Eddig figyelmen kívül hagyott lehetőségre világít rá a palackvisszaváltás

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A palackvisszaváltás elterjedésével kapcsolatban egyre többen adnak hangot annak, hogy miként lehetne mindennapi szokásainkat a társadalmi szolidaritás és felelősségvállalás medrébe terelni. Mutatjuk, hogy miként segíthetsz a rászorulókon a lehető legegyszerűbben.

Amint arról a Díványon elsőként beszámoltunk, a flakonozás, azaz a palackok köztéri összegyűjtése, és visszaváltása hivatalosan szabálysértésnek minősül. Megkeresésünket követően azonban a Rendőrség közleményében leszögezte, hogy nem fognak azért senkit sem büntetni, ha összegyűjti a kidobott flaskákat. A köztéri szemetesek átalakítása is felmerült a szakemberekben, hogy megkönnyítsék azon honfitársaink életét akik számára ez a bevétel a létfenntartáshoz szükséges.

Ennek nyomán összegyűjtöttük, mit tehetünk azok érdekében, akik életminőségük javulását remélik a palackokból származó 50 forintosoknak. 

A flakonozással akár napi tízezreket is kereshetnek azok, akik a köztéri szemetesekben hagyott, vissza nem váltott palackokat összegyűjtik. Azok, akik munkába menet-jövet, vagy városnézés közben isznak egy-egy üdítőt, sok esetben nem cipelik magukkal az üres flakonokat, hanem egyszerűen kidobják. Az ezzel kapcsolatos riportok szerint a belváros, illetve a Margitsziget a leginkább kedvelt területe a flakonozóknak. 

A visszaváltható palackokért kapott készpénz sokaknak segítség, ezért gyűjtik azokat az utcán

A palackvisszaváltás átalakíthatja a szemeteseket

Az új rendszerre reflektálva a MOHU is igyekszik tartani a lépést, a hírek szerint külföldi példák alapján helyeznének el a köztéri szemeteseken kifejezetten a visszaváltható, a REpontokba el nem vitt palackoknak külön rekeszt.

Idézőjel ikon

A visszaváltás hazai lebonyolítója jelenleg is tárgyal a köztisztasági cégekkel ennek megoldási lehetőségeiről.

Dán, holland, norvég, svéd, német illetve japán megoldások már születtek a fenti probléma megoldására: a köztéri hulladékgyűjtőkre néhány palack ideiglenes tárolására alkalmas tartókat szereltek ezekben az országokban. Léteznek olyan osztott terű tárolók is világszerte, ahol külön rekeszbe, lyukakon át csak palackok dobhatók, és van már kizárólag visszaváltható italcsomagolások tárolására szolgáló kuka is egyes országokban. 

A fenti hírek, illetve korábbi cikkünk nyomán számos olvasói levelet kaptunk az elmúlt hetekben, ezek egy részében pedig különféle praktikákat is megosztottak velünk, miként is lehet nehéz helyzetbe jutott honfitársainkat egyszerű, mindennapi szokásokkal segíteni. 

Csak a fővárosban az elmúlt évek statisztikai adatai alapján körülbelül 15-20 ezer ember küzd a túlélésért, számukra a sokaknak szinte semmit nem jelentő 50-100 forintosok nagy segítséget jelentenek.

A szegényeken is segíthetünk

"A lehulló javak összeszedésének joga, a zsidó hagyományban a pea törvénye, a Szentírásban a lehulló kalászok összeszedésének joga ősi joga a szegényeknek, akikről az evangélium is azt tanítja, hogy mindig velünk lesznek. Mint ilyen, hagyni kell nekik megélhetési lehetőséget." - összegezte olvasónk, aki pár példát is írt, hogy miként tudjuk ezt segíteni. Ezeket egészítettük ki az alábbiakban. 

Így segíthetsz a mindennapokban, észrevétlenül:

  • A tiszta, de kinőtt, vagy már nem használt ruhákat a szemetesek, illetve a köztéri ruhagyűjtők mellett elhelyezve mások számára nyújtasz lehetőséget, hogy ruhához juthassanak. Egyes kerületekben, például Budafok-Tétényben a tél közeledtével az önkormányzatok, illetve a civil szervezetek fogasokat helyeznek el, ahova a nem használt kabátokat akaszthatják a lakosok a rászorulóknak. Innen bárki leakaszthat téli ruhát, ha szüksége van rá. 
  • A budapesti aluljárókban, illetve egyes lakótelepeken is működtetnek olyan szekrényeket, ahová ételt tehet az, akinek akad felesleges. Ezeket a legtöbb helyen dátummal, néhol még allergén listával is ellátják. Főtt ételt, illetve tartós élelmiszert is be lehet tenni. 
  • A zöldségesek és pékségek egyre többször teszik ki nap végén a megmaradt, másnap már nem eladható portékát zacskókba csomagolva, így az arra járó rászorulók magukkal vihetnek egy-egy adagot belőlük. 
  • A megmaradt vasárnapi ebédet, vagy a feleslegesen vásárolt élelmiszert a közösségi média tematikus ételmentő csoportjaiban mások számára is felajánlhatod.
  • Az érmével működő bevásárlókocsikban hagyd benn az érmét, lesz, akinek ezek a 100 forintosok jelenti majd a napi betevőt.
  • A visszaváltani nem kívánt palackokat hagyd a köztéri szemetesek mellé állítva, vagy a tetejükön, így könnyebben megtalálja az, aki visszaváltaná. Mivel akár készpénzre is válthatóak a palackokért kapott blokkok, így az, aki összegyűjti azokat, a számára szükséges dolgokra költheti a betéti díjat. 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.