Többféle nyugdíjkorhatárt kell figyelned, ha így igényeled az ellátást

Olvasási idő kb. 3 perc

A házasságban élők nemcsak saját jogon, de elhunyt házastársuk jogán is nyugdíjra jogosultak. Az özvegyi nyugdíjak feltételrendszere ugyanakkor meglehetősen komplikált.

A házastárs elvesztése nagy trauma, az ilyenkor kötelező tennivalók között csak egy az özvegyi nyugdíj igénylése. Az özvegyi nyugellátásnak több fajtája létezik, számos tényezőtől függ, hogy ki melyikre jogosult. 

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság megszűnik egy új házasságkötés esetén - áll a NyugdíjGuru legfrissebb hírlevelében. Ebben az összefoglalóban Farkas András felsorolta mindazt, amit az öröklésről és az özvegyi nyugdíjak igényléséről tudni kell. 

Házastársként, élettársként és elváltként is lehet valaki jogosult özvegyi nyugdíjra
Fotó: Andrew Bret Wallis / Getty Images Hungary

Az özvegyi nyugdíjak rendszer kifejezetten bonyolult

Hazánkban a nők már igencsak hamar, 1907-ben jogosulttá váltak özvegyi nyugellátásra férjük halála után, a rendszer azóta többször is változott. 1975 óta a férfiak is jogosultak rá, sőt: ma már nem csak a házastársak, de az élettársak után is jár nyugdíj a megözvegyülteknek.  

Jelenleg Magyarországon özvegyi nyugellátásra vagy ideiglenes özvegyi járadékra lehet jogosultságot szerezni, de egyidejűleg csak az egyikre. Ha az elhunyt öregségi nyugdíjat kapott, vagy a jogszabályban meghatározott szolgálati időt haláláig megszerezte, akkor az elhunyt házastársa, illetve a feltételek teljesülése esetén élettársa vagy elvált házastársa is özvegyi nyugellátásban részesülhet, ha azonban még aktív korú volt, ideiglenes özvegyi nyugdíjat kell igényelnie.

A jelenlegi nyugdíjrendszer tehát kétféle özvegyi nyugdíjat különböztet meg, az, hogy kinek melyiket kell igényelnie, attól függ, hogy házastársa elérte-e már a saját nyugdíjkorhatárát.

Egy új házasságkötés esetén megszűnik az özvegyi nyugdíj

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság azonban meg is szűnhet. Ha az abban részesülő személy új házasságot köt, megszűnik az özvegyi nyugdíja korábbi házastársa után, de jogosult lehet később új házastársa után ugyanerre. 

Idézőjel ikon

"Ha az új házasságkötés időpontjában az egyik fél már betöltötte az aktuális nyugdíjkorhatárát, és nincs közös gyermekük, akkor a másik fél e házasság révén özvegyi nyugdíjra csak akkor szerezhet jogosultságot, ha ez a házasság legalább öt évig tart, hacsak nem egy korábban felbontott házasság újrakötéséről van szó - összegzi Farkas András.

Ha az ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesülő a saját nyugdíjkorhatárát betölti, akkor az ideiglenes ellátása megszűnik, de jogcímet szerez az özvegyi nyugdíjra, feltéve, hogy a házastárs elhunytának napjától - napra pontosan számolva - tíz év még nem telt el addig a napig, amikor betölti ezt a nyugdíjkorhatárát.

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultság a közös gyermekek számától is függ
Fotó: Cavan Images / Getty Images Hungary

"A fentiek értelmezéséhez az özvegynek tudnia kell, hogy az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően annak az özvegynek éled fel az özvegyi nyugdíja, aki az elhunyt házastársa halála időpontjában betöltötte az akkor rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt, vagy legfeljebb 50 százalékos egészségi állapottal megváltozott munkaképességűnek minősül, vagy az elhunyt házastársa jogán árvaellátásra jogosult fogyatékkal élő, illetve tartósan beteg, vagy legalább két árvaellátásra jogosult egészséges gyermek eltartásáról gondoskodik" - összegzi a szakértő. "Az ideiglenes özvegyi nyugdíj megszűnését követően feléled az özvegyi nyugdíja annak az özvegynek is, akinek esetében a fenti feltételek valamelyike a házastárs elhalálozásától számított tíz éven belül bekövetkezik."

Élettársként és elvált házastársként is lehet jogosultságot szerezni

Az élettárs özvegyi nyugdíjra akkor jogosult, ha az elhunyttal annak haláláig

  • egy év óta megszakítás nélkül együtt éltek és gyermekük született, vagy
  • megszakítás nélkül tíz év óta éltek együtt.

Az élettársak együttélését a jogszabályok szerint azonos lakóhellyel, tartózkodási hellyel, ennek hiányában a kormányhivatal által kiállított hatósági bizonyítvánnyal és tanúnyilatkozattal is hitelt érdemlően lehet bizonyítani. Nem lehet jogosult özvegyi nyugdíjra viszont az az élettárs, aki az együttélés alatt özvegyi nyugdíjban részesült.

Elvált házastársak esetén szintén jogosult lehet özvegyi nyugdíjra az, akit az elhunyt haláláig tartásdíjban részesített, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg. Ezt bírósági határozattal vagy közjegyző előtt hitelesített kötelezettségvállalással lehet bizonyítani. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.