Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Bármennyire is próbáljátok összeegyeztetni a napirendeteket, a gondolkodásotokat, az értékeiteket, mindig marad valami, ami nem stimmel, amiben nem feleltek meg egymásnak, amiről azt érzed, hogy hosszú távon ez nem biztos, hogy menni fog? Pedig vonzódtok egymáshoz, és azt gondolod, hogy ez a vonzalom mindent legyőz.
Pszichológusaink, köztük a SelfGuide pszichológiai műhely és az Önsegítő személyiségfejlesztő műhely alapítói ezen a héten azon gondolkodtak el, hogy vajon létezik-e olyan, hogy két ember végletesen nem illik össze, a vonzódás ellenére sem, ami pedig egyértelmű. Legalábbis a kapcsolat elején az volt.
Sorozatunk korábbi részeit itt olvashatod el.
Kuna-Várhelyi Gábor: Az összeillésen dolgozni kell. Néha mégsem fog menni
A kapcsolat elején még minden olyan jól alakul. Megtetszik valaki, beindul a fantáziánk, jó esetben beindul maga a kapcsolat is. Minden szép, minden jó, nincsenek súrlódások. Úgy tűnik, tökéletesen illünk egymáshoz. De mindez sajnos nem tarthat örökké. A távolban lassan feltűnik egy néha nem túl szimpatikus alak, a valóság. És ebben a pillanatban rájövünk: a vonzalom szép, a vonzalom erős, de nem jelenti azt, hogy ismerjük is a másikat. Az eddigi vonzalmunkat sokkal inkább fűtötték a saját vágyaink és reménybeli beteljesülésük, mint a partnerünk valódi tulajdonságai. Ez az első valódi párkapcsolati krízis, és sok esetben egyben az utolsó is. Hirtelen eltűnt a nagy szerelem, elhidegültünk egymástól – ezt élik meg sokan, és talán csodálkoznak is, mert nem, értik mi és miért történt. Pedig egyszerű: láthatóvá váltak azok az áthidalhatatlan különbségek, amelyeket a kezdeti vonzalom, lelkesedés és lángolás még eltakart.
Szóval egyszer csak kiderül, hogy különbözünk egymástól? Ez még nem baj! Sőt, kész szerencse! Persze nem mindegy, miben, és az sem, hogyan kezeljük. Vannak jelentéktelen különbségek, ahol a legokosabb, amit tehetünk, hogy megengedjük a másiknak, hogy más legyen. Az én anyukám mindig tett egy szem krumplit a húslevesbe, így ha én főzök, én is teszek. Cserébe – nagyvonalú leszek – elviselem a tésztás halászlevet. Bár józan ésszel nehezen érthető, sok kapcsolatban ilyen apróságokon is vérre menő csaták zajlanak. Ezekben az esetekben a különbség és az erről folyó vita csak fedőtünet, amely mélyebb konfliktust, például a másikkal szembeni elégedetlenséget, lenézést vagy kontrollharcot takar.
Vannak ezzel szemben más különbségek, amelyek kifejezetten hasznosak. Ezek teszik lehetővé, hogy fejlődjünk a kapcsolatban. Abban az életszakaszomban, amikor a feleségemmel találkoztam, épp ideje volt, hogy végre megtanuljak jobban, felelősségteljesebben bánni a pénzzel. Néha már egész jól megy, és ezt neki köszönhetem. Az ilyen típusú fejlődéshez viszont az kell, hogy el tudjuk fogadni, hogy a másik valóban jobb valamiben. Ha a büszkeségünk nem akadályozza a tanulást, és különösen, ha ez kölcsönös, sokat fejlődhetünk és gazdagodhatunk egy kapcsolatban épp a különbözőségünk révén.
De vannak olyan különbségek is, amik gondot okoznak. Ha valami fontos dologban valóban nem illünk össze, az szétfeszítheti a kapcsolatot. Hogy mi a fontos? Amiben nem szeretnék, de valószínűleg nem is tudok változni. Minden reggel hat és hét között magamtól ébredek. Ezért – minden egyéb vonzó tulajdonsága ellenére – nem tudnék olyannal élni, aki délig alszik. A biológiai ritmusunkban, aktivitási szintünkben vagy az extraverzió-introverzió tengelyen elfoglalt pozíciónkban minimálisak a változtatási lehetőségeink. Más dolgok viszont az identitásunk részét képezik, ezért mondanánk le róluk nehezen valaki kedvéért. A legfontosabb értékeink, hogy mit tartunk igazán fontosnak, hogy van-e Isten, hogy a gazdagság elég-e életcélnak, vagy kell-e gyerek – ezek már olyan dolgok, amikben nehezen változunk.
És mi történik, ha a másik mást gondol az élet legfontosabb kérdéseiről? Elindulnak a soha véget nem érő viták, a sikertelen változtatási (és néha változási, alkalmazkodási) kísérletek. Ha ezek a konfliktusok rendre visszatérnek, és eredménytelenül zárulnak, tudhatjuk, hogy olyan értékkülönbségbe ütköztünk, amelynek a kettőnk számára nincs közös metszete. Sokan megpróbáltak már meghasonlani önmagukkal egy ilyen helyzetben a másik kedvéért. Ha valaki például gyereket szeretne, de a partnere nem, a kapcsolat a vágy elfojtásával vagy akár letagadásával persze menthető. De innentől épp ez a kapcsolat lesz az örök elégedetlenség és veszteség forrása. Nem éri meg.
Milanovich Domi: Nem a különbségek jelentik a bajt, hanem a hazugság
Paradox módon csak akkor tudsz tartósan kapcsolódni valakihez, ha felismered, hogy a másik különálló lény saját tulajdonságokkal, vágyakkal, célokkal, szokásokkal – és arra is odafigyelsz, hogy a saját autonómiádat megőrizd. Mivel nem ugyanaz az ember vagytok, óhatatlanul lesznek különbségek köztetek. Ezeknek a különbségeknek a felfedezése lehet izgalmas, vonzó, irritáló vagy akár ijesztő. Nem mindegy, hogy a különbségek mekkorák, mennyire rögzültek, milyen területeket érintenek és mennyire összeegyeztethetők.
Előfordulhat, hogy inkább kiegészítitek egymást, tanultok, inspirálódtok a másiktól, és közösen dolgozni tudtok azon, hogy mindketten kiteljesedhessetek. De az is lehet, hogy csak óriási áldozatok árán tartható fenn a kapcsolat, ami az egyik fél alárendelődését, sérülését jelenti. Bármekkora is a szerelem, ne mondj le önmagadról: se neked, se a kapcsolatnak nem tesz jót. El fog billenni a hatalom, kiszolgáltatottá válsz, és nem fog létrejönni a kiegyensúlyozottsághoz, elégedettséghez, fejlődéshez szükséges párkapcsolati biztonság.
Gyakran már a kapcsolat elején jelentkeznek az inkompatibilitás jelei, de a rózsaszín köd miatt nem mindig vagyunk hajlandók tudomást venni róluk. Bízunk abban, hogy a másik idővel megváltozik, a szerelem majd mindent megold. Sajnos ez az esetek többségében nem így van, és érdemes olyan partnert keresni, akivel eleve közelebb vannak egymáshoz az igényeitek, hasonló a kommunikációtok, az életcélotok, az önismereti szintetek, stb. Alább összegyűjtöttem 6 szempontot, amire érdemes lehet figyelni:
- Napirend. Bagatell dolognak tűnhet, de sok kapcsolat fut zátonyra azért, mert a párok képtelenek ráállni egy (nagyjából) közös ritmusra. Itt nem arra gondolok, hogy az egyik 10-kor szeret lefeküdni, a másik meg 12-kor. Hanem arra, hogy az egyik például zenész, DJ vagy csapos, aki éjjel és hétvégén dolgozik, a másiknak pedig 9–17-ig munkája van. Nem megoldhatatlan a helyzet, de nagyon nehéz egyben tartani egy ilyen kapcsolatot.
- Pénzhez való viszony. Az osztálykülönbségek, hogy ki miből jön, milyen anyagi háttérrel rendelkezik, gyakran kihívás elé állítja a párokat. Az is előfordulhat, hogy az egyikőtök takarékoskodni szeret, a másik költekezni, és ez sok konfliktust szül. Megoldás lehet, ha külön kasszán vagytok, de a közös élet tervezésénél nehezen lehet megúszni a pénzügyekkel kapcsolatos frusztrációt. Csomó feszültséget, nehézséget megspórolsz magadnak, ha eleve olyan emberrel jössz össze, aki ebben hasonlóan működik, mint te.
- Szokások. Komoly különbség lehet köztetek abban, hogy milyen tempóban élitek az életet, milyen hobbijaitok vannak, hogyan étkeztek, mennyire vagytok sportosak, absztinensek vagytok-e, vagy sem, dohányoztok-e, mi az a rendetlenség vagy koszmennyiség, amit még képesek, hajlandók vagytok elviselni. Idővel persze összerázódhattok ezekben a kérdésekben, de ez egyrészt vagy meg fog történni, vagy nem; másrészt várhatóan nagyon kemény meló lesz. Érdemes olyan párt választani, akit nem helyből megváltoztatni akarsz, hanem örülni tudsz neki úgy, ahogy van.
- Önismeret. Nagyon nehéz olyan partnerrel lenni, aki nincs tisztában saját magával, folyamatosan projektál, azaz kivetít rád dolgokat a múltjából, a legártatlanabbnak tűnő közlésekre is hevesen reagál. Amikor beszélgetsz vele, mintha aknamezőn lépdelnél, sohasem tudhatod, mivel bántod meg, mikor robban. Amikor betriggerelődik, azaz felelevenedik egy régi traumája, mintha fényévekre távolodna tőled, begubózik és érzelmileg elérhetetlenné válik. Nehezen oldotok meg együtt problémákat, a legapróbb konfliktus is eszkalálódik, mindent máshogy értelmeztek. Teljesen természetes, hogy mindannyian máshol tartunk az önismeretben: de ha a másikban nincs nyitottság arra, hogy saját magán vagy a kapcsolaton dolgozzon, akkor minimális esély van a fejlődésre. Bármennyi energiát raksz bele, egyszerűen ő is kell hozzá – anélkül nem megy.
- Igények. Különbözünk abban, hogy kinek mennyi térre, egyedüllétre, szexre, testi kontaktusra, beszélgetésre van szüksége. Van, aki szexuálisan, szociálisan, érzelmileg is monogám, más egy elkötelezett kapcsolat mellett is nyitottabb másokra. Lehet, hogy az egyikük összeköltözne, házasodna, gyereket szeretne, a másik inkább világot látna, bulizna. Ezek az eltérések mind rendben vannak. A baj akkor kezdődik, amikor az egyik fél hazudni kezd a másiknak. Akár azzal, hogy hitegeti, hogy majd akarni fog valamit, pedig nem. Vagy azzal, hogy azt mondja, hogy nem is akar valamit, pedig igen. A transzparencia rémisztő, mert szembesít minket a valósággal. Ha viszont hazugságban élsz – mások csapnak be, vagy te csapod be saját magadat –, az életed feletti kontrollt veszted el.
- Értékek. Természetes, hogy az emberek között vannak értékkülönbségek. Az is fontos, hogy ezekről tudjunk beszélgetni, eszmét cserélni. Ám kulturált vitát folytatni valakivel egy dolog, és megint más dolog megosztani vele az életedet. Persze bőven belefér, hogy eltérő véleményetek legyen egyes kérdésekben, ugyanakkor fontos, hogy az alapértékekben egymás szövetségesei tudjatok lenni. Ha otthon biztonságos térben tudtok töltődni, jobban álljátok majd a sarat a társadalmi igazságtalanságokkal szemben.
Szalay Ágnes: Ha az alapértékek különböznek, az rossz jel
Igen, szerintem teljes mértékben van olyan, hogy két ember nem illik össze. Sőt jóval több olyan van, hogy nem illenek össze, mint hogy összeillenének. Csak általában nem feltétlenül azokat a dolgokat nézzük egy kapcsolat elején az összeillés indikátorainak, mint amik hosszú távon is annak bizonyulnak.
Túl tudjuk például dimenzionálni a fizikai vonzalmat vagy az érzelmi lángolást, az egymásra fókuszálást. Gondolhatjuk azt, hogy akivel lassan indul egy kapcsolat, nincs az a nagy hév, az őrült lángolás, azzal később nagyon ki fog hűlni a viszony, unalomba, érdektelenségbe fullad majd. De ez általában tévedés. Hatalmas elánnal, nagyon gyors sülve-főve együttléttel gyakran a később kisajátítóvá, bántalmazóvá váló kapcsolatok indulnak, és nem a hosszú, békés elégedettséget hozó viszonyok. Van olyan felmérés például, amely kimutatta, hogy a túl gyakori randik a kapcsolat első heteiben intő jelek a kapcsolat tartóssága szempontjából. Vagyis akik hetente hétszer találkoznak a megismerkedésük utáni hetekben, és a másikról alig tudva valamit már össze is költöznek, azok valószínűleg két év múlva már nem lesznek együtt. (Persze ez mind-mind csak statisztika, természetesen minden szabály alól vannak kivételek.) Ez amiatt is lehet, hogy mennyire őrzi meg a személyiségét, a saját életét a pár két tagja. Ha abból a megismerkedés után nagyon kevés marad, mert szinte feloldódnak a másikban, akkor valószínűleg a saját vagy a másik fél kapcsolatkezelési vagy kiegyensúlyozottsági problémái miatt nehezebb lesz megugrani az akadályokat, képviselni mindkét fél igényét a kapcsolatban. Ez pedig előbb-utóbb elégedetlenséghez vezet. A fontolva haladás és eközben az örömteli együttlétek jó jelnek tekinthetők tehát.
Akkor is tartani lehet attól, hogy a két ember nem illik össze, ha az alapértékeik terén nem egyezik a véleményük. Az alapértékek azok a hiedelmek, szükségletek, amik a döntéseid mélyén rejlenek. Amik mentén irányítod az életed. Míg az érdeklődés változik idővel, az alapértékekben kisebb elmozdulás vagy semmilyen változás sem várható. Ha neked az az egyik alapértéked, hogy hiteles legyél, akkor szenvedni fogsz olyan kapcsolatokban és munkahelyeken, ahol szerepet kell játszanod, ahol nem adhatod önmagad. Nem az tehát az alapérték, hogy valaki metálos vagy a komolyzenét szereti, hanem inkább az, hogy a zene, a művészet mennyire fontos része az életének.
Hajlamosak lehetünk egy kapcsolat elején felületesen tekinteni ezekre, és azt gondolni, hogy rokon lelkek vagyunk, mert mindketten szeretjük a Wellhellót. De ha az egyikünk azért szereti, mert a zene és a szövegek az ő érzésvilágát fejezik ki, és neki nagyon fontos ez a művészi kifejezésmód, a másikunk pedig azért, mert éppen minden barát is értük van oda, és neki a csoporthoz tartozás, a másokhoz igazodás a fontos, akkor ez az alapértékekben lévő különbség a kor előrehaladtával, új érdeklődési körök, új életfeladatok és helyzetek megjelenésével együtt már gondot fog okozni. Ezért már a kapcsolat elején érdemes arra figyelemmel lenni, hogy mik az alapértékeink, hogyan viszonyulunk például
- a pénzhez,
- az élet céljához,
- a spiritualitáshoz,
- a munkához,
- a politikához.
Ha ezekben nem sok egyezést találunk, akkor valószínűsíthetjük, hogy hosszú távon nem fogunk egymáshoz illőnek bizonyulni.
