döntése alapján leszállíthatják a járműről. Ebben az esetben érkeznek a rendőrök, akik elkísérik őt a helyszínről.

Ha ez a probléma már a levegőben lép fel, akkor nehezebb az eljárás. A légiutas-kísérőket kiképzésük során erre is megtanították, ezért meg tudják védeni magukat. Első körben igyekszenek elkerülni a fizikai kontaktust, de ha nincs más módja, fel kell lépniük a renitenssel szemben a  többi utas érdekében.

Ha sikeresen leszerelték a rendetlenkedőt, viselkedése komoly következményekkel járhat. Kaphat figyelmeztetést, pénzbírságot, de súlyosabb esetben akár le is tartóztathatják, vagy kitilthatják a légitársaságtól.

A légiutas-kísérők mindenki számára egyformán szeretnék biztosítani a nyugalmat, és biztonságot. Ennek érdekében pedig fontos, hogy kövessük az utasításaikat, még akkor is, ha túl szigorúnak tűnnek.

Ha kíváncsi vagy, hogyan tudsz spórolni a repülésen, olvasd el ezt  cikkünket!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Tóth Evelin
Tóth Evelin
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?