Halak, puhatestűek, növények, semmi nincs biztonságban a paiche nevű halszörnytől. Még a madarakat is elkapja.
Amikor először találkoztak a bolíviai halászok ezzel a fajjal, borzasztóan megijedtek. Nem is csoda: akár 4 méteresre is megnőhet a világ legnagyobb méretű édesvízi hala, súlya a 200 kilogrammot is elérheti. Ráadásul a környező élővilágban is szörnyű pusztítást okoz: felfal tulajdonképpen mindent, amivel találkozik. A pirájáktól kezdve a halakon, puhatestűeken át a növényekig mindent felszív, mint egy nagy méretű porszívó. Még a nem elég óvatos madarak sincsenek tőle biztonságban.
Vagy megeszi, vagy elüldözi
A paiche nem őshonos, hanem invazív faj Bolíviában. Valószínűleg Peruból került át, ahol hatalmas vízi farmokon tenyésztik. Azóta megállíthatatlanul terjed Bolíviában is. Minden évben körülbelül 40 négyzetkilométerrel nagyobb területet foglal el az Amazonas medencéjében. „Territoriális hal: miután megjelenik egy vízterületen, elűzi az őshonos fajokat. A ragadozó elől a többi hal elmenekül” – mondta a BBC-nek Federico Moreno, a Beni Autonomous Egyetem kutatója.
„Életük első éveiben a paichék évente 10 kilogrammal nagyobbra nőnek.
Ehhez elképesztő mennyiséget kell enniük.” Ráadásul nemcsak megeszik a többi halat, de elriasztják azokat, amelyek veszélyt jelenthetnek a kicsinyeikre. Helyi halászok már most arról számolnak be, hogy sok őshonos fajjal sokkal kevesebbszer találkoznak. A következő két évtizedben a paichék mindenhol el fognak terjedni az Amazonas medencéjében, ahol képesek megélni.
Feljön a víz színére levegőt venni
Azt már régóta tudják a kutatók, hogy az invazív fajok nagyon károsak az ökoszisztémára, a második legrombolóbb hatást jelentik a biodiverzitásra az emberi tevékenységek után. Ettől függetlenül helyi halászok örülnek az új faj megjelenésének.
„Először azt hittem, hogy egy hatalmas vízi kígyóval találkoztam”
– nyilatkozta a BBC-nek egyikük, aki eleinte nagyon félt a hatalmas állattól, társaival azt gondolta, az embert is simán felfalja. Később rájött, hogy remek lehetőséget jelentenek ezek a monstrumok. El is kezdte halászni őket. Mivel a paiche vagy arapaima a kopoltyúján kívül rendelkezik egy tüdőszerű szervvel is, időről időre fel kell jönnie a víz felszínére levegőt venni. Ekkor kapják el őket szigonyokkal. A helyi vásárlók először gyanakvóak voltak az új hallal szemben, ám ezt elég gyorsan sikerült leküzdeni. „Eleinte bármilyen halat vettek tőlem, adtam mellé egy kis paichekóstolót.” Mostanra egész Bolíviában fogyasztják, piacokon, szupermarketekben árulják. Egy hónapban 30 ezer kilogrammot adnak el belőle.
Tű a szénakazalban?
Mostanra a halászok legnagyobb problémájává az vált, hogy a hatalmas Amazonasban hogyan találják meg az arapaimákat. A folyó 6992 kilométeres hosszával a második leghosszabb (egyes mérések szerint a leghosszabb) a világ folyói közül. Vízgyűjtő területe több mint 7 millió négyzetkilométer (viszonyításképp Magyarország területe 93 030 négyzetkilométer), torkolatánál másodpercenként 225 ezer és 340 ezer köbméter közötti vízmennyiség ömlik át (a Dunánál ugyanez az adat 6510 köbméter).
Invazív fajok Magyarországon
Magyarországra is rengeteg invazív faj érkezett az évek során. A Dél-Amerikában őshonos nutria vagy hódpatkány pár éve jelent meg nálunk, de a Kerka és Kebele vízfolyások, illetve a Mura folyó mentén már önfenntartó kolóniáik alakultak ki. Szakértők szerint ma már aggasztó mennyiségben élnek hazánkban. Valószínűleg mindenki kapott már frászt poloskától. Amikor idényük van, szinte lehetetlen tőlük megszabadulni, ráadásul szörnyen büdösek is. Ma az egyik leggyakoribb már az ázsiai márványospoloska, amely Délkelet-Ázsiából érkezett hozzánk. Ugyancsak megjelentek Magyarországon a csípőszúnyogfajok, az ázsiai tigrisszúnyogok, illetve a maláriaszúnyogok is. Ezek ellen folyamatos a küzdelem, ami a kellemetlen csípéseken kívül azért is fontos, mert ezek az ízeltlábúak például Usutu-vírust vagy a nyugat-nílusi láz vírusát is hordozhatják.
Az is nehezít a halászatot, hogy a paiche elvándorol, ha fenyegetve érzi magát. A halászok így egyre eldugottabb helyekre is elhajóznak a hal után kutatva, kenukra cserélve a motoros hajóikat,
akár kéthetes utakat is bevállalva.
Ez nem várt konfliktusokat hozott a helyiekkel. Jelenleg különleges engedélyt kell szerezni ahhoz, hogy azokon a területeken halásszanak, amelyeket az állam az őslakos közösségekre bízott. A kutatók számára ugyanakkor teljesen közömbös, ki halássza őket, csak az a fontos, hogy valaki folyamatosan csökkentse a számukat. Így van csak esély arra, hogy valamiféle egyensúly maradjon meg az invazív faj és az őshonos halak között.
Ha szívesen olvasnál gyönyörű nemzeti parkokról, kattints ide!
