Teljesen átalakul az online fizetés Magyarországon

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A jövő év nyarától indul el az az öntanuló, visszaéléseket szűrő rendszer, amely a fizetési mintázatok folyamatos elemzésével küszöböli majd ki a csalárd fizetési megbízásokat. Augusztus 1-jétől megváltozik a bejelentési, zárolási eljárás is.

Több szempontból is megváltozik, és a Nemzetgazdasági Minisztérium tervei szerint biztonságosabbá válik a közeljövőben az online fizetések rendszere. Az egyik újdonság már a jövő hónap elejétől, augusztus 1-jétől indul: ekkortól változik meg a bejelentési, zárolási eljárás, amelynek köszönhetően a visszaélések révén eltulajdonított pénzek hamarabb és könnyebben visszajuthatnak eredeti, jogos tulajdonosaikhoz – derül ki az Index írásából.

„Az új bejelentési, zárolási eljárás az ügyfelek, pénzforgalmi szolgáltatók és hatóságok hatékony és gyors információcseréjén alapul” – mondta az új rendszerről Túri Anikó. A közigazgatási államtitkár közlése szerint „az eljárás folyamata azzal veszi kezdetét, hogy a csalás észlelését követően az ügyfél vagy a nyomozó hatóság – a már továbbított pénzösszegek felfüggesztése érdekében – értesíti az ügyfél számlavezetőjét”. Ezután a számlavezető tájékoztatja annak a bankját, akinek a pénzt átutalták, a következőkről: az értesítés tényéről, a fizető fél nevéről és számlaszámáról, a fizetési művelet kedvezményezettjének nevéről, számlaszámáról, a fizetési művelet pénzneméről, összegéről és időpontjáról. Ezzel párhuzamosan a pénzforgalmi szolgáltatók bejelentést tesznek a FIU-nak (a NAV részeként működő pénzügyi információs egységnek), valamint adott esetben a számlákat is felfüggesztik. A fenti eljárástól a döntéshozók azt remélik, hogy hatékonyabban lehet majd fellépni a csalókkal szemben.

A másik változás csak 2025 nyarán élesedik: a tervek szerint ekkortól kezd majd el működni egy visszaéléseket szűrő rendszer, amely a fizetési mintázatok elemzésével, öntanuló módon kiszűri a problémás, csalásokhoz kapcsolódó fizetési megbízásokat.

Biztonságosabbá válhat az online fizetés
Fotó: krisanapong detraphiphat / Getty Images Hungary

Rengeteg csaló próbál visszaélni az online fizetésekkel

A csalások elleni hatékonyabb fellépésre szükség is van: míg 2020 I. negyedévében 113 sikeres visszaélést követtek el (több mint 422 millió forint értékben), addig ez a szám 2023 IV. negyedévére 3737-re nőtt (mintegy 5,8 milliárd forint értékben). Ezzel párhuzamosan viszont nőtt a lakosság tudatossága is: 2020 I. negyedévében még tízszer annyi sikeres visszaélés történt, mint sikertelen, 2023 IV. negyedévében már közel 4 ezer sikeres csalásra 14 ezer sikertelen jutott.

Az új rendszer talán abban is segítségére lehet a hatóságoknak és a pénzügyi szektornak, hogy gyorsabban és hatékonyabban reagálhassanak az olyan szerencsétlen esemény-sorozatokra, mint a nemrégiben történt Apple Pay-fiaskó. Mint ismeretes, ekkor rengeteg magyar ember számlájáról vont le az óriáscég jogtalanul és ok nélkül különböző összegeket, amelyek visszautalására sokaknak abszurdan sok ideig kellett várniuk. 

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.