A perfekcionizmusnak nem csak egyféle megjelenési formája van. Ismerd meg a perfekcionizmus három típusát, és hogy milyen viselkedés jellemzi ezeket a személyeket.
Az ember egészen kicsi kora óta próbál megfelelni, először csak a szülőknek, majd a tágabb rokonságnak, aztán a különböző intézményekben és közösségekben is igyekszünk a legjobbat nyújtani. Olykor hibázunk, lázadunk, felrúgjuk a szabályokat, majd a társadalomba beilleszkedve elkezdjük kialakítani a saját életünket. Ám vannak köztünk olyanok, akiknek az élete véget nem érő tökéletességre törekvés, megfelelni akarás. Akiknek az elvárásai maguk és/vagy mások felé szinte megugorhatatlanok, és akiknek sokszor a bukástól való félelem irányítja az életét. A perfekcionista emberek úgy érzik, egyszerűen nem hibázhatnak, az élet minden területén kifogástalanul kell teljesíteniük.
A perfekcionista személy magas elvárásokat támaszt
Tudtad, hogy a perfekcionizmusnak három típusa van? Angol kutatók szerint a perfekcionisták között vannak „önorientált perfekcionisták”, akik irracionálisan vágynak arra, hogy minden tekintetben tökéletesek legyenek. Vannak „mások felé orientált perfekcionisták”, akik a környezetükben lévőktől várják el a kifogástalan megjelenést, viselkedést, és irreális célok teljesítését. És végül vannak a „szociális perfekcionisták”, akik egy közösség túlzó elvárásainak próbálnak megfelelni.
De nézzük csak meg ezt a három típust közelebbről!
Az önorientált perfekcionisták
Mindenben a tökéletességre törekednek, ezért szinte teljesíthetetlen elvárásokat támasztanak önmaguk felé. A legjobb teljesítményt sem érzik elég jónak, és borzasztóan megviseli őket, ha valamiben hibáznak. Miután szinte mindig elégedetlenek önmagukkal, az elért sikereket sem tudják igazán élvezni. A munkaadók sokszor erényként tekintenek erre, hiszen
a perfekcionista munkavállalók lelkesek, motiváltak, elkötelezettek, hosszabb munkaidőben képesek dolgozni és jellemzően hibátlanul végzik el a feladataikat.
A perfekcionizmusnak azonban nemcsak előnyei vannak: ezek a munkavállalók gyakran szorongóak, idegesek és könnyen depressziósak lehetnek, illetve hamar kiégnek. Ráadásul előfordulhat, hogy halogatják a komolyabb munkákat és lassabban végzik a feladataikat, mert folyamatosan ellenőrzik magukat, miután rettegnek attól, hogy hibát ejtenek. Az önorientált perfekcionista jellemzően az élet minden területén kifogástalan teljesítményre törekszik, nem csak a munkahelyén. Szülőként, társként is megfelelési kényszer jellemzi őket, és a megjelenésükre is sokat adnak. A perfekcionisták számára fontos az elismerés, motiválóan hat rájuk, ha dicséretet kapnak. Azonban jó, ha jelezzük feléjük, hogy néhány apró hiba még abszolút tolerálható és a kevesebb is elég lehet, ugyanis
képesek túlhajtani magukat, és rágörcsölni a feladataikra. Ilyenkor jelentős teljesítménycsökkenés léphet fel náluk, amit viszont nehezen dolgoznak fel és még inkább szorongóvá válnak.
Hogy a depressziót és a kiégést elkerüljék, különösen fontos számukra a kiegyensúlyozott életvitel, ami magában foglalja a megfelelő mennyiségű pihenést, a társasági életet és a feltöltődést segítő szabadidős tevékenységeket.
A mások felé orientált perfekcionisták
Velük azért már sokkal nehezebb dolgunk lehet, főleg, ha a főnökünkre vagy valamelyik családtagunkra jellemző a „más-irányú perfekcionizmusként" is emlegetett viselkedés. Ők bár sokszor maguk is a kiválóságra törekszenek,
nemcsak a saját teljesítményüket értékelik szigorúan, hanem sokszor irreálisan magas elvárásokat támasztanak másokkal szemben is.
Nem tolerálják a hibákat, felróják a legapróbb vétségeket is, és kifejezetten nyomasztóan tudnak viselkedni. Az elvárásaik nemcsak a teljesítményre, de a viselkedésre, a külső megjelenésre is vonatkoznak – minden apróságba belekötnek.
Kifejezetten rugalmatlanok, és nem bírják elviselni, ha nem úgy történnek a dolgok, ahogy ők eltervezték. Ez a viselkedés rányomja a bélyegét a baráti és családi kapcsolataikra, a munkahelyen pedig kimondottan rossz légkört és stresszes környezetet teremthetnek.
A mások felé orientált perfekcionistáknak tudatosan törekedniük kell arra, hogy ne akadjanak fenn minden apróságon, és megértőbbek, empatikusabbak legyenek. Ha nem akarják elveszíteni a hozzájuk közelálló embereket, akkor engedniük kell a magas elvárásaikból. Például, ha a munkatársuk egy apró hibát ejt, de azt leszámítva 99 százalékban jól végezte el a feladatot, akkor inkább a helyes munkavégzést emeljék ki a visszajelzésben, ne a hibát. Ugyanígy a privát életben is érdemes önkontrollt gyakorolni, és szemet hunyni az apró vétségek felett.
A szociálisan vagy társadalmilag előírt perfekcionizmus
A perfekcionizmus egyre gyakoribb a fiatalabb generációk körében is, és leginkább a szociális perfekcionisták aránya nőtt meg az elmúlt években – ők egy közösség túlzó elvárásainak akarnak megfelelni.
Ennek hátterében a közösségi média előretörése is állhat a kutatók szerint, hiszen ezeken az oldalakon mindenki a tökéletesen megkomponált fotóját, a kiváló eredményeit és a nagyszerűnek tűnő életét posztolja, ami sokakban negatív érzéseket kelt.
A különböző csoportok és közösségek vezetői, hangadói sokszor konkrét elvárásokat is támasztanak a követők felé, amelyeknek a szociális perfekcionisták minden módon próbálnak megfelelni, még akkor is, ha erre maguktól belső késztetést nem éreznek.
Mindenképpen hibátlannak akarnak látszani, és borzasztóan félnek a közösség ítéletétől és elutasításától. A viselkedésüket és a külsejüket is hajlandóak megváltoztatni, csak hogy megfeleljenek mások elvárásainak.
Emily Simonian, házasság- és családterapeuta szerint a társadalmilag előírt perfekcionizmus befolyásolja az önbecsülést és az önértékelést.
„Az énképüket az alakítja, amit mások gondolnak róluk, és azt hiszik, csak akkor elég jók és szépek, ha mások jónak és szépnek találják őket.”
A szakember szerint fontos, hogy ezek az emberek megtalálják a belső hangjukat, amit nem elnyomni, hanem felerősíteni kell. Érdemes elindulni egy önismereti úton, akár szakember segítségével, hogy kibontakozhasson a valódi személyiség, és mások visszajelzésétől függetlenül is képesek legyenek létezni.
Az elmúlt évtizedekben számos jelzővel illették azokat a gyerekeket, akinek nem született testvérük. Ebben a cikkünkben utánajártunk, mi igaz a sztereotípiákból.
