Gondok vannak az időpontfoglalással: ezért is nehéz orvoshoz jutni

Olvasási idő kb. 2 perc

Új időpontfoglalási rendszert kellene a háziorvosoknak használnia, de ennek több technikai akadálya is van.

Ezt már a Magyar Orvosi Kamara (MOK) és a szakmai szervezetek sem nézték ölbe tett kézzel.

Hiába létezik, mégsem tudják használni a háziorvosok az új Járóbeteg-irányítási Rendszert (JIR) – adta hírül az Economx.hu. Mint írták, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFÖ) március 7-én küldött levelet a háziorvosoknak arról, hogy március 1-jétől digitális időpontfoglalóban kell előjegyezniük a pácienseiket a beutalóköteles ellátásokra. Az erről szóló jogszabály február utolsó napján jelent meg.

Idézőjel ikon

Az új rendszert azonban az országszerte megkérdezett orvosok egyike sem tudja még használni,

többek között azért, mert a betegellátáshoz jelenleg alkalmazott szoftvereik tanúsításra várnak, dacára annak, hogy az új rendszerhez való csatlakozásnak ez lenne az egyik előfeltétele. Az is kiderült, hogy a betegút szervezését segítő fejlesztések még az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) részéről sem készültek el. 

Az orvosok egyelőre nem tudják használni az időpontfoglalót, ami a betegirányítást is tovább nehezíti
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Miután a március 7-i levél miatt a MOK és több szakmai szervezet is tiltakozni kezdett, Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár egyeztetést kezdeményezett az érdekképviselőkkel. Ennek értelmében végül

március 1-jétől mégsem kell a háziorvosoknak egységesen alkalmazni az időpontfoglalót, a teljes rendszer majd csak 2024. július 1-jén indul. 

Mint ismert, a kormányzat a múlt év őszén mintegy 90 szakrendelő közreműködésével indította el a JIR-t, amelyben a páciensek a különböző szakrendelésekre akár online vagy egy call center segítségével is kaphatnak időpontot. A tervek szerint a rendszert valamennyi szakrendelőre, háziorvosra is kiterjesztik, sőt idén júliustól már maguk a betegek is foglalhatnak időpontot az Egészségablak applikáció segítségével. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Főszerkesztő-helyettes
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.