Randimásnaposságban szenvedsz, ha így érzed magad a találka után

Olvasási idő kb. 2 perc

A randizás elsőre izgalmas programnak tűnik, de az egyik legfárasztóbb, érzelmileg roppantul kimerítő élmény is lehet. Különösen azok számára nehéz, akik érzékenyek mások energiáira, vagy túl sokat aggódnak azon, hogyan hatnak a másik félre.

A Hily társkereső alkalmazás szakértője, dr. Sabrina Romanoff szerint teljesen normális, ha az első találkozó után „érzelmi másnaposság” jelentkezik, ráadásul sokkal gyakoribb jelenség, mint hinnénk. 

A randimásnaposság jele, ha folyton újrajátszol

Van három olyan jel, ami arra utal, hogy te is belecsúsztál ebbe a bizarr másnapos állapotba.

Kerüld el a randimásnaposságot!
Fotó: Tim MacPherson / Getty Images Hungary

1. Folyton újrajátszod a randit

Ha órákon át pörgeted magadban a beszélgetéseket, és csak rágódsz és rágódsz minden apróságon, az már túlmutat azon, ami normális. Romanoff szerint ez sokszor abból fakad, hogy nem bízol eléggé a saját megérzésedben, és a másik viselkedésében próbálsz kapaszkodókat találni.

Ahelyett azonban, hogy bizonyítékok után vadásznál, érdemes inkább az utólagos reakciókat figyelni: keresnek-e téged, rád írnak-e, szeretnének-e veled újra találkozni.

2. Aggódsz azon, hogy túl sok voltál

Sokan érzik úgy randi után, hogy túlságosan lelkesen, nyitottan vagy épp túl sebezhetően viselkedtek. Ez különösen azoknál gyakori, akik megszokták, hogy az elutasítástól való félelmükben csökkentsék a saját igényeiket.

Romanoff szerint ezek a félelmek mélyebb kötődési mintákra vezethetők vissza, ilyenkor érdemes feltenni a legfontosabb kérdést:

Idézőjel ikon

akarom ezt az embert, vagy csak azt szeretném, hogy ő akarjon engem?

3. Teljesen kimerültnek érzed magad

Ha egy randi után úgy mész haza, mintha maratont futottál volna, akkor talán túl sokat adtál magadból. Szerepeltél, túlzottan kedves akartál lenni, vagy csak elnyomtad a saját igényeidet, hogy megfelelj a „vizsgán”. Ez hosszú távon ahhoz vezethet, hogy állandó és egyetlen energiabefektetővé válsz.

Az érzelmi másnaposság felismerése viszont már az első lépés a gyógyuláshoz. Ha figyelsz rá, hogyan érzed magad randik után, és megtanulsz bízni a saját benyomásaidban, sokkal könnyebben találsz olyan kapcsolatot, amelyben nem állandóan teljesíteni kell.

Ha kíváncsi vagy, mit takar a "hóemberezés" néven ismertté vált randitrend, olvasd el ezt a cikkünket is!

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hegedűs Barbara
Hegedűs Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.