Fontos változás: ha itt parkolsz, nagy büntetés lehet a vége

Olvasási idő kb. 2 perc

A Fővárosi Közgyűlés döntése alapján újabb közterületeken lesz fizetős a parkolás. A változás négy kerületet is érint.

A Fővárosi Közgyűlés több, közlekedési tárgyú javaslatról határozott szerdán. Ezek egyike a fizetős parkolási zónák kiterjesztése, amit ellenszavazat nélkül fogadtak el.

A döntés eredményeképpen négy kerületben is változnak a zónahatárok: Ferencvárosban, Újbudán, Hegyvidéken és Zuglóban, pontosabban a következő területeken:

Újabb budapesti közterületeken lesz fizetős a parkolás
Fotó: bymuratdeniz / Getty Images Hungary
  • a IX. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Vágóhíd utca – Üllői út – Könyves Kálmán Körút – Soroksári út által határolt területtel;
  • a XI. kerületben az Őrmezői térség „D” várakozási övezetből „C” övezetbe kerül a várakozási idő 3 órában történő maximalizálása érdekében. Továbbá a Hegyalja út – Budaörsi út – Zólyom köz – Zólyomi út – Radvány utca – Breznó köz által határolt terület, beleértve a határoló utakat is, továbbá a Nedecvár utca, Breznó köz és a Muskotály utca teljes hossza bekerül a „C” várakozási övezetbe;
  • a XII. kerületi 9814/9 hrsz.-ú ingatlant (Istenhegyi út – Németvölgyi út találkozásánál) átsorolják „B” várakozási övezetből „A” övezetbe;
  • a XIV. kerületben a „C” várakozási övezetet bővítik a Csömöri út – Rákospatak u. – Vezér u. – Egressy út – Lőcsei út – Szugló u. – Fűrész u. – Bosnyák u. – Lőcsei út – Csömöri út által határolt területtel, valamint az Örs vezér tér 11–20. mögötti területet is bevonják a várakozási övezetbe.

Az elmúlt időszakban több kerületi önkormányzat is végzett telítettségi vizsgálatokat, amivel a parkolási övezetekkel kapcsolatos javaslatokat is alátámasztották. A Fővárosi Közgyűlés 19 igennel, ellenszavazat nélkül határozott a fizetős parkolási övezetekbővítéséről.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Ha így tankolsz, károsíthatod az autódat

Több tankolási hiba is van, amivel hosszabb távon károsodhat a kocsi. Ezek közül a legjellemzőbbeket be is mutatjuk, hogy a jövőben megkíméljünk a drága alkatrészcseréktől.

Testem

6 tévhit a fehérjefogyasztásról: így rontod el az étrended

A fehérje az egészséges táplálkozás és a fitneszvilág szent grálja, de a körülötte keringő mítoszok miatt sokan teljesen rosszul építik be az étrendjükbe. Tényleg tönkreteszi a vesét a sok protein? Elég a növényi fehérje az izomépítéshez? És biztos, hogy jól jársz a divatos fehérjeszeletekkel? A Weborvos szakmai cikke alapján leromboljuk a 6 legmakacsabb fehérjemítoszt, hogy ahelyett, hogy ártanál a testednek, végre okosan és hatékonyan tankolj energiát.

Testem

Sok idős nem is tud erről a betegségéről, aztán megtörténik a baj

Milliókat érintő, mégis szinte láthatatlan ellenségként leselkedik az idősekre a csontritkulás, amely egészen az első törésig semmilyen fájdalmat nem okoz. Friss adatok szerint a legtöbben semmilyen kezelést nem kapnak, pedig a fel nem ismert betegség miatt bekövetkező combnyak- és csípőtáji törések idős korban gyakran egyet jelentenek az önálló élet végével, vagy akár a korai halállal. Utánajártunk, miért diagnosztizálják ilyen későn a bajt, és miért lenne életmentő a rendszeres szűrés.

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.