Ne randizz többet azzal, akinél ezt a 6 jelet tapasztalod: hazudik

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új kapcsolat kibontakozása mindig számos izgalmat rejt, legfőképpen azért, mert még nem ismerjük a másikat, nem tudjuk, kivel állunk szemben. A boldogság reményében mégis leginkább abban bízunk, hogy nem okoz majd csalódást az az ember, akivel ismerkedünk.

A kudarc és a lelki sebek elkerülése érdekében jó, ha tisztában vagyunk azokkal a jelekkel, melyek már az első randevúk alkalmával leleplezhetik, ha a másik fél nem mond igazat.

Ezekre a jelekre figyelj, ha valakivel randizol

Sok társkereső döntött már úgy, felhagy a randizással – nem véletlenül. Egy felmérés során több, mint a megkérdezettek fele mondta azt, hogy csalódott leendő partnerében, mert az illető hamis információkat mondott magáról. A legtöbb félrevezetés a virtuális térben, a társkereső oldalakon való ismerkedés során történik, és leggyakrabban a partner korához és testmagasságához kapcsolódnak a hazugságok. 

A randin árulkodó jel lehet az is, hogy a partnered hogyan használja a telefonját
Fotó: Beatriz Herrera / Getty Images Hungary

Jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy a randipartnerünk becsaphat minket

A „túl szép, hogy igaz legyen” típusú társkereső profilok mindig gyanút kell, hogy keltsenek. Ha valakinek a profilja rendkívül jól menedzselt, a fotók hibátlanok, már-már modellszerűek, feltehetően nem a színtiszta valóságot ábrázolják.

Mindenképpen gyanút keltő, ha valaki folyton kitér a kérdések elől, és például arra az egyszerű kérdésre, hogy hol dolgozol, azt a választ adja, hogy „mindenhol”, vagy „sokat utazom”, ez mindenképpen intő jel. Ugyanez vonatkozik a párkapcsolati státuszra is. 

Ha valaki titkolózik, vagy azt mondja, „bonyolult” kapcsolatban él, az nem egy ígéretes személyiség.

Mindenképpen gyanút kell, hogy keltsen, ha a másik is ugyanazok iránt a dolgok vagy tevékenységek iránt rajong, mint mi. Ezzel sokan csak azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők az ideális partnerek a számunkra.

A spontán megosztott, de túlságosan kidolgozott történetek és anekdoták nem mindig fedik a teljes igazságot. Amikor minden részlet tökéletes, gondolkodj el azon, vajon hol lehet az ellentmondás a sztoriban.

Az is gyanúkeltő lehet, ha valakinek kevés vagy egyáltalán nincs is digitális lábnyoma. Ha valakiről nincs semmi értékelhető információ az interneten, kérdezz rá arra, amit vele kapcsolatban tudni szeretnél.

Árulkodó jel lehet az is, ha valaki gyanúsan kezeli az okostelefonját, például lefelé fordítja az asztalon, vagy félre vonulva válaszol az üzenetekre. Lehet, hogy ezt azért teszi, mert nem szeretné, ha a felugró értesítéseket más is látná, mert azok épp a partnerétől érkeztek.

Bármilyen fájdalmas is meghozni a döntést, ha a szerelemnek vége, jobb inkább szakítani. Innen tudhatod, ha el kell válnotok egymástól.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.