Ez az óraátállítással járó 5 legdurvább tünet

Olvasási idő kb. 3 perc

Nyakunkon a tavaszi óraátállítás, ami komoly hatással van a szervezetünkre, és akár súlyos tüneteket is okozhat. Mutatunk pár tippet, hogyan könnyítheted meg az alkalmazkodást.

Az óraátállítás milliók bioritmusát borítja fel minden évben kétszer, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy egyszer és mindenkorra megszabadulhatunk a tekergetéstől. Bár az Európai Parlament már évekkel ezelőtt felvetette az óraátállítás eltörlését, azóta sem született meg a döntés.

Így a reménykedés mellett kénytelenek vagyunk elviselni a téli és nyári időszámítás között váltást: az idei első alkalom már itt is van a nyakunkon, 2025. március 30-án, vasárnap hajnali 2 óráról 3 órára kell előreállítani a mutatókat. 

A tavaszi óraátállítás durva egészségügyi tünetekkel járhat
Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Súlyos tünetei lehetnek az óraátállításnak

Az óraátállítás igencsak megviseli a szervezetet, mivel megzavarja az alvás-ébrenlét ciklusát, azaz a cirkadián ritmust, különösen tavasszal. Ennek hátterében az áll, hogy a nyári időszámítás miatt eltolódnak azok az órák, amikor természetes fénynek vagyunk kitéve, ami kulcsfontosságú a cirkadián ritmus szabályozásában. 

A bioritmus felborulása elsődlegesen az alvásra, de számos más testi funkcióra is hatással van, és még a balesetekben is közrejátszik. 

  • Alváshiány: az emberek átlagosan 40 perccel kevesebbet alszanak a tavaszi óraátállítást követő hétfőn, ami tovább súlyosbítja az amúgy is sokakat érintő alvásproblémákat. 
  • Nagyobb az esélye a szív- és érrendszeri problémáknak: kutatások szerint az óraátállítás utáni héten megnő a szívroham és a stroke kockázata. 
  • Mentális egészségügyi problémák: a nyári időszámításra való átállás bizonyítottan súlyosbítja a szorongás és a depresszió tüneteit, az öngyilkosságok száma is emelkedhet az óraátállítást követő hetekben. 
  • Több közlekedési baleset: a fáradtság okozta rosszabb koncentráció és a hosszabb reakcióidő miatt gyakoribbak a közlekedési balesetek, és a kutatások szerint 6 százalékkal emelkedik a halálos autóbalesetek száma az óraátállítás utáni héten. 
  • Gyengébb teljesítmény: negatívan befolyásolhatja a munkavállalók teljesítményét, hatékonyságát, több hibát vétenek a dolgozók; a szervezetnek egy-két nap helyett akár két hétre is szüksége lehet, hogy újra a régi szinten menjen a munka. 

Hogyan készülj fel a tavaszi óraátállításra? 

Ha már az óraátállítás eltörlése eddig nem történt meg, legfeljebb annyit tehetünk, hogy megpróbálunk felkészülni a változásra. Az ideális megoldás az lenne, ha az óratekergetés előtti napokban minden este 15-20 perccel korábban feküdnénk le.

Időben el kell kezdeni az átállást, hogy enyhítsd az óraátállítás tüneteit
Fotó: Shutterstock

Így fokozatosan, három-négy éjszaka alatt lehet alkalmazkodni a közelgő változáshoz, ami sokkal kevésbé megterhelő, és nem annyira hirtelen. Ezt sokan nem tudják kivitelezni, vagy csak akkor kapnak észbe, amikor már megtörtént a mutatók előretekerése. 

Idézőjel ikon

Van egy last minute trükk is: már szombaton állítsd át az órákat (elég képzeletben is), és tedd korábbra a szokásos tevékenységeket az étkezéstől az edzésen át az alvásig. Ez segít az alkalmazkodásban.

Az óraátállítás után, vasárnap reggel érdemes kimenni a szabadba, hogy a napfény segítsen az ébredésben, és ahhoz is hozzájáruljon, hogy a nap végén könnyebben elaludj. Lehetőleg ne terheld túl magadat vasárnap és a következő napokban, ha megoldható, ne a hét elejére szervezd a fontos találkozókat, munkahelyi teendőket. 

A fáradtság és álmosság teljesen normális az óraátállítás utáni napokban. Ilyenkor belefér egy rövid szunyókálás – annak, aki megteheti –, de csak délig vagy maximum 14 óráig, mert ha túl későn szundítasz, az befolyásolja az esti elalvást, és hátráltatja az átállást. 

Az átmenet megkönnyítése érdekében érdemes megfogadni az alvással kapcsolatos, jól ismert intelmeket is, mert ilyenkor ezek hatványozottan érvényesülnek: délután és este ne fogyassz koffeint és alkoholt, mozogj rendszeresen, következetesen ugyanabban időben feküdj le és ébredj mindennap (hétvégén is), valamint egy órával lefekvés előtt mellőzd a kütyüket és a képernyőket. A gyerekekkel kapcsolatban pedig fontos az extra türelem, mert őket is megviseli az óraátállítás. 

Olvasd el azt is, hogy a vizsgálatok szerint az óraátállítás igen sok emberéletet követel minden egyes alkalommal világszerte. 

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Suhajda Zoltán
Suhajda Zoltán
Újságíró, szerkesztő
Suhajda Zoltán magyar nyelv és irodalom, valamint tanár szakon szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen. Több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik, pályafutása során dolgozott közéleti-politikai nyomtatott és online lapoknál, internetes magazinnál és női site-nál. A komoly témáktól a bulvárig, a hírtől a nagy riportig változatos témákról és műfajokban írt cikkeket, és az újságírás mellett felelős szerkesztőként is tevékenykedett. A Dívány csapatának 2025 februárja óta tagja újságíróként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.

Mindennapi

Ellenőrzéssorozatot indít a NAV: itt várhatóak a vizsgálatok

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal több vármegyében és budapesti területen is célzott ellenőrzéseket tart az április 27-én kezdődő héten. A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek szabályos használatát, valamint a foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Offline

Kvíz: felismered ezeknek az országoknak a címereit?

A nemzeti zászlókat a legtöbben pillanatok alatt felismerik, de mi a helyzet a címerekkel? Ezek az összetett, szimbólumokkal teli alkotások sokszor mélyebb és izgalmasabb történeteket mesélnek el egy-egy nemzet múltjáról és kultúrájáról.

Mindennapi

Büntetést is kaphatsz, ha ilyen töltővel utazol

Ma már szinte mindenki visz magával hordozható power bankot utazásai során, ám egyáltalán nem mindegy, milyen típusú az eszköz, hiszen, ha az nem felel meg a légitársaságok szabályainak, akkor büntetésre vagy akár repülőgépről történő kizárásra is számíthatunk.

Mindennapi

Duplájára emelkedhet az ára ezeknek a gyógyszereknek

A közel-keleti konfliktus miatt kialakuló energiaválság már a gyógyszerpiacon is érezhető. Egyes országokban meredeken drágultak a vény nélkül kapható készítmények. A legnagyobb áremelkedés a fájdalomcsillapítókat és az allergia elleni gyógyszereket érintheti.

Világom

Így néz ki Csernobil 40 évvel a katasztrófa után

Negyven év telt el a világtörténelem legsúlyosabb nukleáris katasztrófája óta. A csernobili erőmű környéke ma nagyrészt elhagyatott, a körülötte kialakított lezárt területet visszafoglalta a természet.

Életem

Elbutít, ha így használod az AI-t: a memóriádra is hatással lehet

A legújabb kutatások szerint a mesterséges intelligencia túlzott és kritika nélküli használata csökkenti az agyi aktivitást és negatívan hat a memóriára. A Cambridge-ben végzett kísérletek rávilágítottak arra, hogy a feladatok mesterséges intelligenciával történő megoldása hosszú távon a mentális képességeink leépüléséhez vezethet.

Életem

Ezek a kutyaharapás valódi okai

Sokan hiszik, hogy a kutyaharapások az utcán, idegen ebek miatt történnek. A statisztikák azonban megdöbbentő képet festenek: az esetek 80 százaléka otthon következik be, méghozzá leggyakrabban nyáron és a hétvégéken.