Ha ezek a jelek igazak rád, te is önszabotázsban élsz

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Az önszabotázs az egyik legalattomosabb jelenség az ember életében. Ebben az állapotban az ember gyakorlatilag saját maga alatt kezdi el vágni a fát, saját maga legfőbb ellensége lesz. Mi juttat el idáig valakit, és hogyan tehetünk ellene?

Van egy álmom, mindent megteszek érte (látszólag), hogy megvalósítsam, azonban az eredmények mégis azt mutatják, hogy sorozatosan olyan helyzetet teremtek magamnak, ami biztosan ellehetetleníti az álmom megvalósulását.

Na de mégis ki tenne ilyet? – vetődik fel a kérdés. Nos, az, aki a saját boldogsága útját állja, vagyis aki önszabotázsban él.

Fontos kiemelni, hogy az ilyen ember nem tudatosan cselekszik így, csak folyamatosan ugyanazokba a falakba ütközik, anélkül hogy észrevenné: ő maga emeli azokat.

Ezzel a problémával nagyon sokan küzdenek, tehát senki nincs egyedül ennek terhével.

A báránybőrbe bújt farkas, avagy az önszabotázs jelei

Mint minden megakadásunknál az életben, ilyenkor is érdemes megállni, és észrevenni, mi is történik velünk, mit csinálunk pontosan. Az önszabotázsnak nagyon ártatlannak tűnő, de annál árulkodóbb jelei vannak.

1. Rendszernélküliség és halogatás

Vagyis, amikor egyszerűen nem tudod rendesen megszervezni az életed. A határidők csak gyűlnek, egyre jobban nyomasztanak, te pedig úgy érzed agyonnyomnak, mert nem tudod, melyik feladatnak fogj neki először.

Ez kicsit összefügg egy másik fontos jellel, a halogatással, hiszen a rendszertelenségben könnyen toljuk magunk előtt a feladatokat. „Oh, ez még ráér, majd holnap megcsinálom” – Aztán eltelik egy nap, majd egy hét, majd szépen elfelejtődik.

Természetesen adódnak helyzetek, amikor a spontaneitásnak is teret kell biztosítani. Azonban nagyon fontos, hogy legyen egy biztos rutin, rendszer, ami mentén éljük az életünket, mert ez ad egyfajta biztonságérzetet.

2. Az elköteleződés hiánya

Mindannyiunkkal előfordul, hogy belekezdünk valamibe, de aztán félúton mégis abbahagyjuk. Ez természetesen normális dolog, ha nem válik rendszeressé.

Ha azt tapasztalod, nem tudod egy valami mellé tartósan letenni a voksodat és kitartóan csinálni, akkor valószínűleg önszabotázsban vagy. Ezt nem csak úgy kell elképzelni, hogy belekezdesz egy projektbe, és az első nehézségnél kihátrálsz belőle. A legárulkodóbb az, amikor olyasmi miatt adod fel, ami nem is létezik, például: „Mi van, ha nem sikerül?”

És ez egyre rosszabb lesz, hiszen a kudarctól való félelem gyakorlatilag ellehetetleníti, hogy bármilyen újdonságnak nekifogj.

3. Megbélyegzed, beskatulyázod magad

Tehát bemagyarázod magadnak, hogy te erre meg arra alkalmatlan vagy, valamilyen mondvacsinált indok miatt, mint például: „ez nem egyezik a személyiségemmel”, „ez csak annak sikerülhet, aki ilyen vagy olyan”. Szóval már a próbálkozás lehetőségét sem adod meg magadnak, mert félsz a következményektől és a kudarctól.

Miért állunk saját boldogságunk útjába? – az önszabotázs okai

Felvetődik a kérdés, hogy ha nem tudatosan tesszük mindezt, akkor mégis mi állhat a viselkedésünk mögött.

Idézőjel ikon

Rendszerint az vezet az önszabotázshoz, amikor a legmélyebb vágyaink mozgatnak bennünket, de ezt nem tudjuk felvállalni. Így mindez egy furcsa, blokkolt formában jelentkezik: az igény ott van, próbál utat törni magának, de valami miatt nem kaphat valódi teret. Vagyis az önszabotázs egy maladaptív megküzdési stratégia, hogy megkapjuk, amire szükségünk van anélkül, hogy mélyebben foglalkoznánk vele

– vallja Briana Wiest írónő, aki sikerkönyvet írt a témában.

Howard G. Hendricks teológusprofesszor szerint négy fő oka van az önszabotázsnak. Az első, hogy nem érezzük magunkat elég jónak, így elképzelhetetlen számunkra, hogy sikeresen végigvigyük, amit elterveztünk.

A második igen meglepő lehet, de előfordul, hogy félünk a sikertől, mert ezáltal elveszíthetünk embereket. Például ha van néhány barátunk, akikkel nagyon jól lehetett keseregni a nehézségeken, de ha te túlteszed magad rajtuk, akkor már nem lesz közös témátok.

A harmadik kicsit kapcsolódik az előzőhöz, amikor is attól tartasz, hogy a sikereid rosszul érintenek másokat, így inkább végig sem viszed az adott tervedet.

A negyedik szerint nem akarsz túlragyogni másokat, főleg azokat, akik fontosak a számodra, így inkább neki sem állsz semmi olyasminek, ami rád helyezné a fókuszt.

Fontos észrevenni azonban, hogy mindezek mögött a saját bizonytalanságod áll, az a bizonyos mágikus korlát, amit saját magadnak állítottál. Na de mit tegyél, hogy hátrahagyd az önszabotázst?

Hogyan tehetsz az önszabotázs ellen?

Az első és legfontosabb lépés a megoldáshoz az, hogy felismerd mit csinálsz. Légy tudatában azzal, hogy te bizony most a saját magad útjában állsz. Tehát, nézz szembe saját magaddal, ismerd meg önmagad.

Ehhez fontos foglalkoznod magaddal, gyakorold a mindfulnesst, ami elsőre ijesztő tapasztalás lehet, de elengedhetetlen, hogy teremts magadnak egy ítélkezésmentes teret a saját fejedben, hiszen így oldhatod fel hosszútávon a szorongásaidat, amik gátolnak.

Rengeteg türelemre lesz szükséged, fontos, hogy elfogadóan állj magadhoz, vedd tudomásul az erősségeidet és a gyengeségeidet. Ha szembenézel ezekkel, sokkal őszintébb tudsz lenni magadhoz, és nem lesz szükséged bizonyítékokra, hogy mire vagy képes, és mire nem.

És végül, elkerülhetetlen, hogy belenyugodj a kudarc gondolatába. Nem sikerülhet minden elsőre, az élet tele van láthatatlan buktatókkal, nem lehetünk mindenre felkészülve. Az utolsó betűig megtervezhetünk egy adott hetet, de mindig jöhet valami, ami keresztbe húzza a számításainkat. Ez nem téged minősít, ez csak azt jelzi, te is ember vagy, álmokkal és tervekkel.

Tudtad, hogy nem jó jel, ha folyton a hétvégét várod? Ebben a cikkünkben eláruljuk, miért.

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.