Változott a nyugdíjjogosultság szabálya: már összevonhatóak az évek

Olvasási idő kb. 2 perc

Három ponton is módosultak az özvegyi nyugdíj szabályai, többek között a már öregségi nyugdíjasként házasságot kötőket illetően is.

Amint azt a 24.hu Farkas András nyugdíjszakértő hírlevele nyomán megírta, a jövőben a módosult szabályok értelmében a külön élő házastársak az együtt élő házastársakkal megegyezően lesznek jogosultak az özvegyi nyugdíjra.

 Élettársak esetén a járandóság feltétele, hogy a pár megszakítás nélkül egy év óta együtt élt és gyermekük is született, vagy tíz év óta megszakítás nélkül együtt éltek, és egyiküknek sem volt közben házassága.

Az élettársak, az elváltak és a házasok esetén is módosult az özvegyi nyugdíj szabálya
Fotó: marina guimarães / Wikimedia Commons

Az elváltakra és az élettársakra vonatkozó özvegyi nyugdíj is változott

Az özvegyi nyugdíjra való jogosultságotházasság esetén a házassági kötelék adja lakóhelytől függetlenül, így a törvény szövegéből kikerült a különélő házastárs fogalma, a korlátozó rendelkezések már csak az elvált házastársakra vonatkoznak.

Az elvált házastárs részére özvegyi nyugdíj csak akkor jár, ha a jogosultsági feltételek a különéléstől számított tíz éven belül bekövetkeztek, valamint a házastársától annak haláláig tartásdíjban is részesült, vagy részére a bíróság tartásdíjat állapított meg.

Idézőjel ikon

Ha töb jogosult van, az özvegyi nyugdíjat közöttük kell megosztani, egyenlő arányban.

Amennyiben az elvált házastársnak a ráeső arányos résznél kisebb összegű ideiglenes özvegyi nyugdíj jár, az összegek közti különbözet az özvegyi nyugdíjast, vagy az együttélés alapján ideiglenes özvegyi nyugdíjra jogosultat illeti meg.

Az, akinek házastársa a házasságkötéskor már betöltötte az öregségi nyugdíjra jogosító életkort, özvegyi nyugdíjra csak akkor lesz jogosult, ha a korábbi együttélésből gyermekük született, házasságuk legalább 5 évig fennállt, vagy a szakítás nélküli élettársi együttélés és a házasság időszaka együttesen 10 évnél hosszabb időtartamú volt. Az új rendelkezéseket a 2026. június 30-át követően elhunyt személyek özvegyeire vonatkoznak.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.