Nem lát el ingyen az orvos, ha lejárt ez az okmányod

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Azoknak a diákoknak, akik idén nyáron befejezték tanulmányaikat, ám nem álltak munkába, december 16-tól maguknak kell fizetniük az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Ennek hiányában ugyanis nem kapnak tb-támogatott orvosi ellátást és gyógyszert.

A diákigazolvány feljogosít a társadalombiztosítás által támogatott orvosi ellátások igénybevételére, ha pedig már dolgozik valaki, az egészségügyi szolgáltatási járulékot a legtöbb esetben automatikusan levonják a fizetésből. Speciális a helyzete azonban annak, aki befejezte tanulmányait, ám még nem kezdett el dolgozni – hívja föl a figyelmet az Economx.

Egy ideig még feljogosít az orvosi ellátásra a lejárt okmány

Ilyenkor ugyanis – ha más jogcímen nem jogosult az illető az orvosi ellátásra – december 16-tól meg kell fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot. Október 31-ig még érvényes a diákigazolványa annak is, aki nyáron befejezte a tanulmányait, és a hatályos szabályozás szerint az okmány lejártát követő 46. naptól kell fizetni a járulékot.

Ennek havi összege idén 11 300 forint, vagyis naponta 380 forint, jövőre pedig havi 11 800, napi 390 forint lesz.

Ha lejárt az okmány, fizetni kell az orvosi ellátásért
Fotó: Runstudio / Getty Images Hungary

A jelenlegi szabályok szerint azoknak van élő biztosítása, akik:

  • bejelentetten dolgoznak valahol,
  • munkanélküliek, de hivatalos álláskeresői státuszban vannak,
  • egyéni vagy társas vállalkozók, illetve kisadózók,
  • egyházi személyek,
  • mezőgazdasági őstermelők,
  • hallgatói jogviszony, szociális ellátás, nyugellátás vagy kiskorúság miatt ingyenesen jogosultak egészségügyi ellátásra.

A járulékfizetést nem kell bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), hanem egyszerűen el kell utalni az adóhatóság Egészségügyi szolgáltatási járulék beszedési számlájára. (Ennek számlaszáma: 10032000-06055826.) Ilyenkor a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet. Van azonban ennél egyszerűbb módszer is: az Ügyfélportálon keresztül is elérhető az adószámla, és pár kattintással befizethető a szükséges összeg. A határidőkkel itt is érdemes tisztában lenni: a járulékot mindig a tárgyhónapot követő hónap 12. napjáig kell befizetni.

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.