Az önismereti munka egy olyan utazás, amely már önmagában kincseket rejt a vállalkozó szellemű emberek számára. Hogyan válhat mégis labirintussá?
„Bezzeg az én időmben” – jut sokak eszébe, amikor olyan dolgokkal szembesülnek a jelenben, ami régen szerintük jobb volt. A bennünket körülvevő tényezők megítélése részben szubjektív, más része objektív lehet, de biztos, hogy van, ami jobb volt, van, ami rosszabb. Nagyszüleink életútjához képest biztos, hogy előnyre tettünk szert azzal, hogy nem kellett végig élnünk két világháborút – és véleményem szerint azzal is, hogy egyre többet beszélünk az önismeret fontosságáról.
Az önismeret segít bennünket az úton
Az előző generációk gondolkodásának homlokterében kevésbé kapott helyet a saját érzések, gondolatok, viselkedés, motivációk és vágyak vizsgálata. Pedig veszteség, ha az ember nem kutakodik rendszeresen önmagában, mert kiszolgáltatottabb lehet a körülményeknek, nehezebbé válhat fejlesztenie magát, és kevésbé hajlamos megadni mások mellett önmagának is azt, amire szüksége van fizikai és mentális egészségéhez. Az önismeret segít a reális és bennünket valóban előre vivő célok meghatározásában, kapcsolataink menedzselésében, az önérvényesítésben és a mások iránti figyelmességben, a megbocsátásban – és még sorolhatnánk. Azonban, mint oly sok minden, ami korábban fájón hiányzott a társadalmi szokásrendből –
az önismeret és az olyan velejáró fogalmak, mint az énidő – hangsúlyozását olykor hajlamosak vagyunk túlzásba vinni.
Mi lehet a következménye annak, ha elveszítjük az egyensúlyt önkutatásban?
Szorongás, önzés, kicsinyesség
Ha minden érzést, döntést és kapcsolatot elemezni próbálunk, könnyen elveszíthetjük a spontaneitást, az örömöt és a képességet, hogy ne csak magunkra, hanem másokra is figyeljünk. A fejlődni vágyás önkritikába, szorongásba vagy akár önzésbe is fordulhat – amikor már nem éljük, hanem elemezzük az életünket, amikor mindent magunkra veszünk, és amikor az önfejlesztés, ahelyett, hogy felszabadítana, kényszerré válik. Vegyünk egy példát: ha nem találjuk a számunkra ideális párt, persze, hogy fontos, hogy megnézzük, milyen sémák, otthonról hozott minták, lelki sérülések vagy transzgenerációs örökségek állnak a kudarcok hátterében.
De ha annyira elmerülünk ebben, hogy minden szabadidőnket csoportos és egyéni pszichológiai kurzusokra, önboncolgatásra és önsajnálatra fordítjuk, könnyen bezárulunk a saját világunkba.
Ahelyett, hogy egy kicsit kifelé is nyitnánk – akár sportolni kezdenénk, egészségesebben élnénk, aminek köszönhetően jobban is néznénk ki, és nagyobb merítésből választhatnánk –, csak egyre jobban magunkba fordulunk.
Ne csodálkozzunk hát, ha a változás legfeljebb belül történik meg (valamennyire, valamilyen irányban), miközben az életünk kívülről alig mozdul.
A valódi önismeret nem a tökéletességről szól, hanem arról, hogy megtaláljuk az életünkben az „elég jó” helyünket – azt a valós egyensúlyt, amely nem elzár a külvilágtól, hanem épp ellenkezőleg: alkalmassá tesz a kapcsolódásra. A kifelé és befelé fordulás aránya mindig jó, ha egyensúlyban marad.
Ha érdekel egy teszt, amelynek segítségével könnyebben megértheted párod viselkedését, ezt a cikket ajánljuk.
