Saját kapubeállójában szednének tőle pótdíjat, nem hagyta magát a zuglói férfi

Olvasási idő kb. 2 perc

Jogtalanul büntet tilosban parkolókat évek óta a zuglói parkolási cég – írja a Totalcar.hu. Sorra jelentkeznek a hasonló esetről beszámoló sértett autósok a lapnál.

A vitatható esetek száma Zuglóban egyre gyakoribb, melyekről a Totalcar.hu már korábban is hírt adott. Cikkük tartalmáért és a hivatkozott bírósági ítéletek jogértelmezéséért a Zuglói Közbiztonsági Non-profit Kft. (ZKNP) a lap szerkesztősége ellen sajtópert is indított. A ZKNP a pert a jogerős ítélet értelmében első- és másodfokon is elveszítette.

A ZKNP azóta ugyan fellebbezést nyújtott be, de: „a bíróság elsőfokú ítélete alapján 

a KRESZ által várakozásra tiltott helyeken fogalmilag kizárt a parkolódíj és a pótdíj szedése

– írja a Totalcar.hu –, ugyanis ott semmilyen jármű, semmilyen indokkal vagy céllal nem várakozhat. Ezáltal parkolási jogviszony sem jöhet létre.”

Egyre több parkolási ügy fajul peres eljárássá
Fotó: Bilanol / Getty Images Hungary

Ennek az esetnek a kapcsán derült fény egy másik, jelenleg is folyamatban lévő perre ment esetre. Ebben az ügyben a parkolóőr, érvényes parkolójegy hiányában, és mivel a kapubeálló a parkolási zónában van, pótdíjfizetést szabott ki az autótulajdonosra. Ez utóbbi azonban a pótdíj átgondolatlan megfizetése helyett közérdekű adatigénylést intézett a Zuglói Önkormányzathoz, tudjuk meg a Totalcar.hu cikkéből. A gépjárművezető kíváncsisága legfőképp arra irányult,

van-e jogi felhatalmazása a Zuglói Önkormányzatnak és a ZKNP-nek a tilosban álló autók pótdíjazására a házak kapubeállóiban?

A perben ugyan döntés ez idáig még nem született, de feltűnő időzítéssel, az eset után, a Zuglói Önkormányzat 2023. szeptember 28-i ülésén módosította szerződését a ZKNP-vel az alábbiak szerint (idézet a szerződésmódosításból):

„2.8. A Közszolgáltatási Szerződés 5.2.6.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

 »5.2.6.1. A Közszolgáltató parkoló ellenőröket foglalkoztat, akiknek feladata Budapest Főváros XIV. kerület Zugló Önkormányzatának közigazgatási területén a díjfizető várakozásra kijelölt közterületek várakozási díj fizetése ellenében történő hasznosítása során, a közterület jogszerű igénybevételének ellenőrzése, jogosulatlan használat esetén pótdíjak kiszabása.«”

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár-Zolnay Fruzsina
Molnár-Zolnay Fruzsina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.