3 tipp, hogy működjön köztetek a kémia: a vonzalomért is tenni kell

Olvasási idő kb. 3 perc

Mit jelent, ha azt mondjuk: „megvan közöttünk a kémia”? Bizonyos emberek között miért működik, másokkal pedig miért nem? Lehetséges ezt a bizonyos kémiát fejleszteni és alakítani, vagy el kell fogadni, hogy vagy van, vagy nincs?

Legtöbbször romantikus  kapcsolatokat illetően hangzik el, hogy „megvan közöttünk a kémia”: többnyire azt értjük alatta, hogy egy találkozás olyan különleges tapasztalásokat indít el bennünk, amelyeket másokkal kapcsolatban nem érzünk. Egy friss kutatás szerint azonban a kémia nem csak szerelmi kapcsolatokra vonatkozik: a mindennapi életben ugyanúgy megtapasztaljuk barátainkkal vagy munkatársainkkal is. Az érzés nem keverendő össze a „meglátni és megszeretni” élményével, ellenkezőleg: a pszichológusok szerint leginkább rendszeres és kölcsönös kommunikáció felelős az érzésért, a nonverbális és tudattalan gesztusok mellett (ilyen például a testbeszéd, az arckifejezések és azok természetes tükrözése).

Kölcsönös támogatás, szimpátia és nyitottság

Az említett kutatás szerint a kémia létrejöttének elengedhetetlen feltétele az, hogy két ember támogató és egymás számára bátorító módon tudjon kapcsolódni egymáshoz, és beszélgetni érzéseikről, vágyaikról, szükségleteikről. Ez a kapcsolódás magában foglalja mindezek kifejezését és a rá adott támogató választ is. Így például idetartozik, ha a másiknak azzal kedveskedünk, hogy a kedvenc zenéjét játsszuk le, de olyan nonverbális jelek is, mint a bólogatás vagy a mosolygás.

Nagyobb valószínűséggel fogjuk úgy érezni, hogy megvan közöttünk a kémia, ha úgy hallgatjuk meg egymást, hogy a beszélő azt érzi: bizalommal vagyunk iránta, és biztonsággal elmondhat nekünk bármit. Ha válaszaink elismerést, törődést és megértést közvetítenek, a másik azt fogja érezni: érdekes és fontos számunkra, amit mond. Nagyon fontos a kölcsönösség is: miután meghallgattak bennünket, mi is adjuk meg a lehetőséget arra, hogy a másik kifejezhesse saját érzéseit és céljait. Ha ez az oda-vissza ciklus rendszeresen ismétlődik, a bensőséges pillanatokból létrejön az az érzés, hogy van közöttünk valami különleges kapcsolat. A kémiát természetesen növeli, ha beszélgetőpartnerünk szimpatikusnak és nyitottnak tűnik. A szimpatikus emberek barátságosak, magabiztosak, optimisták, karizmatikusak és vonzóak. Akit nyitottnak tartanak, általában jó hallgatóság, melegszívű és empatikus.

A kémia 3 összetevője: érzelmi, viselkedési és kognitív rész

A kémiának három összetevője van: egy érzelmi, egy viselkedési és egy kognitív. Az érzelmi sík azokat a pozitív érzéseket jelenti, amelyeket a partner társaságában megélünk: vonzalom, melegség, törődés, öröm. Ha együtt örülünk (például valamelyikünk sikerének), vagy közösen tudunk nevetni, még inkább erősíti a kapcsolódást. Ami a viselkedést illeti, ha megvan a kémia, mindketten úgy véljük, együtt sikeresebbek és hatékonyabbak leszünk, mint egyedül. Ezek a célok lehetnek szociálisak (például baráti kapcsolatainkban), szexuálisak (romantikus kapcsolatainkban) vagy munkával kapcsolatosak. Végül a kognitív összetevő azt jelenti, hogy úgy is érzékeljük és gondoljuk, hogy összeillünk: nagyon hasonlítunk, kiegészítjük egymást, vagy éppen, ha szerelmi kapcsolatról van szó, párként tekintünk a kettősünkre.

Fontos a kölcsönösség: ha meghallgatnak, mi is hallgassuk meg a másikat
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

A pszichológusok szerint a kémiának van egy különleges, de nem szükségszerűen megjelenő összetevője is: ez pedig saját érzéseink, gondolataink kivetítése a partnerre: például feltételezzük, hogy ha szexuális kapcsolatot létesítünk a másikkal, akkor azt ő is ugyanolyan örömtelinek érzékeli, mint mi magunk. Ez azonban becsapós lehet: sokszor akkor is hajlamosak vagyunk ezt gondolni, ha a másik félben csak a vonzalom csírája van meg.

3 tipp, hogy meglegyen a kémia

Ha tehát azon tűnődünk, hová lett a kapcsolatunkból a kezdetben még nagyon is érzékelhető kémia, érdemes megfogadni ezeket a tanácsokat:

  • Legyünk jó hallgatóság: a biztonság és bizalom érzése teremti meg az intimitást. Biztosítsuk partnerünket megértésünkről, együttérzésünkről, fektessünk hangsúlyt a bátorításra, érzelmi megerősítésre és a szeretetünk kifejezésére.
  • Beszélgetés közben osszuk meg érzéseinket, gondolatainkat, szükségleteinket, vágyainkat és álmainkat, különösen azokat, amelyekről tudjuk, hogy a másiknak is fontosak.
  • Figyeljünk a kölcsönösségre: a kémia csak akkor működik, ha nemcsak mi hallgatjuk és bátorítjuk a másikat, hanem társunk is biztosít együttérzéséről és támogatásáról.
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.