Ezt a 7 dolgot ne tedd, ha jól működő párkapcsolatot akarsz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az emberi kapcsolatok, pláne a romantikusak, elképesztő bonyolultak tudnak lenni. Számtalan módon el lehet szúrni őket, ám ezek közül kiemelkednek olyan típushibák, amelyek egyrészt sokakat érintenek, másrészt meglehetősen ártalmasak. Érdemes időről időre ellenőrizni, nem csúsztunk-e bele valamelyikbe.

Karen Nimmo klinikai szakpszichológus. A munkájához tartozik, hogy segít felfedezni az embereknek a párkapcsolati énjüket: azt, hogy kik ők partnerként, és miért gondolkodnak, éreznek, viselkednek úgy, ahogy. Nemrég eljött hozzá egy férfi, aki házasságra és családra vágyott, de 2 év volt eddig a leghosszabb kapcsolata. Noha elméletben tudta, mitől lesz valaki jó partner, a gyakorlatban mégsem tudta megvalósítani.  

Kétségbeesésében azt kérte Nimmótól, inkább gyűjtsék össze közösen azt, mit ne tegyen egy kapcsolatban. Így született meg a lenti lista, amelyet a Mediumon is közzétettek, hátha mások is hasznosnak találják majd.

#1 Ne játszmázz!

Folyton megvárakoztatod, mert azt gondolod, ez laza? Csak fél nappal később írsz vissza neki, mert azt olvastad valahol, hogy ezt így érdemes csinálni? Szándékosan bizonytalanságban tartani valakit nem szexi, inkább abuzív. Ha kedveled, mondd el neki. Ha vele akarsz lenni, fejezd ki. Igen, ez kockázatos, hiszen előfordulhat, hogy nem viszonozza a közeledésedet (ezt természetesen el kell fogadni). Ebben az esetben viszont jobb, ha minél előbb kiderül, mi a helyzet. Kerüld a játszmázást, legyen szó a kapcsolat korai vagy későbbi szakaszáról, rólad vagy a másikról. 

#2 Ne szegj megállapodást!

A kizáró okok kijelölése furcsa és nehéz is egyben, főleg a kapcsolat elején. Ha viszont képesek vagytok átbeszélni, hogy mi az, ami nem fér bele nektek, az masszívan hozzájárul a bizalom megteremtéséhez. Tisztázzátok az elvárásokat és az igényeket. Monogám kapcsolatot szeretnétek? Ha igen, akkor mit jelent ez pontosan? Kizárólag a szexre vonatkozik, vagy az érzelmekre, a különböző társas helyzetekre is? Hogyan viszonyultok a pénzhez? Fogyasztotok pornót? Használtok drogokat? Ha megegyeztek alapvető szabályokban, és ezeket később megszeged, nem csoda, ha a másiknak megrendül benned a bizalma. Ha többször előfordul, jó eséllyel nem lesz visszatérés belőle. 

Vigyázz rá, törékeny
Fotó: Oliver Rossi / Getty Images Hungary

#3 Ne áraszd el a szükségleteiddel!

Előfordulhat, hogy sokat sérültél a korábbi kapcsolataidban, így extra mennyiségű megerősítésre van szükséged. Viszont ha csak azért szeretnél párkapcsolatot, hogy valaki támogasson és meghallgasson, egy terapeuta sokkal jobb választás. Azért is érdemes szakemberhez járnod, hogy ne terhelődjön túl a kapcsolatod. Fontos, hogy számíthassatok egymásra, de az is, hogy felhőtlenül is tudjatok időt tölteni egymással, ne a problémáid körül forogjon állandóan kapcsolat, és te is tudj támasz lenni, ha épp neki van szüksége rád.  

#4 Ne kritizáld mások előtt!

Ennek a problémának két fő része van. Az egyik, hogy tanuld meg konstruktívan kifejezni, ha problémád van a másikkal. Ez azt jelenti, hogy akkor se legyél vele tiszteletlen, amikor kettesben vagytok, zárt ajtók mögött. A másik része, hogy a konfliktusok megoldására érdemes időt szánni: olyan körülményeket teremteni, amikor nyugodtan le tudtok ülni közösen dolgozni a problémáitokon. Ez nem jelenti azt, hogy másoknak ne lehetne beszélni a kapcsolatotokról – fontos, hogy fordulhassatok a barátaitokhoz, a családtagjaitokhoz vagy egy pszichológushoz, ha elakadtatok. Ilyenkor persze lényeges, hogy főként a saját megélésetekről beszéljetek. Ha viszont megtiltja, hogy bárkinek beszélj a kapcsolatotokról, izolálni próbál más emberektől, konduljon meg a vészharang – ez tipikusan bántalmazó magatartás

#5 Ne várj el tőle gondolatolvasást! 

Sokan küzdenek azzal, hogy érthető okokból érzelmileg nehezen tudnak elérhetők lenni vagy azok is maradni. Random bezárkózni, és eltaszítani a partneredet azonban nagyon destruktív. Akkor is, ha csendes típus vagy, lényeges információt nyújtanod arról, mi zajlik benned. Teljesen oké, ha ez eleinte nem megy könnyen. Ahogy az is, ha egyes napokon több térre, egyedüllétre van szükséged. Ezt előre jelezd, ne tűnj el, adj magyarázatot. Ne hagyj senkit találgatni, hogy mi játszódhat le benned. Ez rengeteg mentális kapacitást von el a másiktól, ráadásul bizonytalanságban tartja. Hidd el, téged is magányosságra kárhoztat.  

Ne légy megközelíthetetlen!
Fotó: Mordolff / Getty Images Hungary

#6 Ne akard megváltoztatni!

Természetes, hogy a párok hatnak egymásra. Változhat az ízlésünk, új szokásokat alakíthatunk ki, munkahelyet válthatunk, felfedezhetünk különböző tevékenységeket. Ugyanakkor ha eleve úgy mész bele a kapcsolatba, hogy szeretnéd megváltoztatni a másikat, akkor valószínűleg nem vele kellene lenned. A családját, a történetét, a temperamentumát, az alapvető jellemvonásait, a gondolkodásmódját, az érdeklődési és a baráti körét úgysem fogod tudni megváltoztatni. Fontos, hogy annak lásd, ami, és azt mérd fel, tudsz-e együtt élni nemcsak a jó tulajdonságaival, de a hibáival is.   

#7 Ne veszítsd el önmagad!

Becsülendő, egészséges és hasznos, ha törekszel a fejlődésre, hogy egyre jobb partnere legyél a másiknak. Amellett viszont, hogy szeretnél sokat adni neki, a saját igényeidet, szükségleteidet se téveszd szem elől. A történeteddel, az érdeklődési köröddel, a téged körülvevő emberekkel, a céljaiddal, a furcsaságaiddal veszel részt a kapcsolatban. Az egyediséged az, ami emberivé, szerethetővé tesz. Ezt megőrizni nemcsak megengedett, de fontos alapfeltétel is egy jól működő hosszú távú kapcsolatban. Mindkettőtök esetében.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.