Ezek az isteni harapnivalók sajnos növelhetik a béldaganatok kockázatát

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ezekkel az ételekkel és elkészítési módokkal nem árt vigyázni, mert jelentősen károsíthatják az egészséget. Ha neked is a kedvenceid, jobb, ha ezentúl feleannyit eszel belőlük, mint eddig.

Könnyű lenne következtetéseket levonni egyes ételek és betegségek kapcsolatában, de tudjuk: a daganatos megbetegedések kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, melyek nem is minden esetben ismertek. Az örökletesség mellett a környezeti hatások és az életmód sem lebecsülendő, de fontos megjegyezni, hogy annak ellenére is kialakulhat a probléma, hogy az ember odafigyel magára és az egészségére.

Mégis fontos néhány dolgot szem előtt tartani, hiszen az étkezés szoros kapcsolatot mutat az egészséggel, illetve annak hiányával is. Ezért is érdemes átolvasni a tudomány rémhíreit, hátha épp egy naponta fogyasztott kedvencedről derül ki, hogy mostantól érdemes levenni az étlapról. 

Ezek a gyakran fogyasztott harapnivalók növelhetik a bélrák kockázatát a tanulmány szerint

Egy friss tanulmány kimutatta, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek, beleértve a népszerű csomagolt ételeket és a cukros italokat, növelhetik a bélrák kockázatát. 

Az amerikai kutatók három nagyobb, hosszú távú egészségügyi tanulmány adatait vizsgálták meg, amelyekben több mint 46 000 férfi és csaknem 160 000 nő vett részt, akiket 24-28 évig követtek nyomon. Ebben az időszakban 3216 bélrákos esetet azonosítottak. Az akadémikusok esetekre és étrendekre vonatkozó adatokat használtak fel a bélrák kockázatának meghatározására.

Úgy találták, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek, köztük az üdítőitalok; csomagolt harapnivalók; tartós kenyér, sütemények és kekszek; édességek és az előre feldolgozott, fogyasztásra kész vagy melegítést igénylő termékek többségének fogyasztása a bélrák nagyobb kockázatával járt együtt.

Azoknál a nőknél, akik a legtöbb készételt fogyasztottak, 17 százalékkal nagyobb volt a bélrák kockázata a legkevesebbet fogyasztó csoporthoz képest.

Eközben azoknál a férfiaknál, akik a legtöbb húst, baromfit vagy tenger gyümölcseit tartalmazó készételeket fogyasztották, szintén nagyobb volt a bélrák kockázata.

Az ultrafeldolgozott ételek a béldaganat nagyobb kockázatával járnak
Fotó: boonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

Tartósítószer és színezék helyett otthon elkészített ételek

A tanulmány azt is kimutatta, hogy azoknál a férfiaknál, akik a legtöbb cukorral édesített italt itták, 21 százalékkal nagyobb volt a bélrák kialakulásának esélye azokhoz képest, akik a legkevesebbet ittak.

A kutatók azt is hozzátették, hogy az amerikai felnőttek által fogyasztott napi kalóriák 57 százalékát az ultrafeldolgozott élelmiszerek teszik ki, és ez az arány az elmúlt két évtizedben folyamatosan nőtt.

A British Medical Journal című folyóiratban egy külön tanulmányban az olaszok élelmiszer-fogyasztását is vizsgálták, és megállapították, hogy a legrosszabb minőségű étrendet és a legtöbb ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztó felnőttek halálozási aránya is rosszabb.

A kutatók közel 23 000 résztvevő adatait vizsgálták meg, akik közül 2205-en haltak meg a követési időszakban.

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek olyan összetevőket is tartalmaznak, amelyeket általában nem adunk hozzá a házi készítésű ételekhez – például vegyi anyagokat, színezékeket, édesítőszereket és tartósítószereket.

Inkább valami otthon készített ételt ajánlatos fogyasztani
Fotó: Martin Novak / Getty Images Hungary

A britek körében a leggyakrabban fogyasztott ultrafeldolgozott élelmiszerek közé tartozik a tartós kenyér, az előrecsomagolt ételek, a reggeli gabonapelyhek, a kolbászok és más húskészítmények. Az édességek, kekszek, péksütemények, zsemlék és sütemények, valamint a bolti csipsz is gyakoriak az étrendben, ahogy a sós rágcsálnivalók, üdítők és gyümölcsitalok is. Ha tehát az ember a betegség kialakulására vonatkozó esélyeit szeretné csökkenteni, érdemes ezekből keveset enni, és minél több egyáltalán nem feldolgozott fogást és otthon készített ételt fogyasztani.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.